Ne kerteljünk: Török Ferenc legrosszabb filmje az Isztambul. Pedig az alaptörténet izgalmas: az inkább ötvenes, mint negyvenes asszonykát, Katalint elhagyja a férje. Katalin összeroppan. Levágja egy krókusz leveleit, aztán az ollóval felsétál egy villamosra... KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A televíziónak készített filmek alkotói vagy azt gondolják, hogy a televízió a kísérletezés terepe, vagy azt, hogy a tévéfilm ujjgyakorlat. Vagy pedig, hogy a tévéfilm ad lehetőséget arra, hogy egy másik stílusban, egy másik műfajban is kipróbálják magukat. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE. Tovább a cikkhez
A dokumentumfilm-versenyszekció zsűrijének kritikus megállapításai az információs és kiemelt információs vetítéseken bemutatott művekre is igazak, kivétel azonban akadt. RUPRECH DÁNIEL BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
A dokumentumfilmek idei versenyszekciója a színvonalán keresztül tudott drámai erejű képet adni a magyar valóról. NAGY V. GERGŐ ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez
Bár a kisjátékfilm – éppen rövidsége miatt – könnyen teremt lehetőséget a kísérletezésre, az idei felhozatal alapján mégis inkább az elbeszélés módja a szembeötlőbb műfaji jellemző, semmint a filmes kifejezések újszerűsége. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Filmszemlére filmet nézni jár az ember, a kísérőprogramoknak tehát hálátlan szerep jut: mellékesen, épp csak arra járva vetnek rájuk pillantást a nézők. Nagyon ütős üzenetet kell tehát ahhoz hordozniuk, hogy megállítsanak. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
A történelmi időre és a kulturális térre vonatkozó látszólagos szűkítés - „rendszerváltás”, „20 év”, „feldolgozás”, „east side” - felszabadítóan hatott az alkotókra: nem a rendszerváltás eseményeivel, inkább annak hatástörténetével foglalkoztak. SZEGŐ JÁNOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Zsolnay Vilmos és porcelángyára olyan hagyatéka a magyar kultúrának, mely joggal kívánkozik filmvászonra. 2010-ben Pécsett erre lehetőség is adódott az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címnek és az ehhez kapcsolódó kulturális befektetéseknek köszönhetően. KŐHEGYI ILONA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Szomjas György egyszer vetített Dumafilmjének bemutatója után az összes alkotó fölment a színpadra, kivéve a három szereplőt, akik közül kettő ugyan jelen volt a vetítésen, de mivel a harmadik távol maradt, ők sem hajoltak meg a közönség előtt. Érdekes utóirat került a film mögé. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Erős atmoszférát teremtő, artisztikusan fényképezett, érett színészi alakításokban bővelkedő tévéfilmet forgatott Vecsernyés János Egressy Zoltán egyfelvonásos színművéből. Kis magyar és kelet-európai abszurd, lírai-meditatív felhangokkal. KOVÁCS DEZSŐ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Átütőbb anyagra számítottam, vagy legalább kevésbé tisztesen hagyományszerűre. Szinte mindegy is, hogy melyiket veszem előbbre, az animálás módját vagy a fabulát, a kettő feltételezi egymást. IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Indiánnak lenni több mint egyszerű játék: életmód. Táboraikban saját törvényeik szerint, maguk választotta vezetőkkel, szinte-demokratikus keretek között élnek, egymást tiszteletben tartva és szabadon. Legalábbis ezt hiszik magukról. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Szerzői film A halálba táncoltatott leány – Hules Endre írta, játszta, rendezte és részben producerelte; a történet is alighanem saját életanyag. Pedig lehetne táncfilm is, és akkor mind jobban járnánk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ezen a gyűjtőlapon megtalálja az összes írást, amely a 42. Magyar Filmszemle filmjeivel és programjaival foglalkozik. Tovább a cikkhez
Dyga Zsombor thrillerjében egymásra exponálódnak a megnevezhető és a megnevezhetetlen bűnök, sokáig szinte láthatatlanul, mert csak következményeikben érhetők tetten, akkor, amikor már helyrehozhatatlanok. A bűn utolér – de vajon a bűn maga utolérhető? SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
