Gyorsan nyugtassuk meg, egyben korbácsoljuk fel a kedélyeket: a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Zsótér Sándor rendezésében bemutatott Pisztácia és mogyoró nem egy újonnan felfedezett Werner Schwab-darab. PAPP TÍMEA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Bulgakov 1928-ban íródott, sokáig cenzúra alatt álló Menekülés című drámája a kor képzőművészetét megidézve egy gigantikus 3D-s avantgárd festménybe ágyazottan jelenik meg a szegedi Kisszínház színpadán. KÉRCHY VERA ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Zsótér Sándor lengő pólós, farmernadrágos alakja fel-feltűnt az általa rendezett előadások nézőterén is. Kíváncsian figyeltem, ahogy láthatatlan karmesterként odaintett a színészeknek, miközben leplezetlen érdeklődéssel követte az előadásokat. BALÁZS NÓRA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Magyarországon ötször mutatták be Brecht legszemélyesebbnek tartott darabját. Kétszer Zsótér Sándor rendezte: 2002-ben Szegeden, és most a Nemzeti Színházban. (Major Tamás 1962-ben a Nemzetiben, Ruszt József 1971-ben Debrecenben és Csiszár Imre 1987-ben Miskolcon állította színpadra.) NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Második alkalommal rendezi meg a Tatabányai Jászai Mari Színház a MOSTFeszt-et, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivált. Erős mezőny, mélyrétegig ható előadások, a válogatásban megfontolt koncepció, következetesség és igényesség jellemzi a szervezők munkáját. SZEMERÉDI FANNI BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Fekete Gyula operája egy végtelenül tragikus történet, valamivel könnyebb zenével. Pedig fontos témáról szól. Az viszont kiderül belőle, hogy miért nincs az igazi csipkebokroknak kezük. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Ibsen első „római” darabját, a Brandot most először láttam színházban. Méghozzá a Nemzetiben, igen. Pont olyan előadás, amilyenből vagy tizenötöt dobott a szemétbe a Nemzeti fura ura: színház. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Advent második vasárnapján mutatták be az Erkel Színházban a német romantikus opera első nagy mesterművét, amely a második világháború óta nem került az Operaház színpadára/színpadaira. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A bűvös vadász Carl Maria von Weber operájában a Fekete Vadász. A játékhagyományban ilyenkor fekete egyenruhában járkál egy félelmetes, gonosz alak, szúrósan néz, s amikor kell, azt mondja (nem énekli), hogy: „Itt vagyok.” JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Ki van ez találva: ahhoz, hogy egy előítélet megalapozott ítéletté váljon, elég egy formátumos, okos manipulátor. Ez az egyetlen, amit Zsótér Sándor Othello-rendezése állít – a többi mind kérdés. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az amerikai író hosszadalmas és lelkizős önéletrajzi drámájából érdekfeszítő, kemény, a humort és lírát sem nélkülöző kortárs előadás született. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mezítelennek mutatkozik a Kelemen László Kamaraszínház színpada; Ambrus Mária gyakorlatilag teljesen lecsupaszíttatta a teret. A négy világító neoncsőn kívül csak a padló tudatosítja a terembe lépő nézővel, hogy itt ma előadást fog látni. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az elmúlt évek legjobb eladását nézhetjük a Radnótiban. Bátor, egyenes, elkeseredett és felemelően szép. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Szalay László azt írja Vörösmartynak egy levelében, hogy a férfinak három nőre van szüksége: a feleségére, a szeretőjére és a reménytelen szerelemre. Jelinek három Nórát ír, a feleséget, a kurvát és a munkásnőt. Zsótér Sándor rendezésében mindezt a negyedik, Kerekes Éva mutatja meg. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
