Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Színház haladóknak, színház lazáknak, színház megfáradtaknak és üdéknek – ők menjenek megnézni az Örkénybe ezt a két előadást. Aztán ha nem jön be – egyik, másik vagy egyik sem –, kérjék vissza a jegy árát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Jordán Adél-bemutatóval véget ér az AlkalMáté Trupp önfeldolgozó sorozata. Az osztályfőnök-rendezőt, Máté Gábort kérdeztük. STUBER ANDREA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Az utókor számára Racine Andromakhéjának bemutatója azon felhőtlen, mondhatni boldog pillanatok egyikeként örökíttetett meg, amikor a Napkirály, XIV. Lajos határozottan jól érezte magát udvari színházában. KARSAI GYÖRGY ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nem lepődtem volna meg egy kicsikét sem, ha a harmadik felvonásban bebóklászik a színpadra egy vak komondor. De Mohácsi most „finomban” nyomja. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem Alekszijevics világa a Secondhand című előadás, hanem a kelet-európai emlékezetpolitika kis tükre: egyszerre van jelen benne amnézia, nosztalgia és egy mitizált posztszovjet társadalomkép. KOLLÁR ZSUZSANNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Könnyű nyári szörfölés, sikamlós belterj, sziporkákkal, némi kritikai éllel, és persze beavatottak vagyunk mind. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lehet-e a 20. század egyik alapművét, a négykötetes, ezerötszáz oldalas „mitikus regényt” (ahogy Szerb Antal nevezi) színpadra vinni? Lehet-e a mű – ismét Szerb Antallal szólva – „tündéri iróniáját” visszaadni? Lehet. Nem is akárhogy! NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Hát persze hogy a harmincas években és Bécsben járunk, hiszen a bécsi erdő mesél. Hát persze. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Kicsi és savanyú, de legalább a miénk: ezúttal igazi hungarikumot, az operettet gyalázzák szembe Mohácsiék Parti Naggyal kart karba öltve. A baj csak az, hogy akárhonnan nézem, messze még az úticél, vagyis Jamaica. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Értjük ezt a rendezői nyelvet, ráismerünk erre a színházra: minimum az Egyszer élünk beugrik, de lehet, hogy még a Csak egy szög és az 56/06 is. Mohácsi János megint egy előadással válaszolt a kormányzati hazudozásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Patrónusa egyházi döntés folytán a szentek közösségét kényszerült elhagyni, mert a történeti kutatás szerint nem is élt soha. Gál Kristóf önszántából fordított hátat a színészi pályának, hogy rendőrnyomozóként keresse élete értelmét. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Patrónusa egyházi döntés folytán a szentek közösségét kényszerült elhagyni, mert a történeti kutatás szerint nem is élt soha. Gál Kristóf önszántából fordított hátat a színészi pályának, hogy rendőrnyomozóként keresse élete értelmét. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Igen, (majdnem) mindnyájan „tudjuk, mi történik őszi éjjel a galagonyával”. Weöres Sándor verséből tudjuk. De hogy november 4., az ötvenhatos forradalom eltiprásának évforduló-emléknapja utáni őszi éjen miként izzik a galagonya ruhája, mostantól sejtjük. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
