Minél több előadást láttam a halálról, annál inkább úgy éreztem, élni akarok. Itt, ebben az országban. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Traumák, elfojtások és Másikok kerülgetik egymást kultfilmek valós vagy metaforikus színpadain Kérchy Vera könyvében, aki a színházon keresztül fejti meg Lynch, Kubrick, Trier vagy Cronenberg rejtélyeit. GYENGE ZSOLT RECENZIÓJA. Tovább a cikkhez
Elevenen felboncolva tárja önmagát bírálói elé Lars von Trier végtelenül sötét, kegyetlen és kilátástalan új filmjében. Zsigerek, brutalitás és halál a témát és kifejezőeszközöket egyetlen nagyformátumú koncepcióban egyesítő remekműben. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Trier grandiózus, időnként felkavaró feminista kiáltványa szexszel, erőszakkal és testi-lelki feltárulkozásokkal. Szex és érzelem, szeretet és szorongás, gondoskodás és kegyetlenkedés traumatikus összetartozásáról szól ez a film, és az egész trilógia is. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Producerek és forgalmazók érthetetlen okból világszerte együttes erővel próbálják sterilizálni A nimfomániást. A prüdéria bosszúja? Nem-kritika Lars von Trier új filmjéről. GYENGE ZSOLT JEGYZETE. Tovább a cikkhez
Térey János első esszékötete a fülszöveg és a hátlapon olvasható részlet alapján nem elsősorban a szerzőt szándékozik közel hozni, noha az Apollinaire-től választott mottó önazonosításra vállalkozik és meglevő tudást kínál. SZOLCSÁNYI ÁKOS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
A súlyos depresszióval sújtott Lars von Trier számára e betegséghez legfeljebb az Apokalipszis mérhető. Új, Cannes-ban most bemutatott remekművében meg is győz erről. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Könnyed és mulatságos történetet mesél el a dán dogma-filmes, Lars von Trier. A Radnóti Színház előadása majdnem felhőtlen, érzéki élvezeteket kínáló komédia. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Mindig bizsergető élmény, ha bőszen lehet háborogni s öklöt rázva átkozódni a vásznon látottakon – az Antikrisztus némely pillanata pedig bízvást szolgáltat erre apropót. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Lars von Trier 2003-as filmje az elmúlt évtized egyik legerősebb színházi élménye volt. De mi van akkor, ha valóban színpadra kerül a Dogville nagyívű története? MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A stúdiószínpad terének közepét forgatható plexiláda uralja: különös módon éppen az intimitást és a halálközelséget emelik az áttetsző dobozba. Az ösztönök és a félelmek üvegbőrrel határoltak, de a burok alatt felerősödve lüktetnek. HALÁSZ GLÓRIA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
