Vidnyánszky Attila saját #sohavégetnemérős projektje a Bánk bán színrevitele. A kör egyelőre bezárult: huszonegy évvel azután, hogy a Nemzeti Színház nagyszínpadán először megrendezte Katona József drámáját, az elkövető diadalmasan tér vissza a tett helyszínére. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nehéz szeretni a nyíltan tanító jellegű előadásokat, ahol nem az okosan feltett kérdések, és a kérdések generálta (el)gondolkodtatás a fő csapásirány, hanem a készen tálalt útmutatás. KRÁLL CSABA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mélyen gyökerező és megokolt idegenkedéssel készültem az új operaházi Bolygó hollandi-produkcióra. CSENGERY KRISTÓF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor Petri György 1994-ben zseniálisan magyarította-újrafogalmazta a Mizantrópot, Molière amúgy is keserű megállapításába a maga és kortársai életérzését vetítette bele: „Ez a kor oly perverz és becstelen!” Napjaink valóságáról ennél is lesújtóbb Gothár Péter véleménye. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bozsik Yvette már több mint húsz éve megkerülhetetlen figurája a kortárs táncnak. Társulata (bár 1993-ban alakult) független együttesként most tíz éves, és ezt ünnepli az Egy faun délutánja, Bozsik Yvette korszakhatárt jelző koreográfiája is. 1997-ben Bozsik - amellett, hogy pimasz tiszteletkört kanyarított az eredeti Nizsinszkij-koreográfia mellé -, előre jelezte a nemi szerepek radikális megváltozását és az intimitás határainak elvékonyodását is. A Nemzeti Táncszínházban színre került, felújított előadás mintha visszafogottabb lenne, pedig csak annyi történt, hogy ami akkor radikálisnak hatott, ma már fel sem tűnik, annyira a mindennapok részévé vált. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez