A kockásfülű nyúl 1977-ben került a nagy képernyőkre. Idén 47 éves az ikonikus zöld, rózsaszín-fehér kockás fülű nyuszi, akit rengeteg ember zárt a szívébe. A Marék Veronika meséiből készült rajzfilmsorozatot Richly Zsolt rendezte (mindketten megkerülhetetlen alakjai a magyar animációs művészetnek), és kilencven országban sugározták. Ez mai szemmel is óriási siker, ami a praktikus tényezőkön túl (néma rajzfilm, könnyen érthető formátum), a mesék összetettségének, a figurák szerethetőségének és plasztikus mozgásának köszönhető. A cikk írásához visszanéztem pár, az interneten elérhető részt, és a gyermekkori nosztalgián túl az epizódok pszichológiai mélységei, a kockásfülű nyúl találékonysága és empátiája is örömmel töltöttek el (különösen ajánlom a Zenedélután című részt).
Furcsa módon azt viszont teljesen elfelejtettem, hogy ebben a mesében senki sem beszél, maximum érzelemkifejező hangokat adnak ki a szereplők. Az alkotóknak sikerült olyan rajzfilmsorozatot létrehozniuk, ami szavak nélkül is érthető; a dialógust már mindenki maga teszi hozzá. De elgondolkodtatott, hogy milyen mértékben támaszkodunk mindennapjainkban kizárólag a verbális megértésre. Figyelünk-e eleget a másik arcára, mimikájára, testtartására beszélgetés közben?
Az egri Harlekin Bábszínház A kockásfülű nyúl – a kezdetek című előadása, a színház igazgatójának, Szűcs Rékának a rendezésében, hangtalansággal indul. Négy színész (Sóvári Csaba, Szabados Böbe, Budai Márton András, Bábinszki Ágnes) kilép a függöny elé, a gyerekek hangosan üdvözlik őket, ezt a színészek viszonoznák, de amikor hahóra tátják a szájukat, egy hang sem jön ki a torkukon. Érdekes és humoros kezdés ez, ami egyrészt berántja a nézőt a mese világába: a színészek kísérletet tesznek arra, hogy a gyerekek kölcsönözzék nekik a hangjukat. Másrészt elegánsan szól akár az alkotás folyamatáról is, hiszen magát a szerepfelvételt akadályozza a beszédképtelenségük. A szituációt a Mesélő Nagymama menti meg, neki csak a hangját halljuk, ő a mesén kívül létezik, vagy mondhatni, a mese benne létezik. A Mesélő szerepét Marék Veronikáról mintázták, aki A kockásfülű nyúl szerzője. Az előadás szövegkönyvét az eredeti rajzfilmsorozatból és Marék Veronika a társulat számára elmesélt történetéből írta a Harlekin Bábszínház házi szerzője, Szabó Attila. Amit a színpadon látunk, az tulajdonképpen a kockásfülű nyúl szuperhős-eredettörténete.
Jelenet az előadásból
Miután a teremtő narrátor visszaadta a színészek hangját, széthúzódik a függöny, és elkezdődik a mese. A négy színész felveszi a szerepet: Bábinszki Ágnes lesz Cérna, ő fogja összetartani a többi anyagot, amiből a Mesélő egy plüssállatot akar készíteni unokájának. Szabados Böbe Vatta Vattelina szerepét ölti fel, ő fogja kitömni a Budai Márton András által alakított Dzsörzé Pólót, és végül, de nem utolsósorban, Sóvári Csaba lesz Konyharuha, akiből a Mesélő a kockásfülű nyúl túl hosszúra sikeredett füleit fogja szabni.
A kockásfülű nyúl szuperhősként való értelmezéséből és az eredettörténet műfajából szinte következik a képregényes esztétikájú látvány (tervező: Wunder Judit): a színészeknek, akik a kockásfülű nyúl segítői, Power Rangers-szerű jelmezeik vannak, a mozgatható paravánokon – amelyeken visszaköszönnek az eredeti rajzfilmsorozat rózsaszínes épületei is – amerikai képregényt idéző színes, fekete kontúros rajzok láthatóak.
Az eredeti rajzfilmsorozat humorát a kockásfülű nyúl találékony problémamegoldása, plasztikus, váratlan és lehetetlen mozgása szolgáltatta, utóbbi az animáció egyik előnye. A Harlekin Bábszínház előadásában viszont mintha nem sikerült volna megtalálni egy egyértelműen a bábtechnikából, színpadi jelenlétből származó humorforrást. A filmes animáció színpadi adaptálása sajátos kihívásokat jelent, amit tovább bonyolít az, hogy A kockásfülű nyúlhoz mint klasszikushoz kell viszonyulni. Erre a mesére ugyanis több generáció tagjai is szeretettel gondolnak, így az alkotóknak számos elvárást kell teljesíteniük, illetve hidat képezniük a felnőttek (gyermekkori emlékei) és a fiatalok között.
A fotók forrása: Harlekin Bábszínház
Az előadás hű is marad a rajzfilmsorozathoz, meg nem is. Richly Zsolt, a rajzfilm rendezője a legtöbb munkájában a magyar kultúrával, magyar kultúrtörténettel foglalkozott, és a rajzfilmsorozat zenéje is általában magyar zenei motívumokra épült (zeneszerző: Balázs Árpád). A Harlekin Bábszínház előadásában viszonylag kevés a dialógus, de annál több a zene. A különböző stílusú (könnyűzene, rap), létező slágerek alapján írt és érzelmi csúcspontokon megszólaló dalok olykor disszonánsan hatnak (zeneszerző: Zádori Szilárd). A dalokat és azok pörgős koreográfiáját (koreográfus: Kovács Bálint) a színészek töretlen lelkesedéssel és erővel adják elő.
A kockásfülű nyúl figurája önazonos marad: itt sem beszél, itt sincs neve és továbbra is megmenti a bajba jutott, szomorú gyerekeket. Az előadás második felében színre lép a jól ismert bőrönd, a távcső, Kriszta, a főcímdal, és az ikonikus propeller repülésből is kapunk egy rövid jelenetet. Szűcs Réka és Szabó Attila szuperhős-átértelmezése hozzáad A kockásfülű nyúl történetéhez, egyaránt szól a mesehős fizikai születéséről, a hétköznapi kellékekből való megalkotásáról (ami akár a báb születésére is értelmezhető). Plusz jelentés a mesén belüli hős születése: a kockásfülű nyúl ugyanis kezdetben szomorú amiért hosszú fülei miatt nem úgy néz ki, mint egy átlagos plüssnyuszi. Cérna, Vatta, Dzsörzé és Konyharuha segítségével viszont rájön, hogy az, amiről azt hitte, a gyengéje, valójában az erőssége: hosszú füleivel repülni tud és így mindig ott tud lenni, ahol szükség van rá. A kockásfülű nyúl azért különleges, mert különbözik a többi plüssnyuszitól, és ezt a gondolatot jó, ha kicsik és nagyok egyaránt elraktározzák magukban.
Az előadás adatlapja a Harlekin Bábszínház oldalán itt található.