Szép ív bontakozik ki a pályát végignézve: a színházszerető kamaszlány a gyakorlatban tanulja meg a szakmát, és közben egyre komolyabb szerepek találják meg. Eger, az Operettszínház és a Centrál Színház után 2018 óta a Szegedi Nemzeti Színház újragondolt társulatának meghatározó tagja Ágoston Katalin. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Egy hatalmas kép, rajta ott izeg-mozog Törőcsik Mari - szóval nem is kép ez, hanem mozgókép, vagyis film. A kamera mögött - kissé elmosódottan, de azért jól fölismerhetőn - Bérczes László. És: szó, szó, szó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A kiállítás születésnapi megemlékezés, amely azonban nemcsak a nyolcvanöt éves fotósnak szól, hiszen azt a nyolcvanöt képet, amit az ünnepelt a kurátorával, Szarka Klárával közösen válogatott ki, igazából a közönség kapja ajándékba. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Itt aztán semmi manipuláció, semmi kuratórium: a Mészáros Márton újságíró által alapított, pénzzel nem járó művészeti díjat minden évben a közönség szavazatai alapján ítélik oda. Tovább a cikkhez
A dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál úgy van kitalálva, hogy mindig vannak hívószavak, jelmondatok, vonzó nevek. Ezért bevezetőként csak annyit mondunk: Bárka Színház, Saul fia, Ukrajna, Weöres Sándor. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ. Tovább a cikkhez
Magyarországon ötször mutatták be Brecht legszemélyesebbnek tartott darabját. Kétszer Zsótér Sándor rendezte: 2002-ben Szegeden, és most a Nemzeti Színházban. (Major Tamás 1962-ben a Nemzetiben, Ruszt József 1971-ben Debrecenben és Csiszár Imre 1987-ben Miskolcon állította színpadra.) NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A hallban Maár Gyula hatalmas arcképe, rajta a dátumok: 1934-2013. Nem a falon, hanem az ajtónak támasztva, mintha most tette volna oda valaki. „Az egyetlen férfi volt az életemben, akin nem tudtam átlépni. Értsd, ahogy érted.” CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Dél-Baranyában nyolcadik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál ár-érték arányban talán még mindig a legjobb választás minden korosztály számára a nyári fesztiválszezonban. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Bár a többség a színházból és a tévéképernyőről ismeri, a díjakat mostanában filmes alakításaival halmozza. Kulka Jánost ezért filmes élményeiről, szegedi mozizásokról és kamera előtti felszabadultságról kérdeztük, de Mastroianni pofonja, Hugh Laurie zsenije és egy metálzenekar klipje is szóba került. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Ibsen első „római” darabját, a Brandot most először láttam színházban. Méghozzá a Nemzetiben, igen. Pont olyan előadás, amilyenből vagy tizenötöt dobott a szemétbe a Nemzeti fura ura: színház. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ritkán készül magyar filmmusical, de azt a keveset megéri kivárni. A Made in Hungaria után a Swing is röhögtető vígjáték és profi zenésfilm egy személyben. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Gothár Péter Megáll az idő című filmjében a főszereplő Köves Dinit már gimnazistaként játszotta. Közel húsz évig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt, egy évig igazgatta is az intézményt, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Most az Örkényben játszik. Emellett rendez, a Kőszegi Várszínház visszatérő rendezője. Idén Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én előadását állította színpadra. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Az I. Erzsébet című előadásban Medici Katalint alakító Kaszás Gergőt a POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplőnek választották. A Színikritikusok Díjának legjobb férfi mellékszereplő várományosa. Kaszás Gergővel beszélgettünk színházról, díjakról, kritikáról. MARTON ÉVA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Az Ördögkatlan Fesztivál első látásra, a megnyitón ülve minden évben ugyanolyannak tűnik, de mégis más, a megszokott elemek mellett hozza a gyönyörködtető változatosságot és a meglepetéseket, ha másképp nem is, hát az ördögi időjárás vonatkozásában. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kedves dél-baranyai ismerőseim szerint a térség nem is járt olyan rosszul, hogy annak idején meglátogatta őket az ördög, hiszen Harkány legendája szerint ennek köszönhetik a földből feltörő kénes szagú gyógyvizet, meg végső soron az Ördögkatlan Fesztivált is. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez