Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SEMMIVEL TELI ÍGÉRETEK

Komán Attila: K utazásai / Vígszínház, MU Színház
2022. dec. 12.
Gardenö Klaudia és Komán Attila a pandémia és az egykori SZFE megsemmisítése alatt lettek pályakezdők. Elismerésre méltó az alkotni, megmutatkozni vágyás, az önmenedzselés, amivel megtalálták egyéni és közös útjukat, hogy megjelenjenek a világban. Nem volt egyértelmű az út, ami a Vígszínházba vezette őket, a független létből érkeztek a kőszínházba. BOGYA TÍMEA ÉVA KRITIKÁJA.
kutazasai1
Koós Boglárka

Gardenö Klaudia, az előadás rendezője a Vígszínház oldalán a következőket mondja a K utazásairól: “A drog illegális szer, tiltott erkölcsileg és törvényileg is, mégis sokak életében fontos szerepet játszik, ezért reagálni kell rá, főleg azért, mert a legvédtelenebb korosztályokat is érinti. Elejétől kezdve egy narratív, standup-szerű formát kerestem a megvalósításban.” De félelemre nincs ok, az előadás nem esik abba a csapdába, amibe oly sok jó szándékú alkotás, nem válik prevenciós szemináriummá. Inkább három olyan sorsot mutat be, amelyik így vagy úgy, de tönkrement, szétesett, elfogyott, amelynek Kokó, vagyis a drog egy eleme volt, de végső soron az esendőség, a gyenge akarat, a karakterek jelleme okozta a vesztüket. Legalábbis ezt is gondolhatjuk, ahogy azt is, hogy Kokó megjelenése tehet a megállíthatatlan pusztulásról, ami bekövetkezik a három sorsban. Az ítélethozatalt és a felelősök keresését meghagyja a nézőnek. A három történetet három különböző helyszínen, változó időintervallumokban követjük végig, ezért az alkotóknak a színpadi térben is meg kellett találniuk az absztrakciót. Ám emiatt a tér (látvány: Herman Anett, Pajor Patrícia), amiben egy kis emelvény és egy fa rácsos tolóajtó van, túl absztrakttá, már-már jellegtelené válik. Az előadás terét Horinka János világításterve teszi izgalmasabbá.

A jelmezek viszont jól illenek és hozzátesznek a karakterek ábrázolásához. Az első jelenetben Kokó (Kövesi Zsombor) egy óriás, bokáig érő, fehér pufikabátban szabadkozik, hogy nem kér a felelősségből, ő csak valami luxusautóval akarta róni valamilyen luxusváros utcáit, luxusemberek orrában, nem egy szerencsétlen ember zsebében akart kikötni. És mindez sikerült volna, ha a vidám és kedves Hajó (Koós Boglárka e.h.) nem süllyedt volna el. Kövesi és Koós karakterei, mint ördög és angyal, egymás ellenpontjai, az ellenpontozás pedig jó ritmust ad a kezdésnek.

kutazasai2
Ötvös András, Dino Benjamin

A lendület ugyanakkor nem tart sokáig, az előadás a közepénél, a második epizódnál lelassul, a harmadik epizódra pedig teljesen ellaposodik. Ha tetszik, az előadás ritmusa – ahogy Kokó jelmezei is – tükrözik Kokó fokozatos elfogyását. Az első részben még teljes, 1211 kg-os pompájában ragyog, ekkor okozza a legnagyobb változást, egy szegény, de békében élő halászcsalád (Szilágyi Csenge, Ötvös András, Dino Benjámin) fogja ki az óceánban tengődő Kokót, meg is gazdagodnak, de a pénz csak bűnt, egymástól való elhidegülést, függőségeket és halált okoz. Látunk feszült karácsonyi jelenetet, ügyetlen, gyerekes lánykérést, emberi életek teljes széthullását. A három történet közül ezt mondanám a legsikerültebbnek, ez a legpörgősebb, a legizgalmasabb, a legviccesebb.

Hajó viszi tovább az előadást a második történetre, melyben Kokóból már csak két kilogramm marad. Egy vékony fehér overallban landol a sorozatszínésznél, Ottónál (Csapó Attila), aki funkcionális drogfüggő és egy langymeleg, se veled-se nélküled kapcsolatban él Karolával (Szilágyi Csenge). Karolát Gizi mama (Ötvös András) nevelte szeretethiányos felnőtté. Ezt legjobban abban a bábos jelentben érzékeljük, amikor Gizi mama repülő protkója hosszan becsmérli Karolát, majd befalja a fejét. A szereplők jelmezei együttesen piros-fehér-zöld színűek, amelyek arra hívják fel a figyelmünket, mennyire meghatározzák a generációs traumák kis magyar valóságunkat.

kutazasai3
Köves Zsombor. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

A harmadik történet, amelyben Kokó már csak mindennel felhígított állapotban van jelen, a legtragikusabb az összes közül. Míg a többi történetnek volt egy valamelyest pozitív kiindulópontja, a harmadiknak már az sincs. Kokó szürke köntösben, fehér atlétában, papucsban kerül egy székelyföldi kisvárosba, ahol minden mozdulatlan, semmi sem változik. A közmédiában varázslatosnak mutatott székely falu a fiatalok számára maga a vegytiszta kilátástalanság. Koós Boglárka szürke, csillogó ruhás Semmi-karaktere sötét színű lufikat osztogat a fiataloknak, semmivel teli ígéreteket. A látvány egy sivár szilveszteri bulira emlékeztet és az ócska mámort sugározza magából, mintha a fiatalok élete egy vég nélküli langyos trip lenne. Egészen addig, amíg Ertl Zsombor karaktere véletlenül túl nem adagolja magát, és bele nem kerül egy drog-lázálomba. Képtelenség kommunikálni vele, és fizikai ereje veszélyt jelent a többiekre. A négyzet gorillás jelenete jut róla eszembe, ami a valós veszély és a fikció között lavírozott.

Kokó flegmatikus, szarkasztikus attitűdje nagyon alkalmas a rezonőri funkció betöltésére. Kövesi Zsombort szerepe, a terjedelmes szövegfolyam, valamint az előadás ritmusban tartása nagy kihívás elé állítja. Narrátorként, mint egy szellem lebeg a karakterek életében és lehengerlő stílusát latba vetve próbálja jobbra-balra tologatni őket. Jól hangzanak a szájából azok a szövegrészek is, amelyek a történetmesélés, a rendezés és a drámaírás kérdéseivel foglalkoznak. Ilyen például, amikor arról beszél, hogy milyen nehéz véget írni egy műnek, így ennek az előadásnak inkább nem lesz vége. Az utolsó történet utalást tesz a halálra, de nem mutatja meg, helyette fehér medvejelmezben jelennek meg a színészek és Dzsúdló zenéjére ropják (koreográfia: Sir Theofilter). Ez nem oltja ki az előadás tragikumát, a néző keserédes érzéssel távozik a színházból, és a ruhatárnál még visszhangzik a fejében a dalszöveg: “elhitted, hogy te használsz, de én használlak téged”.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek