Nem muszáj, hogy legyen követhető sztori, főhős, akivel azonosulni lehet – ezek hiányában még lehet pompás egy előadás. Legutóbb például a Melancholy Rooms volt ilyen. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Tucat-Tosca helyett egyediségre törekvő, s több ponton sikeres produkciót hívtak életre Miskolcon Kesselyák Gergely és alkotótársai. Nem csupán a merészségért jár a méltatás. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egy kétestés királydrámát kevesebb, mint három óra alatt előadni úgy, hogy összetett figurák rajzolódjanak ki és a történet is követhető maradjon, nem könnyű. Zenével, dalokkal, extra betétekkel dúsítani az anyagot egyenesen nyaktörő mutatvány. Szerencsére mégis van, aki megpróbálja. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Humor és tragikum között csapongó programot tanított be a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttesének a belga historikus előadói gyakorlat all round muzsikusa, Jos van Immerseel. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Újabb moziklasszikust hozott elénk Orlai Tibor Belvárosi Filmszínháza: Clint Eastwood és Meryl Streep közös jutalomjátéka kevésbé tűnt hálás alapanyagnak László Zsolt és Udvaros Dorottya számára. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez
Sokat tűnődtem azon, hogy az új vezetéssel működő Miskolci Operafesztivál arculatváltásának fő motívuma a megszüntetve megőrzés vagy pedig a megőrizve megszüntetés volt-e. MALINA JÁNOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Bródy Sándor falusi zsánerképeinek minden mozzanata magyarázatra szorul, jóllehet semmi lényegi nem változott: az urambátyám ma korrupció néven ismert, a „fajmagyar szupremácia” egyszerűen rasszizmus, a makulátlan tanítónő pedig ugyanúgy jön, lát és továbbáll, ahogy eddig is. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Nincs jobb nyáresti időtöltés annál, mint hűsöléssel egybekötött könnyed műélvezet reményében beülni a szellős szabadtéri színház nézőterére. De mi van akkor, ha a langymeleg fellázad, és az időjárás szembemegy a társulat és a közönség óhajával? IBOS ÉVA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Küzdelem a rákkal és harc a személyes halálért, az emberi méltóság megőrzéséért a végórákban – ezt a szorongató témát tárgyalja Marco Tutino 2003-as operája. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez
Magára vessen, aki túl sokat jár színházba: a recenzens nem kevés előítélettel indult a szegedi Turandot remake-jére, hiszen élénken élt emlékezetében a tavalyi bemutató utáni csalódottsága. Innen szép győzni, és ami ennél nagyobb csoda: lehet is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mintha színházban volnánk. Mintha bármi mélyebb értelme lenne annak, amit látunk. Mintha Telihay Péter megrendezte volna Benjamin Britten antik témájú, keresztény mázzal leöntött kamaraoperáját. A látszat azonban csal. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Foltin Jolán és Kiss Ferenc passiójátéka, annak ellenére, hogy Jézust – némiképp redukálva – mitikus mesehősként tálalja, mégis szerethető. A zene gyönyörű, megrendülni meg nem itt fogunk. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ha van opera, aminek ideális közege a Dóm téri gigantikus színpad, akkor a Turandot biztosan az. A szegedi játékok 1959-es újraindulása óta a rátarti császárlányt több ízben gyűrte már le itt a szerelem, utoljára 1991-ben. Idén Kesselyák Gergely korrekt, ám meglehetősen egyszínűre sikeredett Turandot-rendezésével nyitott a szabadtéri. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Felmerül a kérdés a Stefánia palota nézőterén, hogy micsoda is ez a Bevetés, amit nézünk és hallgatunk. De talán könnyebb onnan megközelíteni, hogy mi nem. Nem zenés játék, nem zenedráma, nem eredeti musical. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
