Az utolsó bárány Ulrich Hub azonos című kortárs meseregényén alapul. A történet Jézus Krisztus születésének éjszakáján kezdődik, amikor a bárányok arra ébrednek, hogy őrző pásztoraik eltűntek mellőlük. Miután első kétségbeesésükben az ufókat gyanúsítják, egy mindentudó kecskétől értesülnek egy „Megváltónak” nevezett kisgyermek születéséről, és úgy döntenek, ők is megnézik az újszülöttet. A darab ennek az utazásnak a történetét követi végig, aminek a során a bárányoknak saját egyéni különbségeikkel is meg kell küzdeniük, hogy végül összetartó közösséggé válhassanak. 

Jelenetek az előadásból

Hub regényében egyfajta kevert hagyományos-kortárs környezetbe helyezi a történetet, ami elsősorban a kötet illusztrációiban jelenik meg. Betlehem képein eldobált szemetet és ünnepi díszkivilágítást láthatunk, a bárányok pedig olyan kiegészítőket viselnek, mint kötött sapka, gipsz vagy fogszabályzó. A bábszínpadi adaptációt is készítő Cseri Hanna rendezésében megtartotta ezt a fajta ábrázolást, de különféle színházi technikák használatával még korszerűbbé tette. 

A díszletet megalkotó Virág Vivien építőkockákra vetített pixeles hátteret hozott létre, ami a Minecraft világát idézi, Betlehem határát pedig egy zöld kukával díszített buszmegálló jelzi. Hasonló kevertség jellemző a rendező által jegyzett zenére is, az olyan hagyományos karácsonyi dalok, mint a Pásztorok, pásztorok vagy a Békesség rock, metál és pop átdolgozásban csendülnek fel élőzenei kísérettel a színpadon. Az előadás Zrínyifalvi Eszter dramaturg munkájának köszönhetően a verbális poénok szintjén is reflektál saját színházi létére. De nem csak: a karácsonyi csillag színpadi reflektorként mutatja az utat a pásztoroknak. 

A mese egyszerű, de kedves humorát elsősorban a bárányok civakodása, illetve az eredeti történet újramesélése adja. A darab feltételezi a nézők előzetes tudását, miközben új perspektívák felvetésével folyamatosan kifigurázza az ismert elemeket – például Jézus jászolban fekvésének történetét az emiatt éhen maradó, szemétevésre szoruló bika elbeszéléséből ismerjük meg. A történet kifordítása mellett a darab rengeteg kisebbeknek szóló szóviccet, illetve apróbb, inkább az idősebbeknek célzott kiszólást használ. A szöveg utal más bibliai történetekre, például Jónásra, illetve a kortárs helyzetre – megtudjuk, hogy a Megváltó születését mindig késleltette valami: háború, válság, járvány… A kikacsintások kétségtelenül humorosak, mégis kissé elütnek az előadás hangulatától.

A humorhoz hasonlóan a főszereplők viselkedésében is a megcélzott gyerekközönség tipikus, de talán leegyszerűsített mintái ismerhetők fel. A bárányok egymáshoz való viszonya és főbb konfliktusaik egy kiskamasz csoport vagy osztály viselkedését idézik meg. A bárányok karakterét a csoporton belül elfoglalt szerepük határozza meg. Nem rendelkeznek összetett jellemekkel, csupán egy-egy sztereotípiának megfelelő jellemvonással: ott van köztük a kocka, a menő srác, a kilógó különc meg a többiek. 

Ennek jegyében a bárányok bunraku bábjai esetében inkább a fej és a különböző tipikus kiegészítők válnak hangsúlyossá. Az ufórajongó, kicsit geek Sapkás bárány hatalmas fülhallgatókat visel, az állandóan tüsszögő Náthás bárány füléről maszk lóg, a Szemfedős bárány a menő fiúkra jellemzően oldalra csapja kötött sapkáját. Ezeket a jellemzőket erősíti a bábot mozgató színészek játéka. Mivel a színészek az előadás alatt végig fekete jelmezben a háttérben maradnak, nagy hangsúly kerül a hang és a tónusok játékára, ami emiatt kissé túljátszottá, túlhangsúlyozottá válik. Ilyen például a Csarkó Bettina és Podlovics Laura által megformált lánybárányok kényes, magas hangja, vagy Márkus Sándor Fogszabályozós bárányának túlzott selypítése. A játék láthatóan igyekszik minél pontosabban illeszkedni a karaktertípusokhoz, különösen igaz ez L. Nagy Attila pontosan megalkotott, morcos kamaszokra emlékeztető Utolsó bárányára, de az ábrázolás egyes jeleneteknél mégis kifigurázásba fordul. Hasonló elnagyoltság jellemző a bábok mozgatására is. A bárányok mozgása alapvetően megfeleltethető az állatmesék logikájának (hogy az állatok emberi mozdulatokkal gesztikulálnak), de a folyamat időnként megtörik az álmodozó levegőbe emelkedések, vagy a teátrális megrémülés túlzó jeleneteiben. 

A képek forrása: Budapest Bábszínház

A bárányok megjelenése Jorg Mühle illusztrációihoz hasonlóan a gyerekrajzok ábrázolását idézi: egyszerű vonású, de nagy szemű, puha állatok. Hasonlóan a tipikus jellemzők kiemelésével születtek meg azok az állatszereplők is, akikkel a bárányok útjuk során találkoznak. A Bika, a Farkasok és a Tevék a felnőttek világát képviselik a történetben, amit az is jelképez, hogy hol maszkos emberekként, hol életnagyságú bábfejként tornyosulnak a kicsi bárányok fölé. Ugyanakkor ők is karaktertípusokat jelenítenek meg, mint például a lazaságot hirdető hippik vagy a munkakereső rockzenészek.

Az utolsó bárány színes, korszerű kontextusban az állatok szemszögén keresztül meséli újra Jézus születésének történetét. Ám a betlehemi éjszaka valójában csak keretként, a bárányok elindulásának és jellemfejlődésének kiindulópontjaként válik fontossá, mivel a középpontban az összefogás és a valahova tartozás jelentősége áll. Hiszen végül is egyáltalán nem biztos, hogy a bárányok tényleg jelen voltak Krisztus születésénél…

Az előadás adatlapja a Budapest Bábszínház honlapján itt található.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-SZTE-29 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.