Paksz Ágoston: Ékszerekkel díszítve

A szaktudományos pontossággal leírt ismeret nem elég, a klipek, filmek, grafikák és magától értetődően a művészi igényű, ugyanakkor dokumentatív természetfotók, vagy a tudományos kísérleteket és eredményeket dokumentáló, ám gyakorta esztétikai élményt is nyújtani képes fotográfiák nélkül ma már elképzelhetetlen a tudományos ismeretterjesztés. Sok esetben a tudományos publikációknak is elmaradhatatlan részei a vizuális elemek, melyeket már önálló adatbázisokba szervezve is kínálnak a szolgáltatók. Örvendetesen szaporodnak a tudományos tárgyú fotópályázatok is: a nagy optikai cégektől a gyógyszergyárakon át a tudományos akadémiákig számos kiíró nyújt lehetőséget, hogy maguk a kutatók vagy a téma iránt fogékony profi és amatőr fotósok kamerát ragadva dokumentálják a tudomány eredményeit és a minket körülvevő világ jelenségeit – a galaktikus méretektől bolygónk élővilágán át egészen a nanométeres parányokig bezárólag.

A hagyományoknak megfelelően most rendezte meg Az év természetfotósa című tárlatot a Magyar Természettudományi Múzeum. A Magyar Természetfotósok Szövetsége által 16. alkalommal megszervezett versenyre 12 kategóriában nevezhettek az érdeklődők, s a kategóriadíjakon túl számos elismerést is odaítéltek. A kiállítás azonban mindezt csak sejteni engedi: a Természettudományi Múzeumtól megszokott igen magas szakmai színvonalú kiállításrendezésnek a fotótárlaton nyomát sem látjuk. A terembe lépve még emlékezhetünk a főszponzort a nevében is reklámozó furcsa címre – Az Év Természetfotósa 2008 – Béres Csepp -, odabent azonban csak a falon sorakozó százhúsznál is több fotó tarka egyvelege fogadja a látogatót. Mindez térdmagasságtól egészen addig, ahol már csak a kosarasok élvezhetik a látványt, de ismertetésnek, bevezetőnek, vagy akár csak a pályázati kiírásnak nyoma sincs.

Selmeczi Dániel: Úszva

A nyerteseket keresve megakad a szemünk a legnagyobbra nagyított, minden kategóriák fölött győzelmet arató nagydíjas képen, az Úszva című felvételen, melynek szerzője Selmeczi Dániel. Azonban, mint hosszas keresés után megtudjuk, az év természetfotósa cím birtokosa mégsem ő, hanem a legjobb kollekcióval pályázó, már korábban is díjazott Máté Bence – akiről azonban az egyszerűség jegyében semmit sem árul el a kiállítás. A képek önmagukért beszélnek – vélhetik a rendezők, amikor úgy döntenek, a fotós személye, pályaképe nem érdemes a bemutatásra. Pedig még plusz felület is akadna e célra a telezsúfolt falon kívül: az egyik szponzor cég lapos képernyőjén futó fotósorozat helyett alkalmasint némi, a győzteseket bemutató infó is elfért volna. Legalább annyi, amennyi a naturart.hu weboldalon amúgy is elérhető.

Ha megbékélünk a ténnyel, hogy a sajátos cím ellenére valójában nem az év természetfotósát, hanem az év legszebb természetfotóit tárja elénk a kiállítás, nem járunk rosszul. A válogatás magával ragadóan szép, olykor túlontúl is esztétizáló alkotások sorával kényezteti a szemet. Poszterre kívánkozóan harmonikus, elegáns, kiegyensúlyozott színvilágú alkotások sokasága tesz tanúbizonyságot a földi élővilág kimeríthetetlen szépségéről és sokszínűségéről. A fotóművészeti és fotótechnikai bravúr, a látásmód egyedisége, a kivételes, megismételhetetlen pillanat rögzítése vitathatatlan érdem. Ugyanakkor a bájos-negédesbe hajló képek ellenpontjaként a diszharmóniát, a rútat, vagy akár csak a puszta esztétikai értékkel szemben a tudományos jelentőséggel bírót nélkülöznünk kell.

Somodi Ferenc: Paradicsom

A válogatás természetszerűleg a zsűri ítéletét tükrözi, a „falra kerülő” képek sokszor poszterre kívánkozó szépsége a „jó ízlés” mindenekfelettiségét hirdeti – s egyúttal sokat elárul a természetfotósok világának klubszerűségéről is. A Kompozíció, forma és kísérletezés kategória volna talán az egyetlen, ahol a természet szó XXI. századi legtágabb értelmében vett fotótémák is átcsúszhatnak a léc alatt: ám mikroszkópos fotóknak, (űr)távcsövek felvételeinek vagy (szinte káromlásnak tűnik leírni is) anyagtudományi kíséleti eszközökkel alkotott képeknek nyomát sem találjuk. Pedig a természet képi világa nem áll meg a szabad szemmel látható méreteknél, s megkockáztatom: az esztétizáló értékkritériumot még csak fel sem kellene adni: a mikrovilág, miként az űrkutatás is, számolatlanul kínálja a gyönyörűségeket.

Az elbűvölt kiállításlátogató tehát gyönyörködik, kalapot emel a díjazott természetfotósok elhivatottsága, türelme, fotótechnikai tudása és művészi látásmódja előtt – s engedve az ösztönzésnek, már megy is körülnézni a múzeum boltjába, mert szeretne hazavinni néhány képet a szoba falára. Meg is teheti: szép kiállítású falinaptár formájában, s ráadásul ingyen – persze csak akkor, ha kitölti a szponzorcég marketingkérdőívét…

Az A22 Galériában rendezett kiállítás részlete

A tudományvizualizációt szívügyének tekintő A22 Galéria a fotóhónap alkalmából szimpóziumot is szentel a tudomány képeinek, melyhez a szemlélni- és gondolkodnivalót az Akácfa utcai tárlat biztosítja. Széles a merítés, a hazai tudományos képalkotás metszetét látjuk a XIX. század végétől napjainkig, a művészet és tudomány határterületeitől a tudományos dokumentáció céljait szolgáló felvételekig. A bejárattal szemben báró Eötvös Loránd saját kézfejéről készített, 1896-os röntgenképe fogadja a látogatót, hogy azután a „big science” felfutásának fotótörténeti hatásait felvillantó 60-as, 70-es évekbeli sorozaton keresztül megérkezzünk az analóg/digitális korszakváltáshoz és a kortárs egyetemi, kutatóintézeti fotográfus-kutatók és/vagy kísérleti fotósok alkotásaiig. A kis galériatér persze határt szab a bemutatható műveknek, de amit kapunk, azt igen kulturált, jól befogadható tálalásban kínálja a galéria.

A hazai tudományos fotózás úttörő egyéniségeinek munkáiból Haris László értő válogatásában kerül néhány példa a falakra: dr. Gerendás Mihály biokémikus-fotóművész polarizált fényben készült mikroszkópos felvételei az 1960-as évekből vagy Chappon István fényfestéses mikroszkópos fotói a következő évtizedből. Hiányérzetünk azért marad: Lovas Béla, a mikroszkópos fotózás mestere sajnos ez alkalommal nem kapott teret. A történeti aspektussal egyenrangúan izgalmas az a kérdés is, mit tartogat a mai kutatói generáció számára a fotóművészet és a tudomány találkozása: mit tesz hozzá például az áramlástani kutatásokhoz az a „felfedezés”, hogy Dobay Eszter Ködös alakok című tudományos fotóján tagadhatatlanul a La Défense két Miro-figurája tűnik föl? Mivel tudunk többet a lepkeszárny szerkezetéről, ha Vértesy Zsófia jóvoltából megpillanthatunk a szárny hártyáján egy nanoméretű focilabdát?

Minyó Szent Károly: Szánkózók. Fotó: Szkárossy Zsuzsa