Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY PÁR MAI VIRSLI

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban / Szegedi Nemzeti Színház
2022. okt. 8.
Leporolva, húzva is kicsit hosszú a Játék a kastélyban Bezerédi Zoltán rendezésében a Szegedi Nemzeti Színházban, ahol Gömöri Krisztiánnak és Borovics Tamásnak köszönhetően szórakoztató meccsé válik a drámaíró Turai és a színész Almády összecsapása. HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA.

Sardou darabjait ritkán tűzik műsorra, szinte csak a kihalófélben lévő operamániások tartják számon, mint a Tosca alapjául szolgáló dráma szerzőjét. Ha a neve ma már nem sokat mond, le kell cserélni egy ismerősebben csengő másik franciára. A Szegedi Nemzeti Színház szezonnyitó Játék a kastélyban-bemutatójához Mohácsi István átiratát választották, aki alaposan leporolta Molnár Ferenc lassan százéves vígjátékát. Talán jobb is, hogy Sardou helyett Feydeau-nak tulajdonítják a darabban megszülető egyfelvonásost, elvégre a Molière utáni korszak legnagyobb francia komédiaszerzője ugyanúgy a mérnöki precizitással kiszámított kacagtató hatások nagymestere, mint a Turaiban önmaga portréját is megrajzoló Molnár. 

jatekszeged1
Gömöri Krisztián, Krausz Gergő, Kárász Zénó

Arról kevésbé vagyok meggyőződve, hogy sok szegedi néző kóstolta volna már a csészénként 50-100 dollárért kapható kávékülönlegességet, a nevezetes Kopi Luwakot. Mindenesetre vicces, ahogy Vicei Zsolt lakája hosszasan ecseteli a speciális kávéfajta elkészítésének fáradságos folyamatát a közönséges pálmasodró cibetmacska bélrendszerétől a kézzel válogatott végterméken át Turai illatosan gőzölgő csészéjéig. Az új poénra – bár nem az ő stílusa – bizonyára még Molnár Ferenc is elismerően csettintene.

Bár nem a Játék a kastélyban kapcsán írta, találó rá vonatkoztatva is Kosztolányi jellemzése Molnárról: „Darabjai egy kis ötlet mustármagjából sarjadzanak. Ez hirtelen hajtani, lombosodni, terebélyesedni kezd, alakok nőnek ki belőle, s ő kedvére elmulat velük. Erőssége nem a színpadi ezermesterség, mint sokan hiszik, hanem az a gyermeki kedvesség, amellyel oda tudja adni magát egy történetnek, az a gátlást nem ismerő bátorság, amellyel követni tudja ösztöneit. Egy költő erénye ez. Micsoda szabad, féktelenül szeretetreméltó szókimondás, a huncutság micsoda őszintesége, a tiszteletlenség micsoda üdesége.”

jatekszeged2
Borovics Tamás, Menczel Andrea, Gömöri Krisztián

A mustármag ebben az esetben pontosan beazonosítható. Molnár Ferenc harmadik feleségével, Darvas Lilivel a bécsi Hotel Imperialban szállt meg. A színésznő a szomszéd szobában épp beszédtanára, dr. Hock segítségével tökéletesítette német kiejtését, amikor a már hírneves szerzőt meglátogatta az ügynöke, aki elhűlve hallotta az ifjú díva ajtón átszűrődő heves szerelmi vallomását. A drámaíró mosolyogva nyitotta ki az ajtót: huszonnégy évvel fiatalabb felesége egy fotelban ülve olvasta fel a szerepét dr. Hocknak. Ezt a pici ötletmagot Molnár három felvonássá és a magyar színház egyik legsikeresebb exportcikkévé növesztette, ami „az angol irodalom cirkuszi bolhája”, P. G. Wodehouse bravúros átdolgozásában nagyban hozzájárult évi egymillió dollárt meghaladó keresetéhez.

A Játék a kastélybant most Szegeden színpadra állító Bezerédi Zoltán azt nyilatkozta: mint egy léghajóról, ledobálják a felesleges súlyokat a darabról, hogy könnyebben levegőbe emelkedhessen. A húzások bátrabbak is lehettek volna, de a friss poénok, szójátékok („lehet egy kis pármai sonka, és egy pár mai virsli”) működnek, mint ahogyan a szereposztás is visszaigazolja a rendező döntését, aki elkerülte a legkézenfekvőbb megoldást, hogy a Turai–Gál szerzőpárost a bevált Borovics–Gömöri-kettősre bízza.

jatekszeged3
Kárász Zénó, Gömöri Krisztián. Fotók: Szabó Luca.
A képek forrása: Szegedi Nemzeti Színház

Gömöri Krisztián Turaija élvezi a színházasdit, a szemfényvesztés virtuózaként pontosan tudja, hogy mivel milyen hatást kelthet. Fokozódó szarkazmusába egy csöppnyi nárcizmus is vegyül. Írói szaktudását fegyverként használva már-már kéjelegve leckéztetheti meg a négygyermekes családapa álarca mögé rejtőző kivénhedt amorózót. A dolog attól válik érdekessé, hogy az Almádyt alakító Borovics Tamás hasonló vehemenciával játszik. Miközben papíron nem alkotnak színpadi párost, az igazi mérkőzés mégis közöttük zajlik. Összecsapásuk különösen szórakoztató, amikor Almádynak színészként meg kell küzdenie Turai szándékosan elmondhatatlan szövegével. A tenyeréből puskázva, a székre és a paravánra ragasztott cetlik segítségével próbál megbirkózni a megjegyezhetetlen és kimondhatatlan kilométeres francia tulajdonnevekkel. Borovics kilépve az elegáns, könnyed Molnár-stílusból harsányabb színeket is bátran használva parádésan érzékelteti a színész felismerését és dühét, hogy a mentőövként megírt alibi egyfelvonásossal Turai célja nem csupán az, hogy elsimítsa az előző éjszaka a szomszéd szobából meghallott szerelmi vallomás keltette bonyodalmat, hanem legalább olyan fontos neki az ő megleckéztetése is. Ráadásul – mivel belement a játékba – nincs mit tennie, le kell nyelnie a megaláztatást.

Ha figyelne arra is, hogy a szövegmondását mindig érteni lehessen, Kárász Zénó nagyszerű lenne a másodhegedűs Gál szerepében, aki flegma passzaival és állandó zsörtölődéseivel inkább hóbortos bohémnak tűnik, mint egyenrangú társszerzőnek. Menczel Andrea Annie-ja – már csak a két hang hasonló karaktere miatt is – többször eszembe juttatta három évtizeddel korábbról Eszenyi Enikő parádés vígszínházi alakítását. Menczel primadonnája visszafogottabb, kevésbé rafinált, nem mórikálja magát annyit, több benne az ösztönösség és a természetes báj, mint a kiszámított stílusbravúr. Poroszlay Kristóf is remek mint ügybuzgó Titkár. Annie vőlegényét, az érzékeny lelkű, romantikus ifjú komponistát, Ádám Albertet zongorázva életre keltő Krausz Gergő tökéletes férfinaivának. Kár, hogy nincsenek kitalálva a mozgásai, olykor csak lógatja a kezét tanácstalanul. Azt sem értettem, mi szükség volt a villanykapcsolgatásra, aminek az az eredménye, hogy a néző a félhomályban nem látja a szereplők fontos reakcióit.

Khell Csörsz Fellner és Helmer szegedi színházpalotájának páholysorát hosszabbította meg a színpadra, a háttérfalban pedig a teátrum földszinti főbejárata köszön vissza. Szájba rágják, hogy színház a színházban. Bármennyire praktikus is a díszlet, a vörös szőnyegekkel nem egy elegáns olasz tengerparti kastélyt, sokkal inkább egy valaha szebb napokat látott régi épületbe költöztetett, hetvenes évekbeli pártközpontot idéz. Cselényi Nóra korrekt jelmezei ha sokat nem is képesek javítani, legalább nem rontanak az ízlésficamos látványon.

Az előadás végén az elégedetten tapsoló közönséget figyelve az a nevezetes anekdota jutott eszembe, amit Molnár Ferenc unokája, Horváth Ádám rendező mesélt. Az író életveszélyes gyomorrákműtétjére várva már a műtőasztalon feküdt az egyik New York-i kórházban. Amikor a híres professzorok az utolsó konzílium előtt hosszasan mutatkoztak be egymásnak, elunta és megszólalt: „Engedjék meg, hogy bemutatkozzam! Én vagyok a beteg.” Aztán műtét közben meghalt. A szegedi produkció lelkes fogadtatása azt bizonyította: a színpadon ma is él.

Az előadás adatlapja a Szegedi Nemzeti Színház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek