Akkor most átírom a mondást: „nézett, mint Orgon a zsöllyében”. És nem, nem a feleségét sajnálta, akit Tartuffe kishíján... hát igen. Hanem persze hogy saját magát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Tízparancsolat a maga erkölcsi imperatívuszával szilárd alapja lehetne egy legeslegjobb világnak – de könnyen lehet, hogy nem határtalan boldogság, hanem halálos unalom szakadna ránk. Székely Csaba minden esetre a pompás dramaturgiai sorvezetőt vette észre benne. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Hiánypótlás, hagyományteremtés: sokszor hallott lózungok, de ami nyáron Gyulán elkezdődött, az továbbgondolásra és támogatásra érdemes kezdeményezésnek tetszik. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A Nemzeti jókora színpadán egy kis fehér doboz: ez a játéktere a Tévedések vígjátékának. Díszlet semmi, de még járás sincs. Jelenet, sötét, új szereplők, sötét, megint új szereplők. Képsorozat. Mozgóképsorozat. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban töltöttünk négy estét, az évad első felének bemutatóit láttuk. Leginkább két előadásról írok. PROICS LILLA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Harpagon egy beteg társadalom démonikussá rajzolt, beteg képviselője, de a pénz életfontosságának megítélésében a többiek, a fiatalok sem sokkal különbek nála. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A színen alkoholisták és öngyilkos-jelöltek. Nyoma sincs a romantizált Erdély-képnek. A fekete humor talán túlélni segít. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Társadalmi és kulturális alapjelek, kor- és művészettörténeti átjátszatások tömkelegét szívja magába az előadás. Például a bábbá lefokozott címszereplő verejtékező homlokán töviskoszorú módjára font fehér menyasszonyi ék a korona. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez