 El Greco és műhelye: Krisztust megfosztják ruháitól. 1580–1600, Szépművészeti Múzeum |
A budapesti Szépművészeti Múzeum El Greco-gyűjteménye önmagában is lenyűgöző, a jelenlegi kiállítás azonban olyan kuriózumokat tartogat, amelyek most hagyták el elsőként Spanyolország, sőt Toledo város határait is. A több mint félszáz művet felsorakoztató kiállításon az életmű átfogó bemutatásának hála feltárul előttünk egy példaértékű életút, amelyből megérthetjük, hogyan válhatott egy kis szigetről útnak induló fiatal festőből új hazájában korának kedvelt és keresett művésze, évszázadokkal később pedig a művészet történetének ikonikus alkotója.
A fejlődéstörténet 1541-ben Krétán indul, pontosabban Heraklion városában. Itt látta meg a napvilágot Domenikosz Theotokopulosz, a későbbiekben csak „A Görögként” (El Greco) elhíresült festő. Kezdeti művészi élményeit a bizánci ikonok jelentik, erőteljes hatásuk alatt tanul és készíti el első műveit. Következő állomása már Itália. Utazásával nemcsak országot, de ihlető forrást is vált. 1567-től Velencében a reneszánsz formanyelvével, színvilágával kezdenek el átitatódni munkái. Újabb hatások és élmények várják Rómában, ahova 1570-ben érkezik, és ahonnan csak hét év elteltével veszi az Ibériai-félsziget felé az irányt. Röviden, mindössze két évet időzik Madridban, végül 1579-ben Toledóban talál otthonra. Az egész Európát átszelő vándorút kapcsolatok, élmények és a különböző mesterek munkáinak végtelen számú tanulságával gazdagítják El Greco vizuális tárházát.
„A Görög” pedig minden egyes képet átszűr, beépít és saját egyéni stílusának kialakítására használ fel. Ennek a gazdag útnak a bemutatása nem is kezdődhetne találóbb festménnyel, mint az idősebb Szent Jakabnak, a vándorok védőszentjének ábrázolásával. Maga a kép nem csak azért remek nyitány, mert jól reprezentálja a jellegzetes el grecói férfiképet, amelyben egy elképzelt, ám annál valóságosabbnak tűnő alak kerül fel a vászonra, de az Idősebb Szent Jakab mint zarándok egyike azoknak a mesterműveknek, amelyek először hagyják el azt a helyet, ahova El Grecótól megrendelték (Toledo, San Nicolas de Bari-templom).
 El Greco: Idősebb Szent Jakab mint zarándok. 1587–1596 |
Az egész Európát átívelő utazásnak minden állomásán újabb és újabb hatásokat szív magába ez a folyamatosan tanuló fiatal festő, de mégsem lesz belőle szolgai másoló. Korának legnagyobb mestereit tanulmányozza: Tiziano, Jacopo Bassano, Tintoretto és Veronese alakjai, kompozíciós megoldásai lépésről lépésre épülnek be jellegzetes festői világába. Az igazi sikert El Greco Spanyolországban éri el, ahol az itáliai tanulságokat a helyi ízléshez, vallási igényekhez igazítva olyan ábrázolási formákat, prototípusokat hoz létre, amelyek kisebb módosításokkal rendre visszatérnek képein és védjegyévé válnak.
Mielőtt elhamarkodva unalmasnak minősítenénk az egységes ábrázolási sémákat, vegyük csak szemügyre a Szépművészeti Múzeum termeiben sorakozó Mária-képeket. Tiziano, Tintoretto és Parmigianino madonnái által inspirált, de jellegzetesen el grecói nőalakok ezek. Ovális arcuk, sötét hajuk, gyöngyházfényű bőrük és nagy, mandulavágású szemük elgondolkodó vagy éppen szenvedő pillantást közvetít. Ez a jellegzetes arc kerül más-más társaságba és környezetbe az egyes képeken. Az egyéni stílus azonban még kevés lenne a sikerhez, ha El Greco nem követné figyelemmel a környező művészeti világ eseményeit, változásait és nem építené be azokat munkáiba. A Szeplőtelen fogantatás Szent János Evangélistával (1582–1585 körül) című képén a tridenti zsinat Mária-ikonográfiát is érintő gondolatait El Greco sajátos újításokkal egészítette ki: Mária monumentális alakja mögött a festőre jellemző drámai éjszakai fényekbe burkolódzó tájban a mennyek kapuja tárul fel, de Dávid tornya, a libanoni cédrus és Jerikó rózsája már a Mária-énekek apokaliptikus szimbólumaival töltik meg a tájat. Egyéni megoldás a kép bal alsó sarkában Szent János evangélista ábrázolása hátulról, de nem egyedülálló. Egy korábbi, szintén kiállított Menekülés Egyiptomba című képén Szent Józsefet helyezi nézőjének háttal, így életszerűbb a jelenet, de a tekintet és a téma középpontjába egyértelműen Mária kerül.
 El Greco: Angyali üdvözlet. 1600 k. Szépművészeti Múzeum |
Az évek során aztán egyre inkább eltűnik a táj és valami egészen éteri világba kerülnek a figurák, ahol az absztrakt formák csak sejtetik a felhők mögött megbújó felsőbb erőt. A szentek képeinek élénk, ám mégis kissé hideg színhatását oldják az egyes karakterek számára kidolgozott egyéni arcvonások. Ez El Greco sikerének egyik forrása is lehetett. Bravúrosan teszi a sokszor aszketikus alakokat élővé, még akkor is, ha Szent Ferencnek nem közkedvelt ifjúkori életszakaszát dolgozza fel, inkább életének utolsó, aszketikus időszakában örökíti meg. A szinte repetitív módon ismételt arcvonások nemhogy unalmasnak vagy önmaguk ismétlésének tűnnek, hanem hozzájárulnak, hogy ismerősként forduljunk a szentet ábrázoló képekhez és egyfajta szorosabb kötődésünk alakuljon ki hozzájuk.
Bár szentek és a vallási élet képviselőinek arcmásai között sétálgatunk, mégsem lesz dermesztő a hangulat. A falakról beszédes tekintetek, élőnek tűnő arcok néznek vissza ránk. Ez a fogás, a lélek ábrázolásának mesteri gyakorlata tette El Greco képeit igazán egyedivé, és ugyancsak ez tette őt elismertté, keresetté saját korában. A kor divatjának megfelelően merev csipkegallérban pózoló férfiak – néhol mosolygós – vonásai mögött hús-vér embereket érzünk. Látványában a Gyertyát gyújtó fiú képe (1569–70) meghökkentően mást képvisel. Az egy szál gyertya fényétől bevilágított fiúarc mellőzi a szentek magasztos és szenvedő arckifejezését, inkább valamilyen bensőséges hangulatot sugároz a fagyos és távolságtartó szentek sorában.
 El Greco: Szent Ferenc elragadtatása, 1585. Siedlce, Muzeum Diecezjalne |
A kiállítás vége felé még egy izgalmas fordulatot vesz eddig kialakult El Greco-képünk. A tudatos, közönségével jól kommunikáló művész ugyanis a reneszánsz mesterek hagyományát követve hét rézmetszetet készített saját műveiről Diego de Astor flamand mesterrel. A mindkettejük nevét viselő metszetek legfőbb feladata El Greco jellegzetes kompozícióinak és alakjainak szélesebb körben való bemutatása lehetett. A kiállításon bemutatott életutat egy sikeres műhely története zárja, amelyet az anyagilag akkor már megrendült festőművész fiára hagyományozott. Pályája utolsó években is tud meglepetést okozni a klasszikus téma – Laokoón és fiainak ikonikus kompozíciója – és Toledó baljós városképének vegyítésével.
A több évtizedet felölelő művészi pályát bemutató kiállítás egyik legizgalmasabb tárgya azonban mégsem festett, hanem nyomtatott formában vall arról, hogyan vélekedett El Greco művészetről, alkotókról, értékekről. Giorgio Vasari A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című kötetét még Federico Zuccari olasz festőtől kapta El Greco és később kedves tanítványának, Luis Tristának ajándékozta tovább. Mindhárom tulajdonostól származó feljegyzést megőriztek a könyv lapjai, amelyeken El Greco életének mindhárom fontos helyszínének nyelvén – görögül, olaszul és spanyolul – is hagyott széljegyzeteket. A megsárgult könyvlapok szélein feltűnő sorok egy olyan ember gondolatai, egyéni véleményei a nagy mesterekről, aki – legalábbis a kiállításon bemutatott művek alapján – a mai kor embere számára is inspiráló módon építette fel magát és tudatosan járult hozzá ahhoz, hogy neve és alkotásai mára tömegeket vonzzanak a múzeumba.
A kiállítás 2023. február 19-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.