Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÖNMAGUNKON NEVETNI

Szemrevaló Filmfesztivál 2022
2022. okt. 28.
A megrázó drámák mellett az idei Szemrevalón megfértek a húsbavágó témákkal foglalkozó, ám azokat könnyedebb hangvételbe csomagoló vígjátékok is, melyek a modern női lét generációkon átívelő dimenzióit és a multikulturális társadalmat feszítő problémákat vizsgálják. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.

Budapesten tizenegy, Szegeden, Pécsen és Debrecenben négy kortárs, német nyelvterületről származó filmmel jelentkezett a Goethe Intézet által szervezett tizenegyedik Szemrevaló filmfesztivál. A programba most is olyan, nemzetközi fesztiválokat megjárt, társadalmi kérdéseket boncolgató alkotások kerültek be, mint a Sisi válságát posztmodern gesztusokkal aktualizáló Fűző, a cannes-i „Un Certain Regard” szekcióban induló, Németországban 1994-ig fennálló 175-ös paragrafus (ami bűnnek nyilvánította a homoszexualitást) alapján többször börtönbe zárt Hans sorsáról szóló Great Freedom, vagy a Berlinálén debütáló, 19. századi anarchista óramesterek mozgalmába belépő Jozefin történetét feldolgozó Örökmozgó

toubab1
Toubab

Ugyan a legtöbbször egyetlen alkalommal vászonra tűzött svájci, német és osztrák alkotások között a keményvonalas drámák dominálnak, a szervezők igyekeznek más műfajok bevonásával színesíteni a sorozatot: hagyományosan van dokumentumfilm a mezőnyben – idén az Alpok szemkápráztató, mégis kegyetlen világát bemutató Alpenland -, továbbá egy-két olyan vígjáték, mely a humor segítségével kurrens kérdésekre keres választ. Az egyik pillanatban önfeledten nevetünk, de a következő snitt közben az arcunkra fagy a mosoly. Idén két ilyen film szerepelt: az együttélés és a bevándorlás témaköreit párhuzamosan mozgató Toubab, illetve a 21. századi nő mindennapi nehézségeit különböző életszakaszokban láttató Csodaszép.

A Toubab elsőre inkább tűnik konvencionális komédiának, mint a központi problémát behatóan tematizáló, egészestés művészmozinak: Babtou (Farba Dieng) éppen csak szabadul a börtönből, zűrös barátai –azt megünnepelve – azonnal eltorlaszolnak egy kereszteződést, minek utána újra elkapják a rendőrök. A szenegáli szülőktől származó férfit ezúttal már a kitoloncolás fenyegeti: az idegenrendészet nem akarja visszaadni tartózkodási engedélyét. Az egyetlen kiutat a szorult helyzetből a házasság jelenti, ám a régi, alkalmi partnerek közül egy sem hajlandó támogatni, így végül legjobb barátját, Dennist (Julius Nitschkoff) veszi el. A papír önmagában kevésnek bizonyul, mivel a hatóság emberei lépten-nyomon próbálják ellenőrizni a hirtelen jött frigy hitelességét. A szomszédban lakó leszbikus Yara (Seyneb Saleh) közben áthívja a párt bulizni, és a barátság kapóra jöhet a folyamatos ellenőrzések során is. 

toubab2

Florian Dietrich rendezői debütálásában egyszerre több, önmagában is súlyos, a német társadalmat közvetlenül érintő tárgykör sejlik fel: a rendvédelmi szervek helytelen működése, az alvilághoz fűződő viszony leküzdésének lehetetlensége, valamint olyan átfogó jelenségek, mint a homofóbia vagy a rasszizmus. Ezek nagyrészt a protagonista életének aspektusait fedik le: folyamatos harcát a maradás lehetőségéért, a zökkenőmentes visszatagozódásért, illetve elszakadását az illegális ügyletektől és eddigi, beszűkült látókörétől. A Toubab a sokszor alkalmazott „balhés, de helyén van a szíve” archetípust aggatja Babtou-ra, aki bár kényszerből, de képes lesz a változásra, jellemének átformálására és az áldozattal járó felelősségvállalásra, mely először egyéni, majd közösségi szinten is meghatározza későbbi sorsát. Ahhoz, hogy mindez hiteles legyen, egy körültekintően megírt, az átalakulás lépcsőfokait fokozatosan megmászó forgatókönyvre van szükség, mely kis lépésekben haladva árnyalja főszereplőjét a drogot áruló, kevéssé toleráns, züllött bevándorlótól a nyitott, környezetét védelmező, morális iránytűvel rendelkező, magáért és másokért kiálló állampolgárig. 

Dietrich filmje azonban már az első mozdulatnál megbukik, mivel a hátteret és a személyiségfejlődést magában hordozó alapot is nélkülözi: a játékidő végére Babtou-ról csak annyi derül ki, hogy minden tette ellenére szeretne Németországban maradni, és a cél érdekében még arra is hajlandó, hogy egy másik férfivel színlel kapcsolatot. A Toubab alig-alig mutat fel rokonszenvet kiváltó jegyeket és ha néha sikerül is, igazából az is nagyrészt önös érdekből fakad. Babtou Dennist gátlástalanul kihasználja úgy, hogy sem egy elejtett régi, közös történet, sem egy, a cselekmény jelenében játszódó snitt nem tanúskodik a kölcsönösségről. Már a koncepció szintjén is visszás, hogy először csak a látszat kedvéért barátkozik össze Yarával, ám ha ehhez hozzáadjuk, hogy Babtou a kezdetektől azzal a hamis reménnyel kecsegteti magát, hogy esetleg összejöhet a leszbikus szomszéddal (ezért beszélget vele és kedveskedik neki), akkor egy átgondolatlan, az abszurd helyzetkomikum oltárán feláldozott végtermékkel szembesülünk. Ráadásul a film humora is kimerül abban, hogy a főszereplő által elképzelt homoszexuális lakásban mindennek fallosz alakja van, illetve meztelen férfiak posztereivel van kitapétázva. 

csodaszep1
Csodaszép

Szerencsére az alapvetően színésznőként induló Karoline Herfurth (aki Sonját játssza a filmben) hasonló hangvételű, a feminizmus kérdését önreflexivitással kezelő Csodaszép nem csak érvényesen, hanem szórakoztatóan enged betekintést öt, különböző életkorban járó nő hétköznapjaiba. Leylát (Dilara Aylin Ziem) tinédzserként, Julie-t (Emilia Schüle) huszonötödik születésnapját töltő modellként, Fraukét (Martina Gedeck) válságban lévő nagymamaként, Vickyt (Nora Tschirner) kapcsolatfóbiás tanárként, Sonját szerepében meghasonló anyaként ismerjük meg. Közös, hogy mindannyian válaszút előtt állnak: Leylának édesanyjával folytatott ingerszegény, elfojtáson alapuló viszonyát kell rendeznie, Frauke a váláson gondolkodik, Julie testét sanyargatva próbál magasabbra jutni a ranglétrán, Sonja munkát akar vállalni férje véleménye ellenére, míg Vickynek el kell döntenie, hogy mit kezdjen az újonnan megismert testneveléstanárhoz fűződő vonzalmával. 

csodaszep2
A képek forrása: MAFAB

Ahogy a szálak lazán keresztezik egymást, a protagonisták a külső (legyél otthon a gyerekkel, legyen párkapcsolatod, legyél vékony és mindig szépen sminkelt) és belső (legyen karriered, működjön a házasságod, űzz olyan hobbit, amit szeretnél) elvárások között egyre nehezebben találják a ritmust, kétségbe vonják berendezett életük, működésük helyességét, viszont félnek fejest ugrani az ismeretlenbe. Amellett, hogy a rengeteg eltérő, ám a női léthez szorosan kötődő problémaköröket szinte egytől egyig eredményesen bontják ki az alkotók, a Csodaszép sokszor gyakorol önkritikát: ugyan Vicky az elérhetetlen, karrierista nő álarca mögé rejtőzik, de titkon ő is vágyik egy szerető társra, míg Sonja többször keveredik ellentmondásba a vágyott szerepekkel kapcsolatban (munka-család). Az elméletben könnyűnek tűnő dolgokról kiderül, hogy a gyakorlatban sokkal több nehézséggel és lemondással járnak (pl. Sonja munka melletti gyereknevelése), így a nyilvánvaló hátrányos körülményeken túl minden karakternek önvizsgálatot kell tartania ahhoz, hogy megtalálja a számára ideális életmódot. 

A Csodaszép persze annak rendje és módja szerint tartalmaz kissé szirupos, klisékből merítő jeleneteket (főleg a tinédzserszálban), illetve az elkerülhetetlen happy end sem marad el, mégis kifejezetten üdítő humorral és magasfokú érzékenységgel és odafigyeléssel mesél arról, hogy milyen nőként létezni abban a korban, melyben gyakran elfelejtjük, kik is vagyunk valójában. 

A filmekről további részletek a Goethe Intézet honlapján itt olvashatók.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek