Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

30 IS, 40 IS

Bánóczy Varga Andrea (szerk.): mu
2022. nov. 21.
Nagyalakú, súlyos, impozáns és tartalmas, de nem éppen olvasóbarát évfordulós kötet született a „progresszív, szabad, underground, radikális, kísérleti, független, kortás, közösségi” művészek ikonikus befogadó színházáról. NÁNAY ISTVÁN RECENZIÓJA.

Egyszer volt, volt egyszer (de lehet, hogy nem volt) egy világrész a Csendes-óceánban – hasonlatos (vagy ugyanaz?), mint az Atlantisz az Atlanti óceánban –, ami több mint tízezer éve elsüllyedt. Ez volt a MU, az emberiség szülőföldje. Innen kapta nevét a MU Színház. A névadó a színház egyik alapítója, Leszták Tibor volt, aki azt akarta, hogy az intézmény legyen „olyan befogadószínház, amely nem szeretné, ha az egyre nagyobb számban feltűnő tehetségek, kulturális értéket hordozó csoportok és együttesek az atlantiszi kultúrához hasonlóan elvesznének, ezért lehetőséget és otthont kíván adni számukra a bemutatkozáshoz és a folyamatos működéshez.” Ezt a hivatását a MU fennállásának harminc éve alatt beteljesítette. Erről tanúskodik az a kötet, ami a megalapítás évfordulójának ünnepi kiadványaként jelent meg. De nemcsak erre a három évtizedre tekint vissza a könyv, hanem arra a plusz tízre is, ami megelőzte a MU Színház létrejöttét, hiszen az előd, egy volt pártházban induló Lágymányosi Közösségi Ház (LKH) 1982-től létezett.

muborito

Ez a negyven esztendő nemcsak egy intézmény története, hanem a magyar színházé is. Közelebbről az alternatív vagy – miként e fogalomnak a MU tevékenységét jellemző és a kötet harmadik oldalán olvasható szinonimasora összefoglalja – progresszív, szabad, underground, radikális, kísérleti, független, kortárs és közösségi színházcsinálásé. Mivel a Lágymányosi Közösségi Ház is, a MU Színház is elsősorban befogadó színház, csaknem mindenki, aki kereste a helyét a színházi életben, egy-egy alkalommal vagy huzamosabb ideig otthonának tekinthette a Körösy József utca 17-et. E házban több ezer előadásra, koncertre és kiállításra került sor. Elsősorban a táncosok legendás fellépési helye lett a MU.

A MU önmagában is a progresszív művészek egyik legfontosabb bázisa, de hatása megsokszorozódott azáltal, hogy szoros kapcsolata alakult ki a kortárs művészeteknek szintén bemutatkozási alkalmakat kínáló Szkéné Színházzal (közös műsorfüzeteik, fesztiváljaik voltak), de a hajdani Petőfi Csarnokkal és annak egyes funkcióit átvevő és továbbépítő Trafóval is.

Ez a négy évtized töretlen folyamatnak tekinthető, ami azonban szakaszokra bontható. A MU történetének középpontjában vitathatatlanul Leszták Tibor áll. Mindenki, aki kapcsolatba került vele, minden visszaemlékező szerint ő volt a lelke mindannak, amit az LKH és a MU jelentett és jelent. 2008-as korai halála után is döntő maradt a hozzá, az ő szellemiségéhez való viszony, s a ház működésében, a programok kiválasztásában, szervezésében, a tevékenység átstrukturálásában hozott későbbi döntések is e szellemiséghez képest következtek be.

mu1
Részletek a könyvből

Lesztákon kívül többen is meghatározó szerepet töltött be a MU életében, közülük négy jelentősége kiemelkedett. Művészeti vezetőként az első bő egy évtizedben Angelusz Iván, 1994-2002 között Kovács Gerzson Péter ízlése, kapcsolatrendszere, elképzelése szabta meg a befogadó tér profilját. 2008 után pedig Leszták Tibor utódjaként Erős Balázs igazgató formálta a színház orientációját, megtartva az intézmény befogadó funkcióját, de megteremtve és egyre hangsúlyosabbá téve a részvételi, a közösségi színházi jelleget (ennek jegyében kapott helyet és kiemelt szerepet a rezidens együttesnek is tekinthető Káva Kulturális Műhely). A negyedik személy Bánóczy Varga Andrea, aki a folytonosságot képviseli, s aki háttérbe húzódva viszi az intézmény mindennapos és koncepcionális ügyeit. S aki nélkül az évfordulós kötet sem született volna meg.

E kötet műfaját nehéz pontosan behatárolni, hiszen a 280 oldalából 140, a terjedelem pontosan fele kép, tehát joggal sorolhatnánk az albumok közé. Ugyanakkor négy alapos, monografikus igényű tanulmány járja körül a négy évtized eseményeit és jelenségeit. Így hibrid műfajú könyv született, amelyben a hosszú szövegeket egy vagy egymást követő több oldalas, a tanulmányokhoz többé-kevésbé kapcsolódó képanyagok törik meg.

A képek többsége az évtizedek alatt bemutatott előadások műsorlapjainak, plakátjainak, a ház havi programfüzeteinek reprodukciói. Ha csak a képeket nézegetjük, megelevenedik előttünk egy korszak színházi világa. Aki rendszeres látogatója volt a MU-nak, annak emlékeiben ismét felidéződnek azok az előadások, kiállítások, fesztiválok, zenei estek, amelyeknek részese lehetett egykor. Aki e könyv segítségével most találkozik először e színházzal, az rácsodálkozhat arra a műfaji és tematikai gazdagságra, amit a képanyag dokumentál.

mu2

A szöveges történetfeltárás négy írója – a tanulmányok sorrendjében – Százados László, Halász Tamás, Jászay Tamás és Erős Balázs. Négy szerző: a téma négy különböző megközelítési módja. Az egyes részterületek feldolgozása érthető módon más-más módszert kívánt, de a szerzők eltérő habitusa is indokolta a tanulmányok metodikai és formai egyediségét.

Százados vállalta a talán legnehezebben megközelíthető és feldolgozható részterületet, a kezdeteket, valamint a zenei és képzőművészeti eseményeket. Ugyanis 1999-ben az épületet fenntartó XI. kerület meg akarta szüntetni az LKH-t, és csak a civilek erőteljes tiltakozó fellépésére állt el szándékától, de az iratanyag jó részét időközben megsemmisítette. Így az első évtized történéseinek rekonstruálása igazi nyomozómunkát igényel, amit a szerző gondosan elvégzett. Írásában körvonalazódnak a közösségi ház első évei, benne az Angelusz Iván és Kálmán Ferenc által indított képzés és az abból kinővő kortárs táncos megjelenés, valamint az LKH-n belül létrejövő MU Színház indulása, a két formáció egymás mellett élése. Ezen túl átfogó képet kapunk a négy évtized koncertjeiről és kiállításairól, amelyek a különböző korszakokban más-más súllyal határozták meg a ház programkínálatát.

Halász Tamás a MU Színházat mint a kortárs tánc otthonát mutatja be. Munkájának első részében ő is a kezdetekről ír, és pozicionálja a MU-t a kortárs táncot és az alternatív színházat befogadó többi fővárosi intézmény közé. Ezt követően évről évre lajstromozza a MU Színházban fellépő együttesek produkcióit, kurzusokat, workshopokat meg az elsődlegesen tánc tematikájú fesztiválokat. Elképesztő a leltár, fontos kiinduló bázist jelenthet azoknak a későbbi kutatóknak, akik egyes alkotókról, előadásokról, eseményekről akarnak elemző munkát készíteni.

Jászay Tamás más módszert választ, amikor a MU színházi tevékenységét tárgyalja. Kiválaszt huszonöt olyan együttest és előadót, amelyek és akik huzamosabb ideig kötődtek és kötődnek ehhez a befogadó helyhez, és ezeket mutatja be. Jászay – elsősorban a színház felől nézve – általánosságban is elemzi és összegzi a MU művészi munkáját. Analízise, a kiválasztott alkotók rövid összefoglaló elemzése túlmutat egyetlen befogadó intézmény keretein, általa ugyanis az elmúlt évtizedek kulturális tendenciái is kirajzolódnak.

mu3

Erős Balázs nem a szigorúan vett történetiség szempontjait érvényesíti, amikor az általa 2009-től vezetett MU fokozatosan kialakított új profilját ismerteti. Erős felismerte, hogy az egymástól egyre inkább elszigetelődő egyéneknek (különösen az időseknek és az iskolás korúaknak) igényük van közösségre és társas aktivitásra. Többek között ebből is fakadt, hogy a MU nyitott a közösségi színház felé, és nem csak befogadóként, hanem résztvevőként is számít a nézőkre. Az igazgató a fejezetében részletesen leírja a közösségi színház koncepcióját, megvalósítási metódusait, és bemutat néhány olyan együttest, amely hasonló elvek szerint dolgozik, mint a MU.

Az egyes tanulmányok önmagukban is érvényesek, de igazából a négy írás együttesen ad teljes és árnyalt képet a kötet tárgyáról. Azzal a megkötéssel, hogy – miként Jászay Tamás ezt bővebben is kifejti – még egy ilyen terjedelmes monográfia sem törekedhet teljességre. Mégis a konkrét művészi eseményekre való utalásokon túl, betekintést kapunk az államszocializmus utolsó éveibe, felvillan a központosított irányítási szisztéma széthullásának folyamata, az 1990 utáni évtized zavaros kultúramenedzselése, a művészi partizánakciók kora, az alternatív művészet dotációjának anomáliái, egészen a mai vegetációra kényszerítettség állapotáig.

A kötet külalakjáért Babarczi Di Pol Dalma felel. A külső borítót tusvonalak kusza folyondárjának feketesége uralja. Ebből a feketeségből diszkréten tűnik elő a mu-szó fehérje, és halványan feldereng két piros… szám? évszám? vagy valami más? Nem hiszem, hogy ez a külső arra csábítaná az olvasót, hogy kézbe vegye a kötetet. A borítóbelsőkön nevek egymásutánja sűrű sorokban: a MU fellépőié. A terjedelmes könyvet fekete vagy piros alapú oldalpárok, illetve képek tagolják. A kettős oldalakon kinagyítva a kötet 3. lapján olvasható és már emlegetett jelzők (progresszívtől közösségiig) láthatók. A képanyag válogatása (a képszerkesztő kiléte nem derül ki), a reprodukció és nyomdai előkészítés kifogástalan. A képzőművészeti megjelenítés gondossága is azt látszik erősíteni, hogy a kötet elsősorban album, a szöveg tipográfiájának milyensége mellékes szempontnak tűnik. A széles lapokon egy hasábba tördelt textus – ami olyan írásképet mutat, mintha a szöveget a régi Erika írógépemen pötyögték volna le – nehezen olvasható. A bolhabetűs jegyzetekről nem is beszélve. Egyes könyvekhez CD vagy egyéb mellékletet csatolnak, ehhez a kötethez pedig erős nagyítóra lenne szükség.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek