A novemberben online megrendezett kolozsvári színházi megafesztivál, az Interferenciák zavarba ejtően széles kínálatából három olyan előadást választottam, amely az ismerőset más nézőpontból vizsgálta. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Rendkívül rokonszenves, de kissé maszatos koncepciójú a Bársony Péter brácsás és Korcsolán Orsolya hegedűművész által szerkesztett kamarazenei sorozat. CSONT ANDRÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vera Nemirova rendezése, a díszlettervező Daniel Richter hathatós közreműködésével, semmi mást nem tesz, mint a végletekig absztrahálja az opera történetét, szimbólumokkal zsúfolja tele a színpadot, és minden női empátiát megtagad Lulutól. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
„Ha egy színház nem eszmél rá a legjobb tradícióira, akkor elveszett.” A tételmondatot Peter Stein Lulu-rendezésének megtekintése után ki kell egészíteni: az még nem ment meg egy színházat, ha tisztában van a tradícióval. SZABÓ-SZÉKELY ÁRMIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A moszkvaiak Luluja után a másik nagy Berg-operát egy anyanyelvű társulat hozta el Miskolcra. És úgy is adták elő: anyanyelvi evidenciával és természetességgel. A fesztivál eddigi csúcspontját láttuk-hallottuk. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Furcsa, szerfölött ellentmondásos előadást hoztak Miskolcra a moszkvai Helikon Színház művészei. Mert míg zeneileg inkább kudarcot vallottak, színházi értelemben roppant érdekes, erős rendezői és látványtervezői koncepcióról tanúskodó élményt adtak. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
