Az utolsó kislányok című opera a fennálló világrendszerrel szembesít nyomasztóan teoretikusan és érzékenyen igazságkeresőn. A színházcsinálók pazarul az arcunkba másznak, hogy félre ne értsük, rólunk van szó. Maja Pelević művét Kokan Mladenović a Kosztolányi Dezső Színház csapatával vitte színre. PROICS LILLA KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Minél több előadást láttam a halálról, annál inkább úgy éreztem, élni akarok. Itt, ebben az országban. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
Ismerjük (és kedveljük) Urbán András in-yer-face színházát, ahol a színész ököllel vág minket orrba, miközben kajánul fülünkbe suttogva jelzi, hogy csak viccelt. A nézés költészetének azonban egészen más a hatásmechanizmusa. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA. Tovább a cikkhez
Végre észhez tértek a Kosztolányi társulatának színészei. Nagyon reméljük, hogy Urbán András, az előadás rendezője, a színház igazgatója hallgat rájuk. És a szívére, ha van neki. PROICS LILLA LELEPLEZŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez
Vannak igazságok, amelyekkel nem akarunk szembesülni. Saját felelősségünk, a befolyásolhatóságunk, minden, amiért hibáztathatók vagyunk… Szeretnénk ezeket elfelejteni, de a színház nem engedi: arcunkba vágja az igazságot. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA. Tovább a cikkhez
Táborosi Margaréta precízen kidolgozott, erős hatású, letisztult, fizikai valóságában szikár, mégis érzékeny rendezése nem csak emlékezik és emlékeztet a XX. század legnagyobb magyar költőjére, Sziveri Jánosra, de markánsan jelzi egy új színházi-alkotói nemzedék megszületését is. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE. Tovább a cikkhez
Ha ez így folytatódik, akkor a tavalyi, hivatalosan is a legsikeresebbnek mondott fesztiválnak méltó párja lesz az idei. Két nap után úgy érzem: itt most bármi megtörténhet. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA. Tovább a cikkhez
