Az idei Titanic Filmfesztivál díjnyertes filmje, a Lore lírai portré egy tinédzser lány és egy nemzet eszméléséről. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az ellenállás melankóliája címet is ellophatná a fehérorosz Loznyica, ha egyáltalán hallott volna Krasznahorkairól. Kíméletlen filmjében a második világégés nagy hadszíntereitől távol csetlik-botlik az ellenállás három tétova bábuja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Négy dolog tűnt fel az idei Titanicon: megszűnt a Francia zátonyok (ahol a legtöbb érdektelen filmbe lehetett ütközni), kevesebb lett a beteg távol-keleti film, erősödött az északi vonal. Illetve, ki tudja mi okból, feltűnően sok film témája volt a háború. KOLOZSI LÁSZLÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A nyitó film vetítésekor komoly aggodalom fogalmazódott meg bennem: mi van, ha ennél jobbat már nem látunk a fesztiválon? A versenyszekció végignézése után sajnos azt kell mondanunk, nem hogy jobbat, de még a The Master közelébe érő alkotást se láttunk. És ez nem a The Master-t dicséri. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Idén az egyik legtöbb filmet – szám szerint kilencet – számláló szekció a Sötét oldal volt. Az elmúlt évek egységesen erős színvonala alapján így sokat ígérő alászállásra számíthattunk az emberi lélek sötét bugyraiba. Ám hamar ráfagyhatott a mesterségesen gerjesztett rémület az arcunkra: mintha a mennyiség a minőséget igyekezett volna kompenzálni. VIZKELETI DÁNIEL ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Titanic Északi fények-szekciójában láttunk egy kedves, közönségbarát finn zenés filmet (Miss Blue Jeans) a punk érából a felnőtté válásról, egy közepes második világháborús dán drámát (Ebben az életben) az ellenállásról és egy Bergmanra hajazó gyengélkedő svédet (Szőke nők) három nővérről. A beszámoló azonban a szekció másik három és sokkal izgalmasabb északi filmjéről szól. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez
