Második évébe lépett az új művészeti vezetéssel – Baráti Kristóf és Várdai István irányításával – működő Kaposfest, teljes nevén a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
A fesztivál délelőtti hangversenyei az estieknél valamivel rövidebbek, szünet nélküliek voltak, s hangulatuk, ha lehetséges, még családiasabb és elengedettebb volt. Mintegy ízelítőképpen az augusztus 19-i zárónap délelőtti hangversenyéről számolok be a Revizor olvasóinak. MALINA JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kevés nagy formátumú művész mutatkozott be a közönségnek az eddigi négy Kaposvári Kamarazene-fesztiválon olyan sokféle megvilágításban, olyan alapossággal, mint a Németországban élő argentin zongorista, José Gallardo. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Radu Lupu fellépése alapozta meg a közönség várakozását a Fesztiválzenekar Fischer Iván által vezényelt április közepi budapesti produkciója iránt – s akik különleges élményre számítottak, azoknak nem is kellett csalódniuk. MALINA JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A naptár szerencsésen lehetővé tette, hogy koszorús zeneszerzőnk születésnapjáról valóban az ünnep napján emlékezzen meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál, s ezzel a lehetőséggel éltek is: március 30-án került sor, „Szokolay 80” címmel, az ünnepi hangversenyre. MALINA JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez