A Bezzegszülők eredetileg ártatlan, hamisítatlan brit komédiaként toppant be a tévés kínálatba, azonban egy szempontból rögtön hiánypótlónak bizonyult: nem igyekezett romantizálni a családi életet, sőt kifejezetten annak árnyoldalaira fókuszált – már amennyire ezek az árnyoldalak egy jól szituált, felső-középosztálybeli család körében jelentkeznek. Csattanóit, humorát döntően az adta, hogy – miként minden szülő – időként Paul (Martin Freeman) és Ally (Daisy Haggard) is pokolra kívánja a gyerekeit, és sokszor még a legelemibb nevelési kihívásokkal is képtelen megküzdeni. Paul rendre dühkitöréseket kapott zajongó csemetéitől, Ally folyamatosan kételyekkel küzdött, amikor nem tudta eljátszani a média és a társadalom által ráosztott anyaszerepet – a hálószobában pedig már-már vulgáris őszinteséggel beszélték meg, mennyire elegük van a családi életből. Mindez szinte kimeríthetetlen potenciált biztosított a Bezzegszülők szatírájának, és felszabadító élményt kínált sokszor még a gyermektelen nézők számára is.
 Martin Freeman és Daisy Haggard |
A második évad során azután a sorozat (részben a gyerekszereplők idősödése révén is) igyekezett tágítani ezt a fókuszt: nemcsak a kamaszodó utódok szembesültek komplexebb lelki-érzelmi kihívásokkal, de a szülők (sőt, nagyszülők) életvezetési, párkapcsolati problémái is jobban terítékre kerültek. A szűk, gyakorlatilag szitkom-szerű formátum azonban még nem engedte a Bezzegszülők alkotóit ezen motívumokat kibontakoztatni, igazán a mélyükre ásni, s a legtöbb ilyen jellegű kísérlet egyszerre tűnt bántóan vázlatosnak és túlontúl komolykodónak. Joggal merült fel a kérdés, hogy mennyire sikerülhet egy ilyen sok témát valóban éretten bemutató sorozatot alkotni 20-25 perces epizódok keretén belül… Nos, a harmadik évad révén erre kaptunk választ.
A második szezon meglehetősen súlyos végkicsengéssel zárult: Paul kénytelen elköltözni otthonról, mivel Luke nem hajlandó egy levegőt szívni dührohamokra hajlamos apjával. A férfi azonban önmaga számára is meglepően jól viseli a hirtelen jött egyedüllétet és a szabadságot, miközben Ally szembesül a háztartás és a gyereknevelés szinte összes feladatával, köztük az egyre ellenségesebb (és iskolaváltás előtt álló) Avával, s ráadásul az állása is veszélybe kerül. Mindez természetesen egyre több feszültséget szül a négyfős család összes tagja között.
Ezzel a Bezzegszülők ismét egy kissé túl sokat markol. A páros párhuzamos munkahelyi vesszőfutása Ally esetében például eleve nevetségesen karikatúraszerű, és mindkettejük kapcsán azonnal el is ejti e szálat a sorozat, amint nincs már rá szükség frusztráció-forrásként mentális jóllétük megroppantására. Továbbá ez az évad is küzd azzal, hogy a lassan felnőtté váló gyerekeket teljes értékű szereplőkké tegye, és ne csak a felmenőik szemén keresztül láttassa őket, a szülőkre továbbgördülő teherként dolgozza fel gondjaikat – amelyek, ha kezdenek felesleges mellékzöngévé válni, pofonegyszerű megoldásokkal leküzdhetők.
Hiába ambiciózusabb tehát, kicsit még mindig túl darabos, epizodikus a történetvezetés, a másik oldalról viszont az alkotók egyre ügyesebbekké is váltak abban, hogy miként építsék fel és fűzzék össze a különböző kihívásokat, továbbá hogyan olvasszák bele a narratívába a korábbi szezonok eseményeit. Már több példájával is találkozhatunk annak, hogy önmagukban is teljes értékű drámát csíráztatnak az egyes konfliktusok, de ha ez nem is feltétlenül valósul meg, meglepően hatásosnak bizonyul, amikor a szülőkre egyszerre szakadnak rá a munkahelyi, egészségügyi gondok a gyerekek kamaszodásával és iskolai nehézségeivel párhuzamosan. Most érik be igazán, hogy a korábbi évadok apró-cseprő hétköznapi helyzetei hónapokon-éveken át kimondatlanul gyarapodó nehezteléssé terebélyesedtek a felek között, és hogy mindezek feldolgozására egyszerűen nincs tér és idő, mert váratlan bombaként robban a gyerekeknél egy barát elvesztése, vagy éppen a nagyszülők életét kell ismét megoldani. Különösen Paul szülei kapcsán bont ki kockázatos, de igencsak kifizetődőnek bizonyuló történetszálat az évad vége felé a sorozat, amely ezzel gyakorlatilag egy teljes életút kontextusába helyezi a főszereplők mindennapi küzdelmeit.
Ráadásul annyiban még bővült is a széria gondolatisága, hogy Paul és Ally számos esetben éppen azzal tudják átvészelni a fejük felett összecsapó hullámokat, hogy a gyerekeiket hívják segítségül. Ezzel példázva, hogy minden nehézség ellenére miért jelenthet komoly erőforrást a család. Az évad így a kissé nyögvenyelős és széttartó felütés után váratlanul sokoldalú élménnyé válik, amely valóban bőven képes meghaladni komikus kezdeteit.
A Bezzegszülők tehát a harmadik évad végére a lehető legtöbbet hozta ki formátumából, és most már mindenképpen elmondható, hogy nem a gyerekneveléssel, a családi élettel kapcsolatos szellemes, szókimondó humora miatt érdemes nézni (ez a komikum mostanra egyes mellékszereplők megjegyzéseibe húzódott vissza), hanem mert lebilincselő, komplex képest fest a modern családi életről.
A sorozat adatlapja a Mafab.hu oldalán itt található.