Milyen könnyed, milyen kedves, s egyben milyen szomorú is ez a szépen kivitelezett szerelmi tanmese! S illik rá az ismert mondás: „A helyzet reménytelen, de nem súlyos.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bár megtalálja párját majd’ mindenki, mégis szinte végtelen szomorúság lengi be Mohácsi János kecskeméti Vízkeresztjét. Hőseink nem akarnak semmit, nem is küldenek el a jó fenébe; egész egyszerűen elmennek az életünkből. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kiss Csaba darabja Nyinának azt a két évét beszéli el, ami az otthonról való távozásától a visszalátogatásig telt el, vagyis ami Csehov Sirályának 3. és 4. felvonása között történik. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Zsótér Sándor lengő pólós, farmernadrágos alakja fel-feltűnt az általa rendezett előadások nézőterén is. Kíváncsian figyeltem, ahogy láthatatlan karmesterként odaintett a színészeknek, miközben leplezetlen érdeklődéssel követte az előadásokat. BALÁZS NÓRA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Ifj. Vidnyánszky Attila nagy érzelmi és értelmi amplitúdójú gyulai III. Richárdja jóval több egy nyári kalandnál: a telitalálatok és megoldatlanságok széles választékából az előbbiek az emlékezetesebbek. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Magyarországon ötször mutatták be Brecht legszemélyesebbnek tartott darabját. Kétszer Zsótér Sándor rendezte: 2002-ben Szegeden, és most a Nemzeti Színházban. (Major Tamás 1962-ben a Nemzetiben, Ruszt József 1971-ben Debrecenben és Csiszár Imre 1987-ben Miskolcon állította színpadra.) NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Második alkalommal rendezi meg a Tatabányai Jászai Mari Színház a MOSTFeszt-et, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivált. Erős mezőny, mélyrétegig ható előadások, a válogatásban megfontolt koncepció, következetesség és igényesség jellemzi a szervezők munkáját. SZEMERÉDI FANNI BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Regényt filmre adaptálni ziccer, de egy feldolgozás ugyanilyen könnyen okozhat csalódást is. Rudolf Péter sorozata, a Kossuthkifli nem készült hiába, de nem sokon múlott. CSIGER ÁDÁM KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ibsen első „római” darabját, a Brandot most először láttam színházban. Méghozzá a Nemzetiben, igen. Pont olyan előadás, amilyenből vagy tizenötöt dobott a szemétbe a Nemzeti fura ura: színház. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A házastársi hűtlenség örökzöld – avagy érdektelenségig izgalmas – színházi témájában szakértőnek számít Georges Feydeau; Balfék című komédiáját Kecskeméten a Mohácsi testvérek vitték színre. Avatott nézőnek nem kell magyarázni ez kapásból mit jelent: átiratot. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az, aki nem látta már jóval a kapunyitás előtt a Magyar Filmhéten bemutatott jelentősebb rövidfilmeket, nem támaszthat igényt arra, hogy magyar filmkritikusnak nevezzék. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A melegvizet nem kell feltalálni, avagy minden remek ötlet közkincs: az egy évvel ezelőtti Ganymed Goes Europe nyomán készült Textúra 2014 című produkció a Szépművészetiben előre vetíti sorozat-jellegét. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az amerikai író hosszadalmas és lelkizős önéletrajzi drámájából érdekfeszítő, kemény, a humort és lírát sem nélkülöző kortárs előadás született. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Némi – na jó: rémületesen „nyáriszínházas” – leegyszerűsítéssel azt mondhatnánk: a kőszegi Jurisics-várban bemutatott Vízkereszt tétje az, hogy sikerül-e elhitetni a közönséggel, hogy Trokán Nóra és Takács Géza hasonlítanak egymásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„…ki nem nyílt ejtőernyőjű deszantosok, zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé”: a beharangozók egyikét épp úgy nem kell teljesen komolyan venni, mint a többi előzetest, melyeknek nagy szavai lötyögnek a vékonyka és hosszúcska előadáson. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
