ORLANDÓTÓL GLOSTERIG

Interjú Gáspár Sándorral
2016.07.06.

Lehetne születésnapi beszélgetés, de nem az. Már csak azért sem, mert nem összegző típus. Hogy mi az, ami Gáspár Sándort leginkább motiválja, miközben színházak szűntek meg körülötte, vagy csak átalakultak, de azokban már nem kívánt részt venni, többek között erről kérdeztem. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

NAGY A PIXEL ÁLLATKERTJE

A dzsungel könyve
2016.04.17.

Nem vagyok olyan néző, aki szerint minden filmet csakis diára szabadna forgatni, kizárólag hús-vér szereplőkkel, de amikor azt hallottam, hogy a Disney olyan Kipling-adaptációt készít, melyben Mauglin kívül szinte mindent és mindenkit számítógéppel rajzolnak a nagyvászonra, hááát... KOVÁCS GELLÉRT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

LEGYÜNK DESPOTÁK

Pályáztatás vagy kinevezés?
2013.01.17.

„A választott politikusok – legyenek állami vagy önkormányzati vezetők – az általuk felügyelt kulturális intézmények vezetőiről jelenleg nem dönthetnek közvetlenül. Ehelyett egy több sebből vérző, a szereplőket is sokszor megalázó helyzetekbe hozó, sokak szerint álszent procedúrának a részesei, miként maguk a pályázók is.” SCHILLING ÁRPÁD ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

DEFICIT AZ ÚJSZÍNHÁZBAN

avagy: valakinek így jó
2012.12.30.

Csurka István szép emlékű és beszédes című drámájának legújabb színházi (legújabbszínházi?) bemutatója kapcsán reklámértékű recenzióra ragadtatta magát az index a minap. A népszerű hírportál szerkesztői nyilván tudják, miért tűzték címlapjukra – méghozzá fotós kiemeléssel – épp ezt a cikket. UPOR LÁSZLÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

EZZEL IS FEJLESZTJÜK A TUDATUNKAT

Beszélgetés a Gój Motorosok Egyesületének elnökével
2012.01.22.

„Drága Hölgyem! Ez a felvétel akkor kerül nyilvánosságra, ha jogi problémánk van, különben állok szíves rendelkezésére. Mészáros Imre vagyok” – így indul a beszélgetés a Gój Motorosok Egyesületének elnökével, aki az Echo TV kamerájával rögzíti az elhangzottakat. GYIMESI ÁGNES ANDREA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

LEESETT A TANTUSZ?

Tarlós nem akarja Csurkát
2011.12.14.

Tarlós István megkérte Dörner Györgyöt, hogy – a pályázatában írottakkal ellentétben – ne alkalmazza Csurka Istvánt intendánsként február 1-jétől az Új Színházban. Aprócska kérdés merül föl ezek után: ha Csurkát kiveszi Dörner pályázatából, mire mond igent a főpolgármester? CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

A TÁROGATÓ

Csurka István az „Ascher Caféról”
2011.10.31.

Az esemény jelentőségét, hogy újnyilasok foglaltak el egy kulturális intézményt, és ezentúl adóforintjainkból fognak ott színházat csinálni – mindenki megértette. Ez nem politikai kinevezés és szakmaiság szokásos ellentéte, hanem egy újabb határ átlépése. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

CSURKA ISTVÁN MAGYAR HANGJA

Dörner György, a színész
2011.10.16.

Jó színész-e Dörner György? A választ az Új Színház igazgatói posztja melletti vagy elleni érvként felhasználni egyaránt csúsztatás. Egyiknek a másikhoz semmi köze. Dörner propagandaszínház-fantazmája vállalhatatlan. Mégis: milyen Dörner, a színész? HERCZOG NOÉMI PORTRÉJA. Tovább a cikkhez

AZ ÚJ SZÍNHÁZ ELHALÁSÁRÓL ÉS A KONFLIKTUSRÓL

Hirtelen öröm a vetőkártyán
2011.10.12.

Csurka István és Dörner György hirtelen öröm a vetőkártyán színházi ideálja már a napi megszólalások, riportok és reagálások szintjén híján van a színház leglényegesebb összetevőjének, a kételkedésnek. MOHÁCSI JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

ÜBER ALLES

Csúcs-nemzetit Budapestnek?
2011.10.12.

Vagy virágot Algernonnak! - jutott eszembe, amikor túllépve a kezdeti előítéletes hirtelenszeműségen, alábocsátkoztam Dörner György színművészünk Új Színház-hódító pályázati értekezésének mélyrétegeibe. BALOGH TIBOR ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

NINCS SZAKMAI KRÍZIS, MERT SZAKMA SINCS

Dörner György az Új Színház élén
2011.10.08.

Ellenzem azt a hazai gyakorlatot, amely lehetővé teszi, hogy egy állami vagy önkormányzati fenntartású kulturális intézménynek 15-20 vagy akár 30 évig is ugyanaz a személy legyen az igazgatója. SCHILLING ÁRPÁD ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

DÖRNER GYÖRGY PÁLYÁZATA

DÖRNER GYÖRGY PÁLYÁZATA
2011.10.07.

Tovább a cikkhez