A Tündöklő Jeromos nem tartozik Tamási Áron legerősebb írásai közé. Ha valaki ma szeretné érvényesen színpadra vinni, annak komolyan át kell gondolnia a darab dramaturgiai és ideológiai kérdéseit. Márkó Eszter rendező ezzel szemben talán túlságosan is hű akar maradni Tamási darabjához. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Theodórosz Terzopulosz évtizedek óta keresi-kutatja a színház ősi rítusát, szeretné a színen megmutatni a Dionüszosz eksztatikus kultuszában gyökerező kiindulópontot, ahonnan a színházi műfajok és formák erednek. Ehhez kínálkozó anyagnak gondolja Euripidész Bakkhánsnőkjét, az egyetlen fennmaradt görög tragédiát, amelyben a színház istene, Dionüszosz szereplőként is fellép. KARSAI GYÖRGY ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Képek. Szikárak, barokkosan zsúfoltak, szürreálisak. És zene. Zenekari, szaxofonon megszólaló és a soknyelvűség zenéje. Aki látott már Wilson-előadást, sejthette, mire számítson. Nem kellett csalódnia. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Támogatja a Freeszfe Egyesületet és elítéli a művészet szabadságának csorbítását. A miértekről kérdeztük Robert Wilsont, aki üzent a magyar fiataloknak is. NÉDER PANNI INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Töredelmesen bevallom, nem vitt rá a lélek, hogy a Nemzeti Színház előadása előtt elolvassam Wass Albert Tizenhárom almafa című regényét. Elejétől a végéig csupán egyetlen regényt olvastam tőle, A funtineli boszorkányt. Azt is csak becsületből. Hogy legalább egy legyen meg. A többibe hagytam beletörni a bicskámat. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIIKÁJA. Tovább a cikkhez
2008 óta a Nemzeti Színház tagja; miközben az épület ugyanaz, benne már minden másképpen és másról szól. Hogyan lehet megőrizni a pályán az induláskor kapott muníciót, többek között erről beszél Nagy Mari, a Nemzeti Színház művésze. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez
Véletlenül tudom, hogy hol voltam 2005. június 6-án hétfő este. A Nemzeti Színházban ültem egy jótékony célú gálaesten. A címe: A Beregszászi Magyar Színházért. CSÁKI JUDIT NAPLÓJA. Tovább a cikkhez
A Nemzetiben nem Örkény Macskajáték című színdarabját játsszák, hanem saját verziót, amelyet Kulcsár Edit dramaturg a színpadi műből, az alapjául szolgáló regényből és a filmből szerkesztett össze. STUBER ANDREA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Azok az igazán ütős diákszínjátszó előadások, amelyek a résztvevők saját világáról szólnak, olyan területről, amit igazán jól, belülről ismernek. Ki a diktatúrában, ki a mitológiában talált magára a harmincéves jubileumát ünneplő Országos Diákszínjátszó Egyesület gálaműsorának két előadásában. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Kallódó lakótelepi tinédzserek, akik egy értelmetlen haláleset miatt nőnek fel hirtelen, illetve egy, a nevekben történelmi, a sztorit illetően nagyon is aktuális uralkodói felnövéstörténet, sok zenével. Ilyen előadásokat is láthattunk az Országos Diákszínjátszó Egyesület 30. születésnapja alkalmából a Nemzeti Színház kamaratermeiben. KÓNYA RITA VERONIKA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Muszáj megírnom, különben feledésbe merül. És én, noha tanúja és részben érintettje voltam annak, amiről alább szó lesz, máris felejteni vagyok hajlamos, miközben felelős vagyok azért, hogy legyen emlékezet. Hát ezért. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Egy székesegyház mennyezeti körfreskója szállt alá a földre, hogy a négy oldalról körbe ülhető tér közepét ragyogó lepelként takarja be. Rajta, a hit arany szőnyegébe csavartan jelenik meg az első emberpár, álomi ernyedtségben. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Katona drámája bántóan gyakran válik a közhelyesen magyarkodó retorika martalékává, noha a Bánk bán épp azzal szembesíti figyelmes olvasóit, hogy az „Isten, haza, család” organikus egysége legföljebb nacionalista politikai szlogenként képezhető meg problémátlanul, valójában ezek az eszmék állandó konfliktusban állnak egymással. KRICSFALUSI BEATRIX ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Tamási Áron 1945 őszén kiájult a Nemzeti Színház Ráday által rendezett, Bajor Gizi és Ráday Imre által főszerepelt főpróbájáról, s a következőket írta: „a rossz mű és a rossz előadás sohasem egyszerű.” GABNAI KATALIN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Figaro története tulajdonképpen csak ürügy a rendezőnek, hogy kifejtse gondolatait a természetről, a természettől elszakadt létről, az elidegenedésről, a kiszolgáltatottságról, a szexuális zaklatásról. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
