Az epikus történetekben mindig vannak kiemelkedő riválisok. Akhilleusz és Hektor, Zrínyi és Szulimán, Capulet és Montague, hogy csak a kötelező olvasmányokat idézzük. Sokáig úgy képzeltem, hogy a magyarországi színházi nevelés történetében ilyen a Káva és a Kerekasztal. Aztán létrehoztak egy közös produkciót, ami felülírta ezt a mítoszt. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Két év szünet után újra repertoáron egy színházi nevelési előadás Marosvásárhelyen. A műfaj széleskörű romániai képviseletének hiányát pontosan mutatja, hogy megvalósulásához egy újabb vendégrendezésre volt szükség. KERTVÉLLESY ANDRÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Nem egyszerű a függőségekről fiataloknak színházi előadást készíteni úgy, hogy ne didaktikus prevenciós előadás, szörnyűséges elrettentés, pokoljárás ábrázolása legyen belőle, amit kötelező végigülni. A pécsi Escargo Hajója Színházi Nevelési Szövetkezetnek szerencsére van rá egy verziója. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Túlzok, de nem nagyon, ha azt mondom, hogy ez a legviccesebb Bánk bán, amit valaha láttam. A pályakezdő Vilmos Noémi pécsi előadására mégsem elsősorban emiatt fog emlékezni az utókor. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
A vesszőkön és a hangsúlyokon sok minden múlik, ezt régóta tudjuk: „a pécsi Bánk bánt megnézni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Az Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet ezúttal a magyar közoktatást vette célba, és elég jól telibe találta. A célpont ennek ellenére sértetlen maradt. OROSZLÁN ANIKÓ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
