Már-már hagyománynak nevezhetjük, hogy Varró Dániel karácsonyra megörvendezteti gyerek- és felnőttközönségét egy mesekönyvvel. Idén a sokat vitatott E.T.A. Hoffmann-mesét, a Diótörőt (való-e gyerekek kezébe vagy sem, szólt a vita) ragadta meg, és készített belőle mai füleknek kedves átiratot. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Hat kortárs magyar író (természetesen nők) és tizenkét illusztrátor (-nő!) együttműködéséből született a nagy sikerű Esti mesék lázadó lányoknak folytatása, a Magyar mesék lázadó lányoknak című kötet. DÁNYI DÁNIEL ISMERTETŐJE. Tovább a cikkhez
A Palkó igazi októberi könyv egy októberi kisfiúról, akinek minden vágya, hogy barátkozzanak vele. Szegedi Katalin meséje nem csak külleme miatt lehet hasznos egy Palkó-forma gyereknek, fejlesztve a szépérzékét, de a rövid kis történet kapcsán sok kérdés, félelem, kétely vagy bánat kerülhet napvilágra. TOROCZKAY ANDRÁS RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Ha a kritikus egy nyiladozó értelmű poronty anyukája, akkor nem jelenthet számára gondot a meséskönyvek kritikai analízise, hiszen kontextusban/helyzetben van. E könnyed szerkesztői előfeltevés azonban rendesen meg tudja izzasztani a szóban forgó elmés anyukát. ZANIN ÉVA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez