Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KISAJÁTÍTANI, LEURALNI, ELPUSZTÍTANI

Zoltán Gábor: Levegőt venni
2022. szept. 26.
Zoltán Gábor idei könyve, a Levegőt venni című novelláskötet az Orgiához és a Szomszédhoz képest levegősebbnek tűnik, reménytelibbnek, helyenként még a „szennyezetlen élet” lehetőségére is kilátást nyújt. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.

„Ania mentolos cukorka. Elolvad a szádban.” Ezzel a tömör érzéki képpel zárul Zoltán Gábor új könyvének, a Levegőt venninek egyik remek novellája, a Földszag. A kép – a maga nagyszerűségén túl – azért kívánkozik recenzióm élére, mert a novelláskötet jellegzetes motívumára irányítja a figyelmet. Arra, hogy az elbeszélések szereplői elemi vágyat éreznek a másik ember bekebelezésére, kisajátítására, uralására, használatára s végül az elpusztítására. Hogy ezt a hatalmi vágyat a primer élvezeten túl mi élteti, kompenzáció, szorongás, esetleg a cselekvési lehetőségek kitágításának egoisztikus vágya, az a novellákban eltérő morális szituációkat teremt, de az alaphelyzeten nem változtat: ha két ember viszonylatában a hierarchia, az alá-fölérendeltség létrejön, ott az egyik áldozata lehet a másiknak. (Nem véletlen, hogy egy pár tagjait éppen így emlegeti a Túl jó út novella elbeszélője: az egyik, a másik.)

A kapcsolat egyenrangúvá tételére nincs kísérlet a történetekben. A novellák sugallata szerint a kisajátítás, leuralás csak akkor kerülhető el vagy szüntethető meg, ha a „gyengébb”, azaz az alkalmazkodóbb fél ki tud menekülni a kapcsolatból. Ehhez persze szerencse kell (Húsparázs), vagy az „előjelek” időben való felismerése. Néhány írás hőse képes erre, például a Túl jó út férfi főszereplője még idejében megelégeli kedvese csicskáztatását, de például a Hamisciprus vagy Az áruszállító hőse későn döbben rá, hogy partnere családja olyan terheket pakol rá, amelyek teljesen idegenek tőle. Érdekes ebből a szempontból A végső búcsú humoros-ironikus morfondírozása: egy fiatal nő azon tépelődik, miért intett neki is végső búcsút a temetésre induló vőlegénye, s bár ő maga nem jön a titok nyitjára, az olvasó igen. A szülői telefonok engedik sejtetni, hogy az ötvenes férfi a húszéves lány mellé a családját is megkapta volna vezérlő őrangyalul, ám erről lemondott. Így „életének kis színes melléklete” maradhatott a nő.

zoltang

Nehezebb döntések elé kerülhetnek a felek szülő és gyerek viszonylatában. Főleg akkor, ha egyikük a másikukra szorul. Meg lehet persze játszani a formális törődést (a valódi másikra figyelés helyett), mint ahogy a Nadrágot venni elbeszélő-hőse teszi, s ez esetben nem érheti szó a ház elejét. Maximum az elesett apa érzékeli, hogy ő a fia számára csak kipipálandó feladat, a fiú áltathatja magát: ő teljesíti gyermeki kötelességét. Fájdalmasabb helyzetet modellez a Sacher, melynek huszonéves női hőse az apja ápolására, gondozására áldozza az életét. Valószínűleg szeretetből és részvétből teszi – az apja tele van félelemmel a múltból –, de mégiscsak arról van szó, hogy esélye sincs önálló életre, családalapításra. Mindezzel az olvasó egy olyan szituációban szembesül, amikor a lány éppen új életet tervezne a maga számára. Ez a novellapáros didaxis nélkül figyelmeztet: a mérték eltalálása ezekben a viszonylatokban igen nehéz. Hasonló mondható el a Próbák könyvéről, a kötet leghosszabb elbeszéléséről, melyben egy féltestvér-pár női tagja hozza meg a maga áldozatát a bátyjáért – önként és dalolva –, s ezzel vakvágányra fut mindkettőjük élete.

Szélsőséges esetben, például a történelmi kataklizmák kaotikus hatalmi viszonyai közepette az egyenlőtlen erőviszonyok hóhér–áldozat szembenállásokat eredményezhetnek. Ezek a helyzetek ismerősek lehetnek számunkra Zoltán Gábor nagy sikerű műveiből, az Orgiából és a Szomszédból. A Levegőt venni is tartalmaz három vészkorszakhoz kötődő történetet, közülük kettőben, a Vérfolyamban és az Istenadtában maguk a nyilas érzelmű és szellemiségű aljaemberek beszélik el egy-egy önigazoló (önfelmentő) vallomásban a maguk brutalitásának történetét. Az Istenadta visszaemlékezésében például egy házmester számol be aprólékosan arról, milyen viszony fűzte a ház két általa feljelentett lakójához, egy anyához és felcseperedő lányához, mennyire közel állt hozzá a gyereklány, s hogy milyen szívesen végignézte volna megerőszakolásukat és elhurcolásukat. Ám anya és lánya „kibabrált” vele, öngyilkosok lettek, mire megérkeztek „a csillagszemű” nyilas suhancok.

Háborús időkben az ellenséges katonák elpusztítása a túlélés feltétele lehet, azon túl, hogy a katonák feladata éppen az ellenség gyilkolászása. Amellett persze „katona” rabolhat is, elveheti a megölt ember csizmáját, ahogy a Földszag című novellában egy orosz teszi a pár hónapja besorozott német gimnazistával, Konráddal 1945-ben Budapesten, a németek várbeli kitörésekor. Hogy Konrád halálával nem csupán egy, de sok-sok élet hullhatott a semmibe, azt bravúros szerkezettel érzékelteti a szerző. A múltat a jelen kétféle lehetősége felől nyitja meg, hogy aztán a múlt véglegesen bezáruljon, s kiüresítse a jelent. Az elbeszélés úgy indul, hogy egy idős német polgár, Konrád a sokadik fiú unokáját küldi Budapestre facsemetét ültetni (az elhullott bajtársak emlékére), s azzal zárul, hogy elveszetten bóklászik a magyar főváros utcáin egy német diáklány: Ania.

A történelem Az első író címszereplőjét is kiforgatta hajdani önmagából. Ő a hatvanas-hetvenes években orosztanár lett; rossz tanár, visszaélt a hatalmával. „Odakozmált élete” valamelyest magyarázza, de fel nem menti szadista kísérletezgetéseit. Ha már a saját életét nem alakíthatta, tanítás helyett Istent játszott: egyeseket felemelt, másokat lenyomott. „Jutalmazni és büntetni. Dicsérni és megalázni. Nála ezek a gesztusok nem alkalmiak voltak, hanem folyamatosak, az emelkedő pályára állított tanulókat mind feljebb és feljebb emelte az év vagy évek során, a leszállóágra taszítottakat egyre mélyebbre és mélyebbre lökte.”

Az első író a kötet indító elbeszélése (bár megelőzi egy előszó jellegű, megkülönböztetett tipográfiájú antropológiai mese, a Lamed Wufnik), az Istenadta a kötet záró novellája. A hatalmi arrogancia mindkettőben súlyos áldozatokat követel. Ugyanígy lesz a kötet közepére helyezett címadó novellában, a Levegőt venniben is, itt a maga gondosan felépített és karbantartott imidzsét gyilkossággal véli oltalmazni a főhős. Magányos topmenedzserként barátra találhatna, s meg is teszi a megkedvelt úszótárs felé a baráti lépéseket, ám amikor a lehetséges barátról kiderül, hogy az az új cége kifutófiúja, gyilkossággal szabadul tőle. A történet persze valószínűtlen, erősen példázatos jellegű szatíra: afféle „mit tegyünk, ha…” típusú sikerkalauz vezetőknek. Egy kapcsolattörténet lejátszása fejben a menedzser-mentalitás szellemében. A fantáziajátékra a feltételes modalitású narráció utal: „Ha betöltöttük negyvenedik évünket… Ha elszánjuk magunkat… Ha meglátjuk…”.

Több írás is él ilyen és ehhez hasonló lebegtetéssel anélkül, hogy gyengítené a történetek szuggesztív hatását. A megjelenített érzelmek ugyanis hitelesítik az abszurdba forduló gondolat- és fantáziakísérleteket. Az előadásmódok egyébként nagyon változatosak, Szvoren Edina első két könyvét, a Pertut, és a Nincs, és ne is legyent juttatják eszembe. Állandóan váltakoznak a narrátori pozíciók, továbbá a nézőpontok, van példa párhuzamos történetmondásra, az idősíkok váltogatására, és előfordul egy többszólamú (hat hangra írott) narrációs bravúr (Júni 24.). Az elbeszélői tónus attól is színesedik, hogy egyes elbeszélők gyakran élnek az elhagyás, kihagyás, sejtetés eszközeivel, mások pedig épphogy.

A kötetnek van egy szokatlan előszava, a már említett Lamed Wufnik (jelentése: igaz ember). Ez rövid példázat egy jó ember mennyekbe távozásáról, aki még megkísérli megmenteni szomszédait a romlástól és pusztulástól. Persze eredménytelenül, mert a szomszédok gonoszok, ahogy azt a megtépázott mentőangyalok egyike már előre jelezte. Ez a groteszk kis mese a „harminchat igaz ember” zsidó legendájára rájátszva az emberi gonoszságra, mint ősi princípiumra irányítja a figyelmünket, és ezzel antropológiai és etikai távlatot ad a kötet elbeszéléseinek. S valóban, olvashatók az elbeszélések a Rossz állapotainak a rögzítéseként is, és kereshetünk igaz embereket is a szereplők között (találunk is néhányat).

Ám akár ilyen, akár olyan olvasatot részesítünk előnyben, azt mindenképpen leszögezhetjük: a rossz kapcsolatok vagy a rossz emberek egyaránt oxigénhiányossá teszik körülöttünk a levegőt. Pedig a szabad lélegzet a bűntelen, a „szennyezetlen élet” felé is elindíthat, ahogy némely novella is sejtetni engedi, s ahogy Nemes Nagy Ágnes Lélegzet című versében is megfogalmazódik.

Pesti Halligram, 2022., 212 oldal, 3990 Ft

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek