Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MUNKATERÜLET

Franz Kafka: A kastély / Vígszínház
2022. nov. 7.
Ha én ezt tudom, sokkal előbb leírom, hogy ilyen Magyarországon úgysem fog soha történni, avagy minden kívánságom így váljon valóra. Vagyis majdnem így. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Két és fél éve, 2020 februárjában a legnagyobb németországi prózai színházban, az ezerkétszázas nézőterű hamburgi Deutsches Schauspielhausban ott ülhettem Bodó Viktor aktuális Kafka-premierjén, A kastély monstre színpadi vízióként megvalósuló előadásán. Nyitásként tehát le kell szögezni: amit a Vígszínház közönsége 2022 szomorú őszén őszinte ámulattal néz, az valójában tökéletes másolat.

És máris jöjjenek a lap alji jegyzetek a projektben nagy odaadással résztvevők számára bizonnyal igazságtalannak ható mondathoz – persze, két előadás soha nem tud egyforma lenni, meg hát az olajozottan működő Bodó-gépezet esszenciális csavarjai, a színészek mások. És nem csak azért, mert máshogy hívják őket és más nemzetiségűek, de azért is, mert máshol tartanak a pályájukon, mást jelentenek a színpadon általában, és konkrétan a társulaton belül, stb. De ez nem magyarázkodás, csupán a tényt rögzítem: A kastély – ha jól tudom, Bodó pályáján először – replika, de abból is minőségi példány: a vígszínházi Kafka minden pillanatában és gesztusában kiszámított és megtervezett, elsőrangú színházi élmény, ami összességében mégis talán egy árnyalattal jobban fésült, mint ami ideális volna.

kastelyvig1
Bach Kata, ifj. Vidnyánszky Attila és Kovács Patrícia

Vissza a jóslatomhoz: a hamburgi premiert látva azt írtam, és komolyan is gondoltam, hogy az egész este kulcsaként érthető díszlethez, vagyis Schnábel Zita díjnyertes teréhez hasonlóról mifelénk legfeljebb álmodozni lehet – boldog vagyok, hogy ekkorát tévedtem. Elnézést a hosszú önidézet miatt, de hát a tér megegyezik, még ha a nyílt színi kísérletezés fénnyel és árnyékkal, léptékkel és arányokkal némileg módosult is Hamburg óta, ami nyilván hat az előadás dramaturgiájára, tempójára is. Akárhogy is: a váz ugyanaz, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A szöveg közel azonos (Bodó Viktor, Róbert Júlia, Veress Anna, Sybille Meier eredeti csapata Kovács Krisztina dramaturggal bővült), a beszédes jelmezek is ismerősek (Nagy Fruzsina munkáját Pesten Pattantyus Dóra segítette), a Bodónál mindig erős zenei csapat is a szokásos (Klaus von Heydenaber, Keresztes Gábor), ahogy a videóvetítés készítője is (Varga Vince).

„Füsttel, fény- és hangeffektekkel, folyamatos körmozgással felturbózva, de generálfényben és mozdulatlanul állva is lenyűgöző ez a konstrukció. Hatalmas, többemeletes, kusza rend szerint éppen most épülő állványrendszer… [R]ájövünk, hogy ennek a térnek sehol és soha nincs vége, élő organizmusként burjánzik és növekszik, és habozás nélkül felfalja azt, aki egyszer belelép. Szokatlan ennek a sosem befejezhető épületnek a létmódja, ugyanis bár látszólag teljesen transzparens – a csövek, létrák, lépcsők, állványok rengetegén átlátni, egészen a színpad mélyéig –, mégis a végtelenség érzetét kelti. Remek metaforája ez Westwest gróf könyvbéli kastélyának, hiszen az állvány normál körülmények között azt ígéri, hogy van mögötte egy épület, ám ennek a tudásnak a magabiztossága gyorsan a semmibe vész.

kastelyvig2
Ifj. Vidnyánszky Attila, Zoltán Áron, Hegedűs D. Géza és Kovács Patrícia

Mert persze az állványzat maga a kastély, vagy az alatta fekvő falu világa, esetleg K. fejének a belseje. Teljes kiterjedésében, ízig-vérig labirintus, ami épp úgy felidézi a nézőben Vlagyimir Tatlin konstruktivista emlékműtervét, mint id. Pieter Bruegheltől a Bábel tornyát: az ember kicsinysége és törékenysége kiirthatatlan alapérzésként fészkeli be magát. A záró képben aztán Bodó dob még egy nagyot: más perspektívából is megmutatja a nézőnek, hol jártunk eddig, és K. kétségbeesett búcsúpillantását vihetjük magunkkal haza.”

Vissza a Vígbe, mert dobásból itt is van bőven: Bodó Viktor a régió jeles Kafka-(szak)értője évtizedek óta, a színpadon látható és láthatatlan alkotótársai pedig ezúttal is remek partnernek bizonyulnak a nagyszabású látomás gyakorlati kivitelezésében. A cél közös: a saját nevéből már csak egy szikár kezdőbetűt birtokló K mindenáron történő megakadályozása abban, hogy eljusson úticéljához, a kastélyhoz, meg persze annak rettegett, mert láthatatlan urához. A helyzetet egyszerre bonyolítja és végtelenül leegyszerűsíti, hogy ahol minden kastély(nak látszik), ott nyilván semmi sem az.

kastelyvig3
Jelenetkép

Az, ahogyan ifj. Vidnyánszky Attila K szerepében erejét megfeszítve igyekszik rendet találni a kozmikus méretű rendetlenségben, a pesti verzió egyik, ha nem legfontosabb erénye. Lehet, hogy helytelenül, de az ő színpadi működésében engem mindig az izgat leginkább, ami az adottságnak vehető, ezerszer látott akrobatikán túl megjelenik. Komoly sportteljesítmény itt is van persze, az ifj. Vidnyánszky fut, rohan, kúszik, mászik, zuhan és emelkedik, rácáfolva a fizika törvényeire. Kimerítő kalandtúrája olyan, mint egy alig követhető szabályokkal rendelkező társasjáték, ahol minden játékos arra kapott megbízást, hogy őt kiiktassa a következő körben. K-ban azonban emberükre találnak: ő a legelső pillanattól fogva érteni, látni, tudni akar, és tulajdonképpen egészen sokáig az ad valami reményféleséget nekünk a nézőtéren, hogy nem hideg számítással, inkább szenvedélyesen hisz a racionalitásban; abban ti., hogy ennek az egész felhajtásnak itt körülötte van bármi értelme, ő pedig esélyt kapott, hogy azt feltárja.

Hát ez, mármint az értelem, legalábbis az, amit hagyományosan annak vélünk, általában hiányzik Bodó képzelt világaiból. Mert a saját kis köreiben mindegyik szereplőnek megvan az igaza, amit – olykor szó szerint – foggal-körömmel óv az idegen, a betolakodó K elől. Érdekes amúgy, hogy a névtelen senkivé süllyesztett kisember, Kafka örök protagonistája hogyan alakul különös, egzotikus, a Monarchia bürokratikus poklából felbukkanó lényből mindannyiunk közeli ismerősévé, netán egyik énjévé: nem, Bodó Viktor nem aktuálpolitizál, legalábbis nem úgy, mint emblematikus vígszínházi bemutatkozásában, A revizorban tette annak idején, viszont az, ahogyan a nagy magabiztossággal felskiccelt figurák saját létezésük révén átélhető tapasztalattá teszik a kisemberi sorsot, a mai viharos időkben jobban megérint(het)i a nézőt, mint akár két éve.

kastelyvig4
Fotók: Dömölky Dániel. A képek forrása: Vígszínház

Nem gondolom, hogy minden színész könnyen el- és befogadja, amit Bodó kér tőle: érdemes megfigyelni, hogy kik azok, akiknek és akiktől a legjobban csúszik a szürreális koktél. A hatalom izgága csinovnyikjaként Orosz Ákos, a higgadt hivatalosság önjelölt helytartójaként Hegedűs D. Géza pontosan érzi a szavak, gesztusok, pillantások ideális arányát. Különösen erős a női szakasz, és nem csak azért, mert K sanyarú sorsának majdhogynem egyetlen fűszere az általuk képviselt, mindig zavarba ejtő erotika: Radnay Csilla, Kovács Patrícia, Bach Kata olyan kisvárosi vampok, akik eltérő eszközkészlettel törnek hasonló célokra. Talán ha a többiek is ráéreznek a dolog ízére, vagyis arra, hogy a szigorúan épített konstrukcióban, a megadott keretek között gyakorlatilag bármit meg szabad tenni, az felszabadítóan hat majd a játékukra.

Ők, meg a többi szerencsétlen, szűkölve rettegő figura együtt alkotják a rendszer talpköveit és pilléreit. Másképp: ha ők nincsenek, a kastély sincs, mindennapos behódolásaikkal ők építik a sosem befejezhető állványrendszert. Pici hatalmaik vannak, és ezzel élnek is, amint erre lehetőséget kapnak, közben pedig a fölöttük álló, ködös távolba vesző hatalom – már amennyiben létezik egyáltalán – általuk elképzelt működését tekintik modellnek. Legyen szó olyan hétköznapi dolgokról, mint hogy hol aludjon a várva-váratlanul betoppanó vendég, a zárlatos kapcsolótábla megjavításáról, vagy az előadás remélhetőleg gyorsan megképződő rajongótábora által még sokáig emlegetett macskacsirke elkészítéséről. Akárhogy is, a kastély itt van, fölénk tornyosul, és ha a kapuját megtaláltuk, akkor már csak a megfelelő kulcs kiválasztása a feladat.

Az előadás adatlapja a Vígszínház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek