Úgy zajlik a konfliktus, hogy az erőviszonyok már nem a régiek, elbizonytalanodtak a státuszok: lényegében ki a gyerek és ki a gondviselő. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bécs után Pesten is: Grecsó-ősbemutató, színpadon. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Gothár Péter Megáll az idő című filmjében a főszereplő Köves Dinit már gimnazistaként játszotta. Közel húsz évig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt, egy évig igazgatta is az intézményt, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Most az Örkényben játszik. Emellett rendez, a Kőszegi Várszínház visszatérő rendezője. Idén Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én előadását állította színpadra. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Zavarba ejtő, amikor képtelenek vagyunk eldönteni egy előadásról, hogy nagyszerű vagy rettenetes giccsparádé. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nyilvános az idei POSZT versenyprogramja. A 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó két válogatója, Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus március 10-én sajtótájékoztatón jelentette be, mely előadásokat ítéltek a legjobbaknak a 2013. március 1. – 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül. Tovább a cikkhez
Őszinte testiség, komplex érzelmek, nyitva hagyott kérdések – a Viharsarok közel van ahhoz, hogy az utóbbi évek legjobb magyar filmje legyen. Melegfilmként viszont, a téma kontextusának ismeretével kapcsolatos hiányosságok miatt súlyos léket kapott a mű. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kritikus ítéletalkotását általában nem befolyásolhatja más, mint az előadás láttán átélt, tudatosított élménytények, melyeknek – tágabb ismereteibe ágyazva – pontos, érdeklődést keltő nyelvi formát kell adnia véleménye tolmácsolásához. Néha azonban kissé változhat a helyzet. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez