Nyolc nagy, különálló táblán vetítik a dél-afrikai képzőművész tájat és ipari tájat, elhagyatott bányát, sívó pusztát, kóró növényeket ábrázoló szénrajzait. Az előtérben fekete ember sárga dzsellabában balról jobbra haladva forgó táncot jár dobszólóra. Majd jobbról balra kezdődik az árnyjátékszerű figurák – táncosok, zenészek, más résztvevők, továbbá rajzok, hibridek – menete, miközben a háttér szénrajzain a sötét ég és a növényzet változik. RADNÓTI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A novemberben online megrendezett kolozsvári színházi megafesztivál, az Interferenciák zavarba ejtően széles kínálatából három olyan előadást választottam, amely az ismerőset más nézőpontból vizsgálta. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
„Tíz hónappal ezelőtt felhívtam az apámat, hogy elmondjam, felkértek erre az előadás-sorozatra. Erre ő: Hm. És van mit mondanod?” NÉDER PANNI ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
William Kentridge 1997-ben készült, tavaly felújított Übüje eleven emlékmű. Felkiáltójeleket használ, hogy ne felejtsünk. S teszi mindezt – hangozzék bármennyire is paradoxonként – a szemtanúk hideg, tényekre szorítkozó távolságtartásával. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kentridge bábszínházaként nevezzük meg azt a johannesburgi társulatot, mely híressé és ismertté a legendás dél-afrikai képzőművész rendezéseivel lett úgy húsz évvel ezelőtt. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hogyan jutunk el a Hősök teréről a Liliom utcába? És hogyan jutott el William Kentridge Dél-Afrikából a Metropolitan Operába? A Szépművészeti Múzeumban nyílt Kentridge-kiállítás kapcsán Jákfalvi Magdolnát kérdeztük. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
