Pompeji világhírneve a tragédiájának köszönhető, hiszen a Római Birodalom számtalan hasonló méretű városkáját a történelem az idők során fokozatosan átformálta, ám Pompeji a mai napig az maradt, ami 79-ben volt. MOLNÁR ILONA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A szegedi Móra Ferenc Múzeum a mostani kiállítás tervezése során szerencsésen talált rá az ókori Egyiptomra, mint a radikálisan pluralizálódott mai múzeumi közönség tagjai, csoportjai számára közös nevezőt jelentő népszerű hívószóra. TÓTH ÁKOS ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Az eddigiektől eltérően, amikor is Giorgio Vasari említése szinte minden esetben életrajzírói munkásságával volt kapcsolatos, az utóbbi hónapokban kizárólag festőként esik róla szó. MOLNÁR ILONA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Hun mandala és nyúlenyv, terra sigillata és pálinkás butélia, drótostót és rohasztott tojásfehérje, kerek perec és székely kapu. És akkor a Szentháromságba gondosan belekalapált százas szögekről még egy szót se ejtettem. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A spárgáról túlzás lenne azt állítani, hogy a nemes anyagok egyike. Kubinyi Anna azonban úgy bánik vele, mintha az lenne – s az ő kezében azzá is válik. LÁNYI ZORKA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Lajstromba szedett hajdani fotográfusok és műtermek – kiállítva és könyvbe szerkesztve. A szegedi hivatásos fényképészet kezdeteinek emlékei sorakoznak falakon és lapokon, nem a művészet, hanem a mesterség felől nézve. MOLNÁR ILONA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
„Nagyon szép kiállítás. Angol vendégeinket hoztuk ide. Hiányoltuk az angol szöveget a kiállított tárgyak alatt.” In.: „…és látta Isten, hogy jó”. Válogatás öt évszázad bibliai témájú műkincseiből. Vendégkönyv. Móra Ferenc Múzeum, Szeged, 2008. GERE ZSOLT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A szegedi múzeumi éjszaka vitathatatlanul legmegindítóbb pillanatait a nemrég felfedezett, cinquecentós Angyali üdvözlet nyújtotta. A mű szerzősége még bizonytalan, ám ez jottányit sem befolyásolja megítélését. IBOS ÉVA CIKKE. Tovább a cikkhez