Habár Tim Burton már 1991-ben megkapta a lehetőséget az adaptációra, a Batman miatt akkor nem vállalhatta a feladatot, pedig a gótikus filmek nagymestere által megalkotott világ és az Addams-miliő szinte egy és ugyanaz. Ám igazán megérte várni, a Netflixre érkező 8 epizódos sorozat ugyanis egy hét alatt nézettségi rekordokat döntött, és heteken át meg is őrizte prominens helyét.
 Jenna Ortega |
A Wednesday valójában a legfiatalabb női Addams-sarj, a címadó Wednesday (Jenna Ortega) története, a családtagok csak egy-egy cameo erejéig jelennek meg. A nyitójelenetben főhősnőnk bosszút állva öccse iskolai bántalmazóin a vízilabda edzés alatt – zseniális módon a Piaf-féle Non, je ne regrette rien zenei aláfestésére – tucatnyi éhes piranhát enged a medencébe. Habár Wednesday bánatára halálos áldozata nincs az esetnek, iskolát kell váltania, így kerül szülei alma materébe, a Nevermore Akadémiára. Az iskola a különleges képességekkel rendelkező számkivetettek olvasztótégelye: vámpírok, szirének és vérfakasok klikkesednek ugyanúgy, ahogy azt már a Bajos csajokban is láthattuk. A szociopata hajlamú lány a különcök között is extrakülöncnek bizonyul, viszont az emiatt tervezett szökési kísérletét feladja, amikor szemtanújává válik az egyik iskolatársa meggyilkolásának. A számára ismeretlen gyilkos lény nyomába ered, de a nyomozás szálai sokkal messzebbre vezetnek, mint amire számított.
A Wednesday sikerének egyik kulcsa a modern és az időtlen találkozása a sorozat szinte minden aspektusában. Műfajilag a horrortól a krimin át a coming-of-age történetekig megannyi zsáner elemeit megvillantja, bár egyik mellett sem kötelezi el magát. Így például – egyértelműen elhatárolódva a horror jelzőtől – a fő ellenség látványosan ’műanyag’, komolyan vehetetlen CGI-tákolmány, és az alkotók még a Stephen King-féle Carrie-t megidéző jelenet vérfagyasztó élét is elveszik egy arrogáns beszólással. Stilárisan szintén a sokféleség jellemzi: az Addams Family régimódi atmoszférájára nemcsak tökéletesen rezonál, hanem abba frissességet is hoz Burton modern és oly egyéni világa. Habár Burton rendezőként csak az első négy epizódot jegyzi, producerként kézjegye minden képsoron fellelhető. A lenyűgöző, gótikus környezet mellett a morbid, groteszk humor, a természetfeletti és a valós együttes megjelenése, valamint a klasszikus rémtörténetek hangulata éppúgy megtalálható a galád család mindennapjaiban, mint a rendező korábbi műveiben.
 Catherine Zeta-Jones és Luis Guzmán |
Azonban mindez nem működhetne ennyire jól Wednesday karaktere nélkül, s Jenna Ortega mintha erre a szerepre született volna: minden megmozdulása, gesztusa ijesztően tökéletes a könyörtelenül őszinte, maximalista 16 éves lány szerepében. Az általa koreografált táncjelenet nemcsak a TikTokot uralja, de várhatóan ugyanolyan ikonikussá válik, mint a Ponyvaregényben vagy az Igazából szerelemben látott lejtés. Wednesday nem egy átlagos tinilány problémáival küzd, emiatt pedig nemcsak érdekesebb, hanem elképesztően üdítő is egy olyan fiatal női karaktert látni, aki nem akar tetszeni, és nem akarja környezete szimpátiáját, szeretetét elnyerni. Ortega továbbfejlesztette a Christina Ricci-féle (ő egyébként szintén feltűnik a sorozatban mint az iskola egyetlen „normi”, vagyis különleges képességekkel nem rendelkező tanárnője) Wednesday karakterét: a szarkazmus, a merevség, a magas intellektus, a fiatal kora ellenére meglévő éleslátása és a brutális őszintesége megmaradt, azonban Ortega emberséget is vitt szerepébe. Az Addams lány apátiáját, fekete humorát is tovább fokozza Ortega, mintha a színésznő személyiségében alapjáraton is fellelhető lenne a mélabú és a zsigeri sötétség. Az epizódok során talán a legnagyobb személyiségfejlődés tanúi lehetünk, amelyen csak egy Addams családtag eddig átment: míg az évad elején az empátia teljes hiánya és az elidegenedés jellemzi, a fináléhoz közeledve egyre toleránsabbá válik, értékelni kezdi az alapvető emberi kapcsolatokat is. A legszorosabb és legmeghatóbb viszony mégis Izéhez, a test nélküli kézhez fűzi, aki bizarr külseje ellenére végtelenül bájos pillanatokkal tűzdeli meg a sorozatot.
Habár Burton gótikus látványvilága szenzációs, a megfelelő hangulat megteremtéséhez jelentősen hozzájárul az egyedülálló partitúra is. A rendező állandó zeneszerzője, Danny Elfman egyszerre meseszerű, sejtelmes és néhol ijesztő zenét komponált, ráadásul a Vivaldihoz hasonló klasszikusok mellett csellóra hangszerelt, melankolikus Dua Lipa-, Metallica- vagy Rolling Stones-dallamokat is hallhatunk. Habár a Wednesday miliője kifogástalan, ez sajnos nem feledteti a tényt, hogy az epizódok minősége hullámzó, a vágás nem elég feszes, és a mesterkélt fináléval operáló történet sem kifogástalan.
Fentiek ellenére Burton remekül tud szórakoztatni minden korosztályt, sőt a fiatalabbakat meg is képes szólítani: tökéletesen érti a Z generációt, hitelesen mesél a számkivetettségről, a tinédzserek szorongásairól, miközben gondoskodik arról, hogy a látottak bárki számára élvezetesek legyenek. De akármit is gondolunk a sorozatról, egy dolog vitathatatlan: Jenna Ortega bámulatos alakításához hasonlót ritkán látunk ebben a zsánerben. Reménykedjünk, hogy személyében megtalálta Tim Burton az „új” Johnny Deppjét és még számtalan közös munkával borzolják majd a kedélyeinket.