Legyünk hálásak azért, amit kapunk: a nem túl bonyolult szemléleti és szerkezeti keretek közé helyezett kiváló színészi alakításokért, a huszadik századi tanmese sommásságáért, és persze a szükségszerű közéleti áthallásokért. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Feltehetően életkor kérdése, hogy kinek ismerős a Spiró új darabjában elmesélt történetfüzér, és kinek „vadonatúj nóvum”. 1945 és 1957 közt pereg le egy „kis magyar pornográfia” – nahát, pont egy tucat év, mint 2010-től máig. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Amikor még egymás mellett ültünk, s néztük azokat, akik egy valós diktatúra elképzelt bunkerének omladozó üregében egymás mellett ülnek, nem sejtettük, hogy napok múlva megtapasztaljuk, milyen szétültetve élnünk, valós bezártságban, egy új életforma alján. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Eszerint Nóra megcsinálta azt, amire szinte esélye sem volt: nemcsak talpra állt, hanem összehozott magának egy szolid írói karriert. Mázli. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Fehér ingben, vörös nyakkendősen vártunk sorunkra a júniusi hőségben. S figyeltük őt. Föltűnt ugyanis egy copfos lány Békés megye versmondói között. Róla mondták, hogy hű!… Lestük tehát. Akkor, a kicsikhez soroltan, nem hallhattam. De láttam. GABNAI KATALIN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egy vidéki színházban a vélt vagy valós fenntartói, nézői és művészi igényt ki kell elégíteni. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban a 2016/2017-es évad magyar „félkortársa”, továbbá fajsúlyos, komoly-komor témát feldolgozó előadása volt Az ötödik pecsét. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mindenki és minden pusztulásra ítélve: Ascher Tamás Bochumban rendezett Cseresznyéskert-je a mi, menthetetlenül eltűnésre ítélt, nem is oly távoli múltunkról beszél német közönségének. KARSAI GYÖRGY KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Bár a többség a színházból és a tévéképernyőről ismeri, a díjakat mostanában filmes alakításaival halmozza. Kulka Jánost ezért filmes élményeiről, szegedi mozizásokról és kamera előtti felszabadultságról kérdeztük, de Mastroianni pofonja, Hugh Laurie zsenije és egy metálzenekar klipje is szóba került. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Van abban valami jó, ha az ember annyira öreg, hogy már sok-sok Godot-ra várvát látott, ezért esze ágában sincs megmagyarázni, mit is jelent ez a rettenetesen bonyolult, enigmatikus darab, már nem akarja fölmondani az idevágó Beckett-szakirodalmat – beéri azzal, amit lát: egyszerű. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Inkább a tér és a látvány vinne némi jelentéses mozgékonyságot, új tartalmakat a sótlan, merev előadásba, mint a rendezői akarat és a színészi játék. Nem nyílik fel az Ibsen-konzerv. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A kellemetlenkedő szerző kellemetlen darabja 130 év múltán még aktuálisabb, mint megírásakor volt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA Tovább a cikkhez
Addig jár a korsó a kútra… Ám Kleist egyetlen vígjátékában a korsó – többekkel ellentétben – nyugton marad, mégis összetörik. Tragikus sorsa lavinát indít el. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
