A történet szinte minden eleme reális, életszerű momentum, ám a belőlük felépülő struktúra álomszerű: ismétlődések, váratlan váltások követik benne egymást. Az idő viszonypontja pedig csakis a zene folyama. PROICS LILLA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A hallban Maár Gyula hatalmas arcképe, rajta a dátumok: 1934-2013. Nem a falon, hanem az ajtónak támasztva, mintha most tette volna oda valaki. „Az egyetlen férfi volt az életemben, akin nem tudtam átlépni. Értsd, ahogy érted.” CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Roland Schimmelpfennig Európa-szerte népszerű, kortárs drámaszerző – olyannyira divatos, hogy volt év (2006), mikor Magyarországon is négy művét játszották a színházak. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Megszoktuk, hogy a Színművészeti „fizikai színházas” hallgatói Horváth Csaba keze alatt kiemelkedő teljesítményekre képesek. Most azonban a nyakukba szakadt minden, nyilvánosság, rendezés, koreográfia, szerepek, ami már egy merőben új felállás. KRÁLL CSABA ÍRÁSA Tovább a cikkhez
A másfél órás, szünet nélküli előadások újabb példánya a bemutató. A műsorfüzet közölte interjúban a szerző egyre komplexebb darabokról és a maga mind kevésbé komplex drámaformálásáról szól. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Az ember… Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.” Hogy Roland Schimmelpfenniget pontosan mióta foglalkoztatják Alice kalandjai, nem tudni. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A nyári, zalaegervári bemutató után jórészt fanyalgó vagy elutasító beszámolók születtek a legújabb hazai Schimmelpfennig-premierről. Kecskeméten viszont egy flott, pergő, nem kicsit szemtelen produkciót élvezhettem. A hely szelleme? Az is. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
