Gardenö Klaudia és Komán Attila a pandémia és az egykori SZFE megsemmisítése alatt lettek pályakezdők. Elismerésre méltó az alkotni, megmutatkozni vágyás, az önmenedzselés, amivel megtalálták egyéni és közös útjukat, hogy megjelenjenek a világban. Nem volt egyértelmű az út, ami a Vígszínházba vezette őket, a független létből érkeztek a kőszínházba. BOGYA TÍMEA ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Aligha éri meglepetés a nézőt, amikor szemrevételezi az Orlai Produkció bemutatójának díszletét. Kálmán Eszter játéktere gyakorlatilag két egymás melletti balkon, amelyre rálátunk. A kilátást pedig mi, nézők jelentjük. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van ez a közönség által igen-igen kedvelt színházi műfaj, az életjáték. Nem dráma, de színház; kapcsolódása mind a hétköznapokhoz, a jelenhez, mind a közönséghez direkt, evidens. Ha ráadásul a színházról, színészről (is) szól, a siker garantált. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ami Woody Allennél szíven ütött, azt a Belvárosi vígjátékában alaposan kinevethetjük. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Orlai Produkciós Iroda Second life, avagy Kétéletem című előadása erősen elgondolkodtatott arról, vajon mi lennék, ha nem újságíró. Remélem, nem lennék politikusfeleség, egyházi méltóság, George Michael vagy Jim Carrey. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A hang, amelyen a szereplők megszólalnak a Belvárosi Színház Dühöngő ifjúság című előadásában, a kétezer-tízes évek végének hangja. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha színész van – minden van. Vagy majdnem minden. De még a nagyon jó színészeket is fárasztó nézni, amint egy mechanikusan összerakott színmű jeleneteit – egy teljes estén át – berregő helikopterek erejével próbálják fölemelni. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hosszú orosz őszi estéken a vidékiek mindig lottót játszanak: „Unalmas játék, de ha megszokja az ember, hagyján”. Két fiatal kivételével Ascher Tamás elegáns rendezésének alakjai is megszokták; csak rakosgatják a számokat a táblákra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mellékes tényező, hogy a festő-rajztanár Kis János ezúttal nem szikár művészalkat, hanem testes férfi, némi óriáscsecsemő jelleggel. Ő ugyanis nem azonos a címbeli ókori aszkétával. Egy ál-aszkéta nem törvényszerűen hasonlít arra, akivel céltévesztett világundorában példálózik. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Párbeszédre hív – talán ez a törekvés jellemezte leginkább az idén 25 éves Tatabányai Jászai Mari Színház, Népházban első alkalommal megrendezett MOST FESZT, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál minden eseményét, megmozdulását. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nem történik semmi, csak afféle „small-talk”; idegesítő fecsegés a semmiről, idegesítő emberek mennek az agyunkra lassan, de határozottan – aztán kiderül, hogy épp ez a cél. Ascher Tamásé és a Katona színészeié biztosan. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Katona bemutatta Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabját, és ad hozzá egy térképet, amelyen Magyarország a két Korea közt helyezkedik el. Pécstől kicsit délnyugatra ott van mindjárt Szöul. Ennyit Koreáról, mindkettőről. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mit tehet egy író, ha alkotói és magánéleti válságba kerül, ráadásul úgy érzi, a véres valóságtól, a (füstölt)hússzagú élettől is eltávolodott? VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A leggondosabban összeválogatott színházi fesztiválokra is jellemző, hogy a valódi remekművek aránya eltörpül a tisztességesen elkészített, ám túl mélyre nem hatoló előadások mellett. A THEALTER ezen a téren is jobban teljesített, különösen a második három napon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 2. RÉSZ. Tovább a cikkhez
