Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NYÁJEBEK, FITORKÁK, SELYMÉREK ÉS BANGÓ EBEK

VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete – Kiscelli Múzeum
2022. dec. 3.
A Kiscelli Múzeum évek óta rendez érdekes civilizációtörténeti kiállításokat. A divat és csillogás, majd a csatornázás és a vécé kultúrhistóriája után most a fővárosi kutyatartás története van soron. Vakvezető és rendőrkutyák, őrkutyák és kiállításon parádézó szuperkutyák, ölebek és segítő, terápiás kutyák, kutyaiskolák és ebnyilvántartás – mindezekről szól a kutyás közösséget is megszólító kiállítás. SOMOGYI-ROHONCZY ZSÓFIA KRITIKÁJA.
kutya6

Lehet kicsi vagy nagy, rövid vagy hosszú szőrű, fajtiszta vagy keverék, kölyök vagy sokat látott utcai harcos, én minden kutyát szeretek. Otthonaink és köztereink megszokott szereplői ők, és legyen szó kutyatulajdonosról vagy sem, mindannyiunk az életének szereplőiről érdemes minél többet megtudni. Ehhez pedig jelenleg a legjobb hely a Kiscelli Múzeum és a VAU! kiállítás.

Rég volt tárlat, amit olyan izgalommal vártam volna, mint a VAU!-t. Már hónapok óta lelkesítettem a környezetemben lévő kutyatulajdonosokat és Ninát, a 7 hónapos kiskamasz kutyámat. Azt mondták a fajtamentésnél, hogy szocializálni kell a kutyát, erre pedig nem látok jobb helyet, mint egy múzeum. Egy vasárnap délután nekivágtunk, hogy többet megtudjunk a fővárosi kutyatartás történetéről. Kedves és praktikus gesztus, hogy kutyásoknak kutyájukkal együtt biztosít bejáratot a múzeum a Pince kiállítóterébe. Elmehettek volna a szervezők „kutyásabb irányba” is, mindenféle agility játékokkal rakhatták volna tele a teret, bár nem kell ezt túlgondolni. Bevallom, aggódtam kicsit, hogy mennyire tudok majd a kiállítási élményre koncentrálni a póráz másik végén a teljesen új szituációval ismerkedő négylábú kísérőm mellett. Összességében azonban elégedett lehetek, ugyanis míg én az adatokkal, fotókkal és kiállított tárgyakkal voltam elfoglalva, Nina a korábbi kutyalátogatók által otthagyott szagemlékek felkutatásában merült el.

kutya1.1
VAU! A fővárosi kutyatartás kultúrtörténete, enteriőrfotó: Gombai Gellért

Lássuk, mit is tartogat a VAU! a kétlábúak számára. A kutya, mint az emberiség történetének legrégebbi állatkísérője változó szerepekben jelent meg, és ennek a sokszínűségnek alapos tárgyi, fotó és információkban gazdag szöveges bemutatását kapjuk a terekben sétálva. Hosszú az út az őskori leletektől, amikor még akár étkezési célokra vagy áldozati állatként is használták a kutyákat, egészen odáig, hogy akár rendőri szolgálatot vállaljanak. Az első rendőrkutya-iskola 1913-ban létesült Esztergomban, amit 1926-tól több fővárosi kerületi iskola követett. A szolgálat azonban nem korlátozódott csak a rendfenntartásra, mert a VAU-n megtudhatjuk azt is, hogy ló hiányában az első világháború alatt a nagytestű ebeket igavonóként használták. Szintén a háború következtében kezdték segítő szolgálatra alkalmazni őket, ekkortól váltak társakká mozgás-, hallás-, látássérültek mellett, jeleznek rohamokat vagy segítenek terápiás kutyaként a rászoruló embereken.

kutya4
Ebadó befizetését igazoló biléták. Fotó: Gombai Gellért

A falakat borító gazdag szöveganyagot fotók, poszterek, metszetek printelt másolatai egészítik ki, amelyek a személyes kutyatörténeteken túl a tárgykultúrában hagyott mancsnyomokat is bemutatják. Ifj. Vastagh György művészi igényű kutyaszobrait korábban a vadászati kiállításokon már megnézhette a közönség, itt azonban nagyon elegáns módon és arányban kaptak helyet. A merőben praktikus célokat szolgáló használati tárgyak – állatorvosi eszközök, szájkosarak – között a kutyabárcák nemcsak szép, de érdekes kulturális adalékokkal szolgálnak. A kiállításon látható biléták elsődleges funkciójuk szerint azt mutatták meg, hogy a tulajdonos befizette-e az ebadót, de a sárgarézből vagy vasból vert kis fémdarab az évszám, helységnév mellett különböző formákat is kapott, így találunk közöttük 1875-ből származó, bernáthegyik nyakában gyakran lógó, kis hordót mintázó bilétát is. A házikedvencek a használati és dísztárgyak tömegén is megjelennek: sétapálcák fején, csontgyűjtő tálak feliratain találkozunk velük, nippek és játékok sokasága mutatja azt, hogy a kutyák milyen szerves részét képezik a világról alkotott képünknek.

kutya3.3
Kutyafejek a kiállításon szereplő sétabotokon. Fotó: Gombai Gellért

A fotókról kutyakiállításokon, versenyeken kutyáikat büszkén vonultató gazdik, négylábú kedvenceiket dédelgető ünnepelt színésznők mosolyognak ránk, de a történeteknek nem mindig a boldog egymásra találás a vége.

Ha a fővárosi kutyatartásról beszélünk, említést kell tennünk a város első állatmenhelyéről is. A millenniumi ünnepségsorozatok hiába hozták el az állatvédők kongresszusát, jó pár évig, pontosan 1904-ig kellett várni, míg az Országos Állatvédő Egyesület telket tudott vásárolni a majdani telepének. Az Ernő utcai telep később az Illatos útra költözik át és épül be a fővárosiak szótárába. A kutyák társadalmát annak növekedtével – 1874-ben még csak 8.315 „törvényes existentiájú” kutyát tartottak számon, míg 1922-ben ez a szám már 28.000-re nőtt – szabályozni kellett. Az ebadó két részre szakította a kutyatársadalmat: a bárcával bíró törvényesekre és az ennek hiányában törvénytelenekre. A kóborló kutyákat kifejezetten veszélyeztette az ebdüh – avagy veszettség –, aminek következtében 1848-ban már falragaszok hirdették Pesten a szájkosár használatát. A leleményes védelmi eszköz azonban nem óvta meg a fiatal hölgyek jó hírét, ha arra vetemedtek, hogy utcákon vagy sétányokon kutyával jelentek meg (írta 1856-ban Sasku Károly illemtankönyvében).

kutya5

A látványos és sokszor meglepő tárgyakon túl a személyes történetek gyűjteménye is izgalmassá teszi a VAU!-t. Már a kiállítás szervezésének időszakában, a múzeum és a kurátorok felhívására elkezdődött a gyűjtés, amelyben a fővárosiak legkedvesebb kutyáik történetét oszthatták meg. Ezek gyűjteménye megtalálható a kiállítás Facebook-oldalán is, de kivetítőkön is megnézhetők a belőlük összeállított vetítések és olvashatók a kedves történetek. Egy kis hiányérzetet azonban hagyott bennem a szépen előkészített kampány a helyszínen. Érdemes lett volna a fotógyűjtést folytatni a kiállítás időtartama alatt, kihasználva a nem akármilyen kuriózumot, hogy kutyáinkkal mehetünk múzeumba. Érdekes felmérés jöhetett volna létre arról, hogy hányan és milyen ebekkel érkeztek a kiállításra.

A kutyák tehát városainkban, tárgyainkban és történeteinkben is megjelennek, de mélyen beépültek a nyelvünkbe is. A széles körben elterjedt kutyás mondásokon túl („Kutyába se veszem.”) keveset használt, de elgondolkodtató bölcsességeket („Legénykedik, mint falusi kutya a városi kövezeten.”) is felfedezhet az olvasó a sűrűn teleírt táblán. A komolyabb irodalom felé fordulva beleolvashatunk a magyar írók és költők kutyás történeteibe is. A térben futó képválogatás alapján Weöres Sándor, Móricz Zsigmond, Kassák Lajos, Déry Tibor is kedvelte a kutyatársaságot, mindez megjelenik a falra függesztett írásaikban is. Az irodalmi részletek, gondolatok és adatok olvasásra csábítják az olvasót, azonban az elmélyült olvasást a szövegek megjelenítése, grafikai megfogalmazása és a hordozófelület anyagának megválasztása sok esetben nehézkessé teszi. A kutatás alapossága, a sokszínű témafelvetés azonban megéri a fáradtságot és kutyával vagy kutya nélkül, de érdemes alászállni a Kiscelli Múzeum pincerendszerébe, hogy egy kis szeletét megismerjük annak, miért és hogyan vannak velünk évszázadok óta kutyáink.

A kiállítás 2023. március 26-ig látogatható.

Kurátorok: dr. Balla Loránd, Molnár Álmos

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek