Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HÍDKONCERT

Pannon Filharmonikusok: Hídemberek / Kodály Központ, Pécs
2024. ápr. 18.
gabriel bebeselea pannon filharmonikusok revioronline
Április 13-án „Hídemberek” címmel adott hangversenyt a Pannon Filharmonikusok együttese a pécsi Kodály Központban. A cím nyilvánvalóan a nemzetek és kultúrák, ez esetben a románok és a magyarok közötti kapcsolatépítésre utal, jóllehet a műsorfüzetben szereplő nevek közül csak Bartók Béla volt igazi hídember, aki mindkét kultúrával bensőséges kapcsolatban állt. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.

A vendégkarmester, Gabriel Bebeşelea, Bukarestben és Kolozsváron tevékenykedik; az est szólistája, Balog József pedig Budapestet képviselte. Bartók mellett két román zeneszerző művei hangzottak el a programban: George Enescu és a nálunk kevéssé ismert, 2013-ban elhunyt Radu Paladi. Maga az egész koncert persze nagyon is rokonszenvesen játszotta el híd-szerepét. 

A koncert első száma Bartók korai zenekari műve, a Két kép volt. A hallgatót már az első pillanatban megfogta a zene varázslatos atmoszférája, a tájkép légiessége, a zenei folyamat fenséges nyugalma. A hangzás kidolgozottsága, az előadás koncentráltsága kifejezetten magas fokú volt, ami nem mindennapos vendégkarmesterek koncertjein – ez persze a zenekar minőségének is fokmérője. A tánctétel előadását elsősorban a muszkularitás, no meg a burleszkelemek bővérű megformálása jellemezte. Bebeşelea vezénylését pedig rokonszenvessé tette, hogy rajzos, szinte éneklő mozdulatain és precizitásán túl a mértéktartás, a színpadiasság kerülése is erényei közé tartozik.

Ezután – gondolom – magyarországi bemutató következett: Radu Paladi C-dúr zongoraversenye. A darab 1989-ben keletkezett, s erről nem tud nem eszünkbe jutni, hogy ezek voltak a Ceauşescu-korszak legutolsó és legsivárabb hónapjai. S bár közhely, hogy a művész életének külső körülményei nem jelennek meg direkt módon a műalkotásban, azért mégis szinte meghökkentő, hogy ebben a – közvilágítás leállítása miatt is – sötét időszakban valaki ennyire üde és szellemes zenét ír. Mégpedig olyat, ami nem is emlékeztet a kollektív „szocialista optimizmus” hangütésére, de még a posztavantgárd törekvések másodlagos frissességű megnyilvánulásaira sem. 

balog józsef pannon filharmonikusok revizoronline

Balog József. A képek forrása: Pannon Filharmonikusok

Paladi kétségtelenül jól fogyasztható, kevéssé disszonáns zenét akart komponálni, de ezt olyan vibrálóan, ötletesen, ritmikailag izgalmasan és színekben, ötletekben gazdagon tette, hogy nem jutott eszünkbe azon töprengeni, hogy a maximálisan igényes kommersz és a könnyed hangvételű, kissé konzervatív kortárs zene határvonalának melyik oldalán helyezkedik el. Inkább átadtuk magunkat az invenciózus, és mind a szólistával, mind pedig a zenekarral szemben virtuóz igényeket támasztó darab sodrásának. A nyitótétel izgalmas metrumváltásai, amerikaias, nagyvárosi allúziói és érzelmes epizódjai után a középső tétel ezt az utóbbi hangot folytatja és bontja ki, sok egyéni ötlettel, így a szólóhangszernek a mély vonósok lépdelő pizzicatói fölött szabadon kibontakozó, kissé a Ravel-zongoraverseny lassú tételére emlékeztető, nemes és komoly melódiájával. S a zárótételben is van elég játékosság, ötlet és hangulatváltás ahhoz, hogy az itt szerephez jutó népzenei utalások ellenére csöppet se érezzük sematikusnak vagy „megrendeltnek”.

Az előadás is lehengerlőnek bizonyult: itt is megmutatkozott Bebeşelea képessége a zene folyamatosságának és lélegzésének megjelenítésére, itt is remek kontaktusban maradt mind a zenekarral, mind pedig a szólistával. Az ő briliáns játékukon túl a Balog és Bebeşelea közötti teljes összhang – az, hogy mindketten ugyanúgy élvezték a játékot – lehetett az, ami a közönséget a darab végeztével üdvrivalgásra késztette. A tetszésnyilvánítás elülése után Balog József ráadásképpen megrendítő erővel és egyszerűséggel adta elő Bartóktól a Gyermekeknek sorozat szlovák felének záródarabját, a Halotti éneket.

A hangverseny második felében George Enescu 1. szimfóniája csendült fel, ez az érdekes darab, amelyben egyszerre van jelen az ifjúság mindent akarása és a kései romantika búcsúzó atmoszférája. A szerteágazó formájú, szinte mozaikszerű, háromtételes kompozíció során újra tanúi lehettünk Bebeşelea fölényes formálásának, az előadás precizitásának és szépen kidolgozott részleteinek. Tetszett a középső tétel Berliozt idéző, (rém)látomásszerű indítása és a tételben megszólaló magvas mély vonós-hangszínek sora, majd a tétel végén az érzékenyen kimunkált, idilli hangütés. S a talán legkevésbé jelentős tétel, a finálé is megállta a helyét a karmester jellegzetesen rugalmas és ezúttal is szuggesztív vezénylésének köszönhetően.

(Kodály Központ, 2024. április 13.)

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek