Beszélgetés Gryllus Samuval
2022.09.18.

A Túszopera ajánlója szerint „dokumentum alapú kortárs kamaraopera-játék a szabadság és diktatúra működéséről, az 1973-as balassagyarmati túszejtés valós eseményei alapján. Az este célja a történelmi eseményen keresztül rálátni, megérteni és feldolgozni emberi és hatalmi viszonyainkat.” A Trafóban szeptember 24-én látható előadásról a zeneszerzőt, Gryllus Samut kérdeztük. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.

Revizor: Hatala Csenge Hírzárlat című 2015-ös dokumentumregénye a Túszopera forrása. Hogyan került a kezedbe, és hogyan lett belőle opera?

Gryllus Samu: Kolozsváron az egyetemen tartottam vendégelőadást, ami után egy barátom Koffer nevű könyveskávézójában üldögéltem. Felajánlotta, hogy válasszak egy könyvet amolyan elalvás előtti olvasásra.  Ezt vettem le a polcról. Miközben magával a történettel már korábban találkoztam, sőt az operaírás szándéka is hamarabb született meg, minthogy a könyvet elolvastam volna. Feleségem apja 1973-ban, amikor az eset történt, salgótarjáni tudósítóként dolgozott, és a felesége együtt dolgozott Dr. Samu Istvánnal. Ő volt az a pszichiáter, aki önként jelentkezett túsztárgyalónak. Be is engedték a fiúk. Megpróbálta meggyőzni őket arról, hogy bármi lesz a történet vége, kizárt az a befejezés – a nyugati útlevél és a szabad elutazás –, amire ők számítanak.


Jelenetek az előadás online verziójából

Két napig járkált ki és be, és csak utóbb derült ki az ő számára is, hogy eközben a rendőrség lehallgatta. Mivel olyan dolgokat is mondott a rendszerről, amiket nem illett hangoztatni, két nap után nem foglalkozhatott tovább a fiúkkal. Rögtön az eset után leírta a gondolatait. Én teljesen véletlenül találtam meg náluk a polcon az indigóval másolt, gépelt lapokkal teli mappát. Elolvastam. Homályosan derengett valami a történetből, és elkezdtem utánajárni. Már csak azért is, mert épp akkor kaptam egy visszautasító levelet Sir Peter Shaffertől, aki nem engedélyezte a koncepciót, hogy egyik drámájából írjak operát egy pályázatra. A mappában talált anyagot viszont annyira inspirálónak találtam, hogy az operapályázatra már ezt adtam be. Ez akkor nem volt sikeres, de az ötletet tovább pörgettem magamban. Eltelt néhány év, és történt egy véletlen. Kun Zsuzsa a rádióban föltette élő adásban a kérdést, mikor írok operát. Én elkezdtem mesélni, mi foglalkoztat már több éve, ő pedig egészen váratlanul, adás után megadta Csenge telefonszámát, akivel jól ismerik egymást. 

Csenge elképesztően értékes munkát végzett azzal, hogy a történet el nem mesélt vagy az állami kommunikáció által teljesen elferdített részeit felfedte és kitisztította. Az események elszenvedői közül többen neki beszéltek először arról, mit éltek át, a rendőrök ugyanis szigorúan megtiltották, hogy erről bárkinek bármit mondjanak. Ez a tiltás annyira erős hatású volt, hogy az egykori tizenéves lányok, addigra negyvenes-ötvenes asszonyok családjai sem tudták róluk, hogy a túszdráma résztvevői voltak. Csenge elkezdett kutatni Balassagyarmaton, és szinte mondatról mondatra rekonstruálta, mi történt ez alatt az öt nap és öt éjszaka alatt, amíg a gyerekek, a lányok és a náluk alig idősebb fiúk össze voltak zárva a kollégiumi szobában étel, ital, sőt néha fűtés nélkül a januári hidegben. 

R: Ez egy nagyon erős drámai alapanyag, de a színházi megvalósításhoz találni kell egy erős formát, már csak azért is, mert az opera műfaja eleve stilizál.

GS: Így van, ezért lett az a keret, hogy a közönséggel együtt megpróbáljuk újra eljátszani vagy újraélni ezt az öt napot és öt éjszakát. Tehát nem passzívak a nézők, hanem a kórus szerepében vannak jelen a játékban. A színpadon egy-egy férfi és női színész, illetve énekes, azaz összesen négyen alakítják a szerepeket, ráadásul eljátszott naponként cserélődnek a karakterek, a túszejtő két fiú, a pszichiáter és a túszul ejtett lányok. A leegyszerűsítés és a folyamatos cserélgetés egyszerre távolít el attól, ki a jó, ki a rossz, ki a bűnös, ki az áldozat, és teszi lehetővé az intenzívebb bevonódást és átélést, amit élő videó használata is segít. 

R: A darabot kifejezetten erre a formára írtad, vagy elkészült a mű, és ahhoz kerestétek a színpadi megvalósítás módját? 

GS: Írás közben már a fejemben volt a forma, olyannyira, hogy maga a darab partitúrája is egészen másképp néz ki, mint egy hagyományos operáé. Rengeteg dolog maradt szándékosan nyitva, illetve független egymástól. Például a színészeknek is zenei notációjú kottájuk van, viszont nincs benne öt vonal. Ez azt jelenti, hogy vannak kötött ritmusok, dinamikák, hangsúlyok, de a hangok magassága vagy mélysége – zenei értelemben – nincs teljesen konkretizálva. A hangszeresek kottája nincs összehangolva az énekesekével, karmesterként az én feladatom, hogy azokat a – nevezzük így – félig improvizált írott akciókat, amiket tőlük elvárok, ráillesztem az énekesek által rögzített idővonalra.

R: Sokfelől érkezett az alkotócsapat, életkort, nemzetiséget, nyilván szocializációt tekintve is. Mi a közös nevezőtök a történet szintjén? Úgy érzem, nehéz megérteni anélkül, hogy ne ismernénk a kort, a helyszínt, a politikai és társadalmi körülményeket.

GS: Enélkül valóban nehéz a dolog teljes realitását megérteni, de szerintem így is van valamilyen általános realitása a történetnek. Arról van szó, hogy két rettenetesen privilegizált helyzetben levő gyerek, akiket az apjuk a diktatúra erőszakszervezetének képviselőjeként mindentől megvéd. Ők ellopják a fegyvereit azért, hogy elhagyhassák az országot. Túszokat ejtenek velük szinte egyidős lányok személyében. Úgy tanulták, hogy a szocializmusban a legnagyobb érték az ember, annak ellenére, hogy az ország nagy része tudta, hogy ez nem igaz, ha a hatalommal való szembeszegülőkről van szó. 

Ma egészen más a politikai berendezkedés, és a határok is nyitva állnak, tehát a Túszopera alaphelyzete ötven évvel később gyakorlatilag értelmezhetetlen, ennek ellenére mégsem akarok más világokról vagy rendszerekről beszélni. Ám azáltal, hogy modellként tekintünk a múltra, és abban az egyéni helyzetet vizsgáljuk, úgy érzem, mégiscsak érthető, mit jelent a bezártság és a kitörni vágyás, a diktatúra, a sodródás, és milyen következetes lépés bűnözővé válni akár. 

R: A másfél évvel ezelőtti online tapasztalatok alapján lesz változás az előadásban?

GS: 2021 májusában, részben a körülmények nyomására készítettünk egy technikai értelemben nagyon innovatív interaktív online verziót. Ebben a színészek, énekesek a kamerának játszottak, közben pedig a háttérben a balassagyarmati utcakép 3D leképezését lehetett látni. Ezt Varga Vince videóművész készítette, aki az élő előadás rendezője. A mostani verzióban is gyakran megtartjuk ezt a játékot, vagyis az énekesek gyakran játszanak kamerákba, melyek képét nagyban kivetítjük, így a néző úgy érezheti, bekukucskál valahova, és az eseményeket tanúként követi. 


Képek: Varga Vince. A képek forrása: Trafó

Nem rendeztük át teljesen az előadást, de van egy alapvető különbség: együtt, egy térben leszünk a közönséggel. Az online közönséggel a tökéletes időbeli szinkronizáció lehetetlen, ezért zeneileg azokon a helyeken, ahol a nézők kórusként vesznek részt a játékban, tavaly csak egy felhőszerű hangban tudtam gondolkodni. Ebben az esetben viszont, ha elkezdek egy dallamot vagy egy ritmust, és azt kérem a közönségtől, hogy folytassa, vagy énekeljenek együtt valamelyik szereplővel, minden ott és azonnal megtörténhet, ráadásul ez egy erős közösségszervező erővel is bírhat. De nem kell félni, nem szerepelni kell! Illetve semmiben sem kötelező a részvétel. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ez hol hogyan fog működni. 

R: Hogyan zajlik a próbafolyamat?

GS: Most egy egyhetes intenzív próbaidőszakunk lesz. Egyrészt a tavalyi online verzió miatt nem a nulláról indulunk, másrészt Vince az előadókkal, én a hangszeresekkel dolgoztam előzetesen külön-külön, de az biztos, hogy az első alkalommal, amikor majd mindenkit végre összeeresztünk, plusz bejön a világítás, a kamerák, oda kell figyelni, hogy egymáshoz képest minden a helyére kerüljön.

R: Bécsben a Musiktheatertage Wien keretében a WUK-ban szeptember 18-án, a Trafóban 24-én lesz a Túszopera bemutatója. Van már terv arra, hogyan él tovább az előadás?

GS: Egyelőre ez a két előadás van kitűzve, most elkészül egy felvétel, és aztán elkezdjük a „házalást”. Ez egy praktikusan utaztatható előadás. Nem kell hozzá más, mint a négy színész, a négy hangszeres, az elektronika, valaki, aki a fényt, illetve a kamerát kezeli, a színpadra pedig néhány szék, egy videóvászon és négy kottatartó. 

R: A potenciális utaztathatóság miatt angol nyelvű a darab?

GS: Talán részben, de a nyelvválasztással igazából a történet univerzalitását kerestem. Van egy bevezető szakasz, ez mindig a helyi nyelven hangzik el, most németül, illetve magyarul, de a csapat nyelvtudásával szerintem sok más helyre is eljuthatunk, ez igazán nem lehet akadály. 

Az előadás adatlapja a Trafó honlapján itt található.

Szerző: Papp Tímea