Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ELHAGYATVA ÉS ELÉGVE

Euripidész – Bagossy Júlia: Médeia / Katona József Színház, Sufni
2023. jan. 9.
Hagytam időt magamnak, hogy kissé kihűljön bennem ennek az előadásnak az emléke, de még most is úgy érzem, ennek az egyetlen órának nagyobb teátrális ereje és indulati tömege van, mint sok más nagyszínházi produkciónak. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Színházba menvén az ember helyet készít lelkében a várható, ismeretlen minőségű színházi eseménynek, kisöpör minden fölösleget, elnémítja a kéretlenül tolakodó információkat, s várja a csodát. Várja, még akkor is, ha tudja, hogy a feltáruló történet majd sötét lesz. Mire behúz bennünket a mese, rendszerint már tudjuk, hogyan kell megkapaszkodni a szék karfájában. A sötétségre föl lehet készülni. Olyan viszont, hogy már az első percekben érezni lehessen a dráma sűrűségét, a beinduló cselekmény szembeszél-energiáját és a feszültség közegellenállását – ritkán adódik. Márpedig a Katona József Színház Sufnijában most ez történik.

médeiasufni1
Pásztor Dániel, Bányai Kelemen Barna és Pálos Hanna

A színház Zsámbéki Gábor által vezetett, „Sufni-projekt” címen zajló, fiatalokat helyzetbe hozó mentorprogramjának részeként megvalósult előadás rendezője Bagossy Júlia e.h., dramaturgja Zrinyifalvi Eszter e.h., látványtervezője Balla Hanga e.h., koreográfusa pedig Korom Sára e.h.. A címszerepet játszó Pálos Hanna mellett a Iaszón szerepében látható Bányai Kelemen Barna képviseli a Katona társulatát.  A két gyermeket Jakab Balázs e.h. és Pásztor Dániel e.h., a Dajkát valamint a Másik nő figuráját Kanyó Kata e.h. alakítja, ők hárman a Zsámbéki-Fullajtár-Tárnoki-Jákfalvi (2018-2023) színészosztály végzős hallgatói.

Vasrácsok üres kazettái alatt, ablaktalan pincelakásban találjuk magunkat. Innen-onnan összejött, méretre vágott, kopott szőnyegek borítják a három széles lépcsőben emelkedő talajt, rajtuk szanaszét gyerekjátékok, bentebb talán egy gyerekágy rácsai. A földön, amelyre rálátunk, ott üldögél a később legyilkolandó két fiúgyerek, Jakab Balázs és Pásztor Dániel. Egyikük bilin trónol, másikuk szakavatottan zrikálja az emésztési problémákkal kínlódó kisebbet. A szinte mindvégig színen lévő két egyetemi hallgató kidolgozott és bámulatosan érett alakításának is köszönhető, hogy a produkció két tartóoszlopa a mindennek és mindenkinek kiszolgáltatott két gyerek alakja. Lényegében rajtuk keresztül mesélődik el a történet.

médeiasufni2
Jakab Balázs, Pálos Hanna és Pásztor Dániel

Kanyó Kata a szemüveges, hasasra-mejjesre kitömött, középkorú Dajka képében jelenik meg először, telefonon sürgetve a távollévő apát, ecsetelve a szokásos bajokat, s kárálva, hogy a gyerekek anyja megint bezárkózott a fürdőszobába, s onnét nem jön ki, és nem jön ki. Kanyó Kata ellesett mozdulatokkal és cselesen hullámzó mondathangsúlyokkal hoz elénk egy sokat látott, paraszti erejével a városban megtapadt, már kellőképpen megkérgesedett asszonyt. A figurához fölvett plusz harminc évet könnyedén levetve, később, mint a férfi átlagos küllemű, ámde ropogósan fiatal kamaszlány választottja jelenik meg. A Másik nő életrevaló készületlenségét és remekül megjelenített, tehetetlen sutaságát elnézve meg kell állapítani, nem véletlen, hogy minden egyetemi vizsgaelőadás szereplőgárdájából muszáj volt megjegyezni Kanyó Kata nevét.

Balla Hanga e.h., a látványtervező, sejtetni engedi, hogy a meghúzódás helye ez a minimális élethez szükséges odú, melynek oldalfalait – vélhetően a salétromos fal omlása ellen, de a penészszagot biztosan áteresztve – sárbarna lambéria fedi, métermagasan. A hátfal jobb felén egyszerű, barna ajtó. Innét, a fürdőszobából jön elő, világos fürdőköpenyben vonszolva magát az anya, a fehérben érkező, és a végén majd feketében távozó Médeia. Olyan áporodott fájdalom jön be vele a térbe, hogy a nyomás az utolsó sorokat is eléri. Minden este lesz a közönség soraiban pár asszony, aki tudja: mindegy, mi van, ha nem látsz is a könnyeidtől, s ha megsüketültél is a fájdalomtól – nem számít. Lehet, még kapar torkod a fájdalomcsillapítóként lenyelt vodkától, de a gyereket föl kell állítani az éjjeliedényről, s karodba kell venni.

médeiasufni3
Kanyó Kata, Jakab Balázs és Pásztor Dániel.
Fotók: Horváth Judit

Az elviselhetetlen, a kínos és a tragikus helyzetek szépen elosztva követik egymást. A cselekmény hullámai hol az eredeti dráma szövegszigeteit, hol a nagyon is mai dialógusrészek egy-egy tüskékkel borított szavát emelik magasba. Kibírhatatlan helyzet a nagyobbik fiú egész születésnapi ünnepsége, a „Dzsekó”-bemutatóra, táncra kényszerített gyerek szerencsétlen mórikáltatása a vendégségbe hívott szerető előtt. Szörnyű az apa által ajándékba hozott, s az újmódi divat szerint magasba függesztett, papírból készült, szív alakú, piros „pinata”, az édességekkel töltött, s rudakkal vakon szétverendő partikellék szétzúzása. Ütni kell, ütni, de hogy hová, azt nem tudja az ember.  Recseg-ropog a pillanat, amikor az új nőjével megjelent apa idétlen zavarában „prücskök”-nek nevezi a fiait. Minden hazugság már ebben a házasságban, s végül egyetlen késztetés működik csak a feleségben: befejezni! Így készült el, helyben gyúrva a tésztát, a „kis csajt” hatástalanító, végzetes sütemény.

A színlap nem tünteti fel külön a produkció zenéjének összeállítóját, de meg kell jegyezni, hogy a játék zenei és mozgásvilága finoman összehangolt fonatrendszerben építi a történéseket. A szóval-hanggal már el nem mondható érzéseket több alkalommal fejezi ki mozdulat, s ez rendkívül széles skálán érzékelhető. Nemcsak a több alkalommal tánccá szerveződő, s olykor zeneileg is operai módon stilizált, emelkedett jelenetek maradnak meg bennünk, de olyan mikrorészletek is, mint amikor a szülei nyomorával mit kezdeni nem tudó, bújócskát mímelő kisebbik fiú riadtan túrja ujjaival bokáján a maga kitágult, rókavörös zokniját.

Médeia nem-evilágiságának jelzése elvárt elem a róla szóló előadásokban. Emlékezetes a Katona József Színház 2004-es, Zsámbéki Gábor által rendezett Médeiája, melyben Fullajtár Andrea feledhetetlen oroszlánüvöltése dermesztette a nézőket. Pálos Hanna pokolsötét, szárazvirág Médeiája a gyerekek altatása idején elmond egy mesét, egy – kissé az Újholdasokat (Nemes Nagyot, Pilinszkyt) idéző világú – növényi módra indázó, szecessziós regét. Ebben a beékelődő balladában ez az asszony magasabb síkról néz szét annál, mintha csak a bosszú és a tagadás vezérelné. Ez a mese, melyben lekési egymást két ember kapcsolódási lehetősége, s melyben fölemészti a reménytelen szerelmest a folyamatos, hiábavaló erőfeszítés, lefesti, mi történhet velünk sötétebb időkben.

A messziről jött Médeia, ebben a változatban, ösztönösen felismeri saját helyzetét, s bár rálát sorsának alakulására, elfogadni nem képes azt. Alávetettsége, emberi-asszonyi sorsának lenullázódása számára a földi élet végét jelenti, olyan megsemmisülési és megsemmisítési kényszerrel, amely gyerekei halálát is okozza. A gyerekgyilkosság első szörnyű szertartása félig rejtve, a második alkalma nehezebben értelmezhető módon történik. Aznap, amikor láttam, ez a második pillanat elsikkadt kissé, de amikor Bányai Kelemen Barna Iaszónja jött, és megrendítő módon felfogta, mi történt, már nem volt szükség semmiféle magyarázatra.

Ha kérdés lenne, hogy él-e még, s ha él, képes-e hatni a tragédia a jelenkori színházban, választ ad rá ez az előadás. A záróképben a szenvedélytől égő Médeia alakja – Pálos Hanna szolgálatkész színésztestének és a huszonnégy éves Bagossy Júlia bátor jelképhasználatának köszönhetően – nyurga füstként tűnik el a magasban. A mítosz szerint sárkányfogat várja, azon repül tova. De a története velünk marad. Hogy módunkban legyen a tragédiát megérteni, és sírni, sírni. Nagy reményeket keltő előadás ez.

Az előadás adatlapja a Katona József Színház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek