A FOLYÓ OLY SÍMÁN, OLY SZELÍDEN

29. THEALTER / 1-3. nap
2019.08.11.

A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. PROICS LILLA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

„NE DŐLJÖN ÖSSZE A VILÁG”

Beszélgetés Krisztik Csabával
2019.06.24.

Végre hasznát vette, hogy kisgyerekként muszáj volt románul tanulnia: ősszel érkezik a mozikba a Valan című film, aminek főszerepét a Forte Társulat és a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, a Jászai Mari-díjas Krisztik Csaba játssza, akivel pályájáról, játékról és szabadságról beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

HISZÜNK BENNE, HOGY JOBB LESZ A VILÁG?

Stereo Akt: Harminchatok / Jurányi
2015.12.14.

A Harminchatok című előadás egy zsidó közösség szertartása, amelynek a nézők is aktív szereplőivé válnak. Közönségből így leszünk e közösség részei, és egyre érdekeltebbek az előttünk/közöttünk zajló események befolyásolásában. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

HÁRMAS-UGRÁS

Thealter 2008 – Szabad Színházak XVIII. Nemzetközi Találkozója, Szeged
2008.07.30.

Táncos mítoszátdolgozás, törzsfejlődést imitáló tréning, keleti bölcsességekkel tűzdelt performance: a Thealter első napjának könnyen feledhető színházi kínálata. GERE ZSOLT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

Címkék: Thealter , Keserű Imre

(NE) MENJÜNK AZ UTCÁRA!

Thealter 2008 – Szabad Színházak XVIII. Nemzetközi Találkozója, Szeged
2008.08.01.

„Mi vállalkoztunk rá, hogy törlesztjük egész társadalmunk adósságát: áldozatos munkával létrehoztuk Politikusképző Artistaiskolánkat” – hirdeti egy (általunk) kiragadott mondat a Thealter Fesztivál műsorfüzetéből a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának műsoráról. IBOS ÉVA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

Címkék: Thealter , Keserű Imre