A Bohócok a Láthatáron Csoport Én Prométheuszra gondoltam című részvételi slamszínházi előadáshoz egy belvárosi középiskola tantermében volt szerencsém. PROICS LILLA (RÉSZVÉTELI) KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A hozzávalók adottak: gazdasági okokból kivándorló fiatal értelmiség mint kortünet, erre a jelenségre reflektáló slammerek és az elmúlt évszázadok magyar verseiből válogatott anyagot prezentáló színészek. Ebből próbált a Radnóti Színház kisütni valamit, ám azért, amit ezzel a műfajokon átívelő projekttel létrehoztak, hogy úgy mondjam, nem osztanak Michelin-csillagot. POGRÁNYI PÉTER ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egyik legprogresszívebbnek számító költőnk, a nagy Ady Endre 1904-ben Párizsban betévedt egy anarchista estre, és nem győzött fintorogni azon, hogy ott „mindenki valaki”, ahelyett hogy szép rendben külön lennének a felszólalók egyfelől (a pódiumon, nyilván) és a publikum másfelől, a sorokban. Ráadásul „Piszkos Pierrot-k és Pierrettek integetnek suta arccal a falakról.” SELYEM ZSUZSA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Kiszorultak társadalmi integrációjára jelenleg kevés alkalmasabb kulturális kísérletet látok a slam poetrynél. Ez az ígéret arra is lehetőséget kínálhat, hogy megteremtődjön valami (szükségszerűen alacsony belépési küszöbbel), amit konszenzuális művészetnek nevezhetünk. Ez a kiszolgáltatottak hatalma. Ha ez nem sikerül, akkor lehet, hogy elveszünk. FEHÉR RENÁTÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A slam poetryről mindenkinek van véleménye, azonban felkészült és releváns kérdéseket megfogalmazó kritikust még mindig keveset találunk. Hiszen a hagyományos művészetelméletek felől közelítő irodalmár érthető módon nehezen tud mit kezdeni a műfaj intermedialitásával vagy a költészet programként meghirdetett demokratizálásával. ZÁVADA PÉTER ÍRÁSA Tovább a cikkhez
Marno János sejtésével ellentétben “a slammerek” nem küzdenek “a politikailag közvetetten cenzúrázott, azaz anyagilag ellehetetlenített folyóirat-költészet ellen”, a politikai cenzúra ellen viszont valóban küzdenek. És nem csak indirekt, hanem egészen közvetlen cenzurális törekvésekkel is találkoztunk már. 2014-ben, Európa szélén, de azért még Európában. CSIDER ISTVÁN ZOLTÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A slamvita és slammozgalom néhány alapvető félreértéséről szeretnék írni. Eléggé kritikus leszek, de nem azért, mert bántani akarom a műfajt, hanem mert a slam kibírja. KEMÉNY LILI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
nem emlékszem, hol, mikor vagy kinek mondhattam a Pion István által idézett megjegyzésemet. Nem ugrik be semmi, lőttek a rövid távú, ám egyre messzebbre hatolva hamvasztó emlékezetemnek. Hogy a komfortzónába soroltam a slamet, mint egy nosztalgiázó agg-beat vagy hippi, aki a saját ifjúkorát tekinti a hőskornak, és a jelenvalóságot természetesen a romlás, bomlás, elgagyisodás munkaalapú vagy/és piacorientált, nyalakodva marakodó üzekedésének? MARNO JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A legfontosabb kérdés az, legalábbis e vita hozzászólóinak munkásságát, hivatását tekintve mindenképpen, hogy irodalom-e a slam poetry. Braun Barna vitaindító írásában azt mondja, hogy a műfajnak nincs sok köze az irodalomhoz, de ennél is tovább megy, szerinte „a slam közege” nem tesz jót az irodalomnak. Kíváncsian olvastam volna e kitételek mellett arról is, hogy ugyan miért gondolja így. PION ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Megkockáztatom, hogy egyetértek. Ez persze nem szerencsés, hiszen ez egy vita, nekem is inkább vitáznom kellene valakivel. De nem olyan időket élünk sajnos, hogy arról lehetne vitatkozni, kik jobbak, a sznob értelmiségi irodalmárok vagy a kamaszlány módjára duzzogó slammerek – hogy mindjárt ne csak valami bántót, de valami szexistát is mondjunk. Duzzognak-e a slammerek? Igen. Légy erős, a költők is. Legalább annyit. KAPELNER ZSOLT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nézhetjük ezt afelől is, hogy az elitté nemesedett (és néha sajnos: sorvadt) költészetnek egész egyszerűen semmi köze a szakmán kívüli világ 97,5%-ához. És ezzel még nem lenne baj, ha ez a szakma nem tenne úgy, mintha a világ tényleg nem is létezne. De, jelentem, létezik. SIMON MÁRTON ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Aki követte a slamről folyó vitákat az elmúlt évben, tudja, milyen nehéz megszólalni (vagy akár csak egy kritikusabb Facebook-posztot is közzétenni) a témában anélkül, hogy ne nevezzék ki a hozzászólót a „slam ellenségének”, vagy ne vádolnák meg állott szagú, álértelmiségi sznobizmussal. BRAUN BARNA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Irodalomtörténeti esemény a Slam.pont elnevezésű slamperiodika (mondják a kiadó meg a szerzők). De vajon mitől slamperiodika, ha nem slamirodalom? Vagy: mitől irodalomtörténet, ami slamperiodika. Mitől esemény? És kik azok a CSION BÖLCSEI? TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Barátaim elhívtak egy közeli rokonuk szalagavató ünnepségére, vidékre, ahol a kisváros parkjának színpadán a fiatalok műsorral készültek. A műsor után engem vizslatott mindenki, hogy én vagyok a kritikus, ez a munkám, mondjam meg, úgy szakmailag ez milyen produkció? Nyeltem egyet, aztán beszélni kezdtem. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Simon Mártont egyre kevésbé kell bemutatni. Volt Mozgó Világ nívódíjas, megkapta a Móricz Zsigmond Irodalmi ösztöndíjat, első kötetéért a Makói Medáliák Díjat vihette haza. TOROCZKAY ANDRÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
