Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

APÁDÉK

Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki / Szkéné Színház
2022. nov. 17.
Szikszai Rémusz púderrózsaszín zakóban s kigombolt nyakú, galambkék, puha ingben adja a cég alfahímjét. Olyan erővel van jelen, hogy a tárgyak is kitérnek előle, míg frissen elhalt főnökének túlvilági üzenetét várja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

A céges birodalom feje tudniillik, a minden adatot és minden kapcsolatot birtokló Zoltán, nem remélvén gyógyulást, fogta magát és váratlanul véget vetett földi életének. Ám a másvilágról visszainteget: végakaratát ezen a gyászruhát tiltó, bizarr, búcsúbuli formájú halotti toron ismerteti majd Ervin (Formanek Csaba), az általa megbízott házi jogász, amennyiben mindannyian teljesítik a telefonjukra érkező parancsokat.

fenyeskedjek1
Jelenet az előadásból

Mara (Enyedi Éva), az elhunyt dacból mégiscsak gyászruhát viselő felesége, Ádám (Márfi Márk), Mara és Zoltán huszonéves fia, épp úgy, mint a cég második embere, Zsolt (Szikszai Rémusz), kényszeredetten kering a tarkainges jogtanácsos körül, aki tartja magát a megkapott szabályokhoz, s húzza az időt.  S itt van még Myrtill (Török-Illyés Orsolya), a tutyimutyi Ervin ügyvéd-felesége, aki titokban már jó ideje Zsolttal tervezi a jövőjét.

Remek színészeket látunk, Zubor Kata és Komesz Borbála pompás jelmezeiben. Bárkin is pihen meg a szem, belül egy hang azt mondja: igen, igen, igen. Ismerjük őket, korunk kellemetlen hőseit, izgága szomszédainkat és rejtekező rokonainkat, a mutyizásba belegárgyult idegeneket és a helyezkedéstől elformátlanodott, valaha szépreményű barátokat. Őket, s velük a mai fiatalság szüleinek nemzedékét festi a színészi és drámatanári gyakorlattal bíró, új, magyar színpadi szerző, Szivák-Tóth Viktor. A színmű írója a Petőfi Irodalmi Múzeum Örkény István-ösztöndíjasaként adott végső formát művének, s kész darabját Orbán Eszter dramaturgi segítségét igénybe véve rendezte meg a Szkénében.

fenyeskedjek2
Márfi Márk és Szikszai Rémusz

Bevallom, a mű egyik, előző változatát már volt szerencsém ismerni, mire a premier nézője lehettem. Előzőleg már összegyűjtöttem, majd szerencsésen el is felejtettem a nekem kevésbé tetsző írói megoldásokat, s mivel mondták, hogy ó, ez már egy vadonatúj darab, teljes mértékben átadtam magam a nézői örömöknek. Olykor ismerve csak rá az egyszer már fölfedezett zavaró tényezőkre, tulajdonképpen jól szórakoztam a bemutatón. Addigra én már nem hadakoztam a várakozásból és lassúdad kiderülésekből erőt nyerő (mondhatni soft-ibseni) cselekmény ellen, tudtam, hogy nem lesz, és ezért nem is vártam drámai szembeszegülést.

Célra törő szerkezet ez ugyan, de nagyon is egyenes vonalú. S mivel, sajnos, hozzászoktam a kollektív dráma gyűjtögető módszerével létrejött, s a nevelőszínházi alkotásokban gyakran és iskolásan tornyosuló problémák közhely-halmazához, mindezeket már észre se nagyon vettem, mert elragadott a színészi játék és a teret is jól használó, energikus rendezés. (Jelzem, ezeknek a várakozó toporgás során kitárulkozó, s egyre elviselhetetlenebbnek tűnő figuráknak a nyűglődését és alkoholizálását maga Arthur Miller is méltányolná.) Azt azért, hogy a játszók miként küzdenek meg a jambusok szederindáival, méltányló részvéttel bár, de csak észre kellett vennem.

A túlvilágról most is parancsolgató apa az SMS-ekben érkező, személyre szabott „játékokkal” vallomásokat kényszerít ki szeretteiből, hogy ha azok véletlen kedvelték volna egymást, mostantól megokolható megvetés és gyanakvó gyűlölet fűtse őket. Bingó! Sikerül minden akció. Az apátlan nemzedék képviseletében fellépő fiú, könnytelen, keserű, drámai nyitó-monológgal szól elhalt apjához, majd tehetetlen sajnálattal imbolyog leépült anyja körül. A királyság, vagyis a cég teljes birtoklása, amire mindenki más is vár, úgy tűnik, odavan. Az elhalt atya, ha igaz, utolsó leheletével alapítványba vitte át a cég teljes vagyonát. A mi „Hamletünk” tehát, se kardot, se koronát nem foghat a kezébe. De az alamuszi módon, ravaszul összerakott, minden alávalóságra számító, s azt helyből kivédő „rendszer” megmenti őt, a megtanult technikák révén minden ruganyosan visszaáll. Hogy miként, meg fogják látni az előadás végén.

fenyeskedjek3
Márfi Márk és Enyedi Éva

Fura játék ez, nincs egyetlen szerethető vagy legalább aktív hőse. Életkép lenne, ha élet lenne ez, amit megmutat, de semmiképp sem dráma, mert – a nyilvánvaló érdekellentétek ellenére – semmiféle akarati szembefeszülés és tényleges akció nem mutatható ki benne. Röhejes rájövések, csehovi elviselések keserítik csak a szereplőket. S habár többször csiklandozza bujdokló röhögés a nézőt, a fordítva tartott látcsövön keresztül feltáruló élet olyan kisszerű, hogy magunkat kezdjük el sajnálni. Akkor pedig kell, hogy legyen ebben valami fontos.

A jambusokból feltörő, mindennapi trágár kiszólások megnevettetik a közönséget. A történet stiláris „átöltöztetése” hasonlít a travesztiák ábrázolási módjához, de kérdés, hogy költészet-e ez a jambikus formában elénk kerülő szöveg? S ha szándékoltan nem akar annak mutatkozni, hanem csak távolító forma kívánna lenni, akkor eléri-e ezt a célját? Vannak benne bársonyban járó, jelmezes szavak, mint például „magányos szövetségünk” meg egyebek, s néha észrevehető egyfajta shakespeare-i tágasságra törekvés is, viszont olyan képeket, amikre emlékezni lehetne, nem hordoz a verbális hullámzás. Veszélyes ez a lüktető forma, mert hiába ért a néző régesrég mindent, a hős kinyomja még a „dallamot”, adott szabály szerint, s így aztán gyakran szószátyárság a vége. S azt már Térey János verses dialógusaiban is tapasztalhattuk: felületes csevegést felületi csevegéssel illusztrálni – kész életveszély. Az intenzív üresség hamar kimeríti a hallgatóságot. Mind a színészekre, mind a nézőkre gondolva, elképzelhető, hogy ez a verses forma messze nem ér annyit, mint amennyibe kerül.

fenyeskedjek4
Szikszai Rémusz, Márfi Márk és Formanek Csaba.
Fotók: Slezák Zsuzsi. A képek forrása: Szkéné Színház

Valcz Péter díszlete a Zoltán által rég megvásárolt, lerobbant iskola egyik osztályát mutatja, expresszív vonaglású iskolapadokkal és nyegde székekkel. Ez volt annak idején Zoltán, Mara, Zsolt és Ervin közös osztályterme, s harminc kerek év után, fekete szalaggal díszített fotója köré, ide tértek most „meggyászolni” és ünnepelni a közülük való leggátlástalanabbat és legsikeresebbet, Zoltánt, a cégvezetőt. Előkerül egy revolver is, Ádám, a fiú szerencsétlenkedik vele, de akcióival tulajdonképp csak véleményezi korrupcióra kiképzett elődeit. A darab ifjaknak szóló figyelmeztetése, vagy inkább keserves kérdőjele: apádék építették, apádék züllesztették, s ha nem akarsz éhen veszni, be fogsz épülni a maffiába, ugye? Már itt, e földön, örök világosság fényeskedik nektek. Igaz? Vagy tán mégsem?

A produkció egyik nagy erénye, hogy eddig együtt még sosem játszott színészeket sikerült megnyerni a darab bemutatásához. Ez az öt művész nem kicsit jó a szerepében, hanem egyszerűen elragadó. Márfi Márk emlékezetes, a Lóvasút üvegkalickájában bemutatott, Telik című monodrámája után volt bennem egy kevés szorongás, hogy a következő alkalommal érzem-e majd benne ugyanazt az erőt és tisztaságot. Igen. Érzem. Formanek Csaba olykor extravagánsnak tűnő írói-rendezői-színészi előélete után meglepetésszámba megy, hogy a klasszikus polgári színjátszás minden eszközét is hibátlanul használja. Török-Illyés Orsolya mozgásában és egész lényében van valami, a kiszámíthatatlan folyadékokra jellemző, titkos dinamizmus. Árad, nyomul, elslisszan és fölbuzog, ha úgy adódik. Remek. Annyi végletesen stilizált figura eljátszása után igazi öröm Enyedi Évát látni, amint a gyászhoz vásárolt „kis feketében”, cipője fölött vastag aranylánccal, hús-vér asszonyként jelenik meg, s rázúdítja a világra a kikészült feleség reszketeg agresszivitását. S fölteszem, lesznek emlékezők, akik évek múlva is úgy emlegetik ezt az évadot, hogy ez volt az az idő, amikor Szikszai Rémusz a figurája rózsaszín zakója alá gyűjtötte be a korszak minden morális eltévelyedését.

Az előadás adatlapja a Szkéné Színház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek