Bár akad, aki belehal a betegségébe vagy öngyilkos lesz, mégis kedélyes, már-már idilli az élet a maguk hibájából vagy a társadalom könyörtelen törvényei következtében lecsúszottak, italba menekülők, netán csak elvonulni akarók menedéktanyáján. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Christoph Marthaler 2016 őszén a hamburgi Schauspielhausban dolgozott (párhuzamosan Bodó Viktorral), s olyan előadást hozott létre, melynek a címét könnyen fordíthatnánk nyafkáknak, ha nem Marthalertől lenne ez a szó, ha nem szólna a próbafolyamatról, Hamburgról, Németországról, Európáról. BALÁZS JÚLIA PRÓBANAPLÓJA. Tovább a cikkhez
Visszakerestem: két éve arról írtam az Interferenciák előző kiadása kapcsán, hogy kevés olyan fesztivált ismerek, ahol zsinórban lehet látni ennyi megosztó előadást. A helyzet fokozódott. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Makszim Gorkij utolsó éveit, a sztálini diktatúra dühöngő évtizedét mutatja be az író mellett szolgáló Diavolina (Lipa), Gorkij utolsó szerelmének képzelt memoárja. Gorkij ellentmondásos személyéről és a hatalomról beszélgettünk Spiró Györggyel. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Dráma az értelmiség vakságáról, tehetetlenségéről, társadalmi felelőtlenségéről – 1905-ből. De mintha ismerős lenne mindaz, amit ez az elegánsan színpadra állított előadás bemutat. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Jó és rossz színház között jobbára annyi a különbség, hogy a szóban forgó intézmény hogy tekint közönségére: gondolkodó vitapartnerként vagy üresfejű birkaként. A marosvásárhelyi színház jó. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Díjazott előadások, magasan jegyzett rendezők, híres színészek, neves színházak – így is leírható a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Nemzetközi Színházi Biennálé második kiadása. Egy fesztivál élettelisége azonban nem pusztán a csalódás lehetőségét minimalizáló programon múlik, de azon is, miként fogadja be a város. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ. Tovább a cikkhez
Veszteglő sorsok és kijegecesedett életstratégiák feszülnek egymásnak a Katona újabb Gorkij-előadásában. S miközben mozgalmas tragikomédiaként tárul fel a dolgok színe és fonákja, végig magával ragad a jellemrajzok pontossága, az emberi viszonylatok árnyalt gazdagsága. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A József Attila Színház szórólapján sísapkás, nagykabátos hajléktalant ábrázoló grafika látható. Az előadás ismeretében meghökkentő ez a figura, hiszen Horváth Csaba rendezését távolról sem lehet realista-szociografikus Gorkij-interpretációnak nevezni. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Barbárok című előadást nézve - megengedem, kissé történelmietlenül -, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ha Gorkij nem drámaíró lett volna Csehov idejében, hanem filmrendező a hetvenes években, alighanem Fassbindernek hívták volna. BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Új címet kapott Faragó Zsuzsa fordításában a Gorkij-darab, és már ezáltal új dimenziókba kerül a történet: nincs eleve kimondott ítélet a szereplők felett. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
