A kortárs magyar drámák motorja vagy lassú égésű kazánja a korlátlan alkoholfogyasztás. Esetünkben még késdobáláshoz is vezet. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A sugallatos-statikus színpadkép, a fények kompozíciója, a hangok, a minimálzene a szikár rendezői koncepció megvalósulását szolgálják, mert a produkcióban, úgy vélem, a vízió, a világkép felrajzolása a domináns elem, s csak kevéssé az emberi drámák kibontása. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A produkció zenével, képekkel, tőkesúlyos színészi jelenléttel, szavak nélküli kifejezőerővel dolgozik. Mindez egyedül abból a szempontból hátrányos, hogy a színikritikus nemigen tehet egyebet, mint hogy deskriptíven áll hozzá a munkájához. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van itt minden: terepasztal, süppedős vörös szőnyeg, greenbox (avagy zöld színű bluebox), kamerák, Ember az embertelenségben, hülye kritikus mint moderátor, zombi-horror, és a szívemnek oly kedves Káli-medence. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Azt hiszem, a hosszan, elviselhetetlenül hosszan elnyúló járványidőszak után (és ki tudja, még mi előtt) két dolgot nem fogadhat el a valamennyire is közegtudatos néző: a rossz választást és a hamisságot. Márpedig a rendező (és a színház) jól választott a Lear királlyal, és az előadás sem volt hamis. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Nem szeretem a kefélni szót, a dugnit pláne nem, a basznit szeretem, de az meg a szöveget nem szereti”, így Esterházy, és valóban, a TÁPosok is csak kukaccal merik leírni az új e-előadásuk címét: B@szatlanul. KOVÁCS BEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Festmények, szobrok, kortárs irodalom, zene és a belőlük születő színház. Az idén hatodik alkalommal látható a Szépművészeti Múzeum Textúra-sorozata, a járvány miatt online. MERÉNYI ÁGNES RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Akkor most átírom a mondást: „nézett, mint Orgon a zsöllyében”. És nem, nem a feleségét sajnálta, akit Tartuffe kishíján... hát igen. Hanem persze hogy saját magát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Én megértem, hogy évad végén lazulni kell. Azt már kevésbé, ha egy színház - ráadásul épp a Katona - nagyjából az egész évadban lazul. Mintha nem lenne miről beszélni a színházban manapság, marad a szelíd és szolid perfekcionizmus. Már amikor. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
"Írd meg a jóságot", szól oda nekem valaki, amikor kifelé jövünk a Kamrából a Kaukázusi krétakör előadása után. Visszakérdeznék, és a rosszasággal mi lesz, de már elsodródtunk egymástól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tetszik, ahogy. És itt tetszik. Ahol a repertoár nem csekély részét Gothár Péter jegyzi rendezőként, az átiratban humorforrás lehet az ő neve, és egy kitömött hatalmas szarvas láttán hajlandó vagyok nevetni, ha a nemrég elhunyt Juhász Ferenc klasszikus Szarvas-énekével viccelnek. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A görög sorstragédiát nem látom benne, pedig a beharangozóban ilyesmit ígérnek; igaz, van kar, meg a szereplők neve is maga a szerep, de mégsem görög sorstragédia, hanem súlyos magyar és kortársi társadalmi látlelet a Katonában bemutatott előadás, Az olaszliszkai. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Persze, hogy vállalás, persze, hogy brutális – de alapvetően mégiscsak egy színházi előadás ez, a Faust, Schilling Árpád rendezésében, a Katonában, két estén. Állít, kérdez és gondolkodtat – és alaposan megdolgoztatja azt a nézőt is, aki mindent bedob, hogy vele menjen. Kaland. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
