A 79. alkalommal megrendezett velencei filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában közvetve és közvetlenül hat filmben figyelhettük meg a szülő és gyerek között kialakuló komplex kötődést, amely törékeny és könnyen sérülhet. Az utóbbi években különösen kitüntetett szerepet kaptak azok az alkotások (például Házassági történet, Az elveszett lány), melyek közelebb hozzák a nézőhöz a mindenki számára ismert élethelyzeteket, legyen szó a válással járó nehézségekről és következményeiről, a gyereknevelés terhéről, vagy a szeretett személlyel vívott folytonos harcokról. 

Bones and All

A szülőt kételyek mardossák, és számos kérdés tör a felszínre: Hogyan legyen jó szülő? Hogyan értse meg a lázadó kamaszt? Hogyan segítsen a depresszióban szenvedő gyerekén? A gyerekben pedig múltbéli sérelmek halmozódnak, miközben elindul a felnőtté válás rögös útján és saját identitását igyekszik megtalálni a nagyvilágban.

Az olasz városba érkező nemzetközi filmvilág képviselői közül többek közt Luca Guadagnino, Darren Aronofsky, Emanuele Crialese, Joanna Hogg, Florian Zeller és Rebecca Zlotowski választotta új filmje témájául a szülőség mibenlétét, a gyerekekkel kialakított viszonyt és a felnőtté válás magányosságát. Különböző sorsok, különböző perspektívák. 

Az olasz Luca Guadagnino Bones and All című kannibál felnövéstörténetében a főszereplő Maren (Taylor Russell) szülők nélkül küzd egyrészt sajátos állapotával (étvágyát csak az emberi hús csillapíthatja), másrészt a kitaszítottság bénító érzésével. Gyerekként először kannibál anyja hagyja magára, majd amikor tizennyolc éves lesz, az apja dönt úgy, hogy lányának egyedül kell megbirkóznia „betegségével”. A fiatal lány teljesen magára marad, és addig járja Amerika kietlen országútjait, mígnem találkozik más csavargó kannibálokkal (például Timothée Chalamet punk figurájával, Lee-vel), akik segítik abban, hogy elfogadja önmagát és kontrollálni tudja éhségét. Luca Guadagnino érzékeny és zsigerekig ható művét Velencében a legjobb rendező díjával ismerték el, valamint a főszereplőt alakító Taylor Russellt választották a legígéretesebb fiatal tehetségnek.

The Whale

Darren Aronofsky A bálna (The Whale) című kamaradrámájában Brendan Fraser és Sadie Sink szívszorító apa-lánya kapcsolatát és lassú közeledését kísérhetjük figyelemmel, olyan katartikus befejezéssel, melytől szem nem marad szárazon. Az egy hét eseményeit feldolgozó történet a Fraser által megformált Charlie otthonában játszódik, ahol a férfi párja halála után az evésben talál vigaszra, minek következtében több száz kilósra hízik, lakása és teste börtönében az irodalom nyújtja számára a kiutat a teljes reménytelenségből. 

Évekig nem látott tinédzserlánya haragszik az apjára, és képtelen megbocsátani neki azt, hogy a családja helyett az új szerelmet választotta. A Stranger Things-ből ismert Sadie Sink alakítja Ellie-t, aki mogorva viselkedésével leplezi, hogy szeretett apja mennyire megbántotta őt. Charlie tisztában van tettei súlyával, és most segíteni szeretne kamaszlányának, mind érzelmileg, mind anyagilag. Brendan Fraser elképesztő átéléssel kelti életre a hatalmasra nőtt férfit, a címbeli bálnát, aki az élet megpróbáltatásai ellenére a jót keresi a másikban és esedezik lánya bocsánatáért. A színész — miután Hollywood csúnyán elbánt vele — ezzel az átlényegült alakításával tér vissza a filmes diskurzusba; olyan hős bőrébe bújik, aki hozzá hasonlóan mély érzésű és sosem adja fel az emberekbe vetett hitét.

L’Immensità

Penélope Cruz visszatérő vendég a Lido-félszigeten. A spanyol színésznő a tavalyi évhez hasonlóan — akkor a Párhuzamos anyákért elnyerte a legjobb színésznőnek járó Volpi-kupát — idén is két filmmel képviseltette magát a velencei filmfesztiválon. A versenyprogram keretei között tekinthettük meg a L’Immensità című filmet, melyet az őshonos római rendező, Emanuele Crialese álmodott a nagyvászonra. 

A hetvenes évek Rómájában játszódó családi dráma főszereplője a tizenkét éves Adriana (Luana Giuliani), aki sokkal inkább érzi magát fiúnak, mint lánynak, és aki imádja gyönyörű édesanyját, Clarát (Penélope Cruz). A műben a tradicionális olasz családmodellen keresztül figyelhetjük meg Clara odaadását és sebezhetőségét, valamint az Adrianával ápolt erős kötelékét: mindketten bármit megtennének a másikért, erőt és támaszt nyújtanak egymásnak. Anyát és lányát egyaránt fogságban tartják a patriarchális normák: Clara depressziós, a házassága romokban (férje megcsalja), Adriana pedig a nemi identitás útvesztőjében bolyong. A meghitt szülő-gyermek viszonyt a valóságtól elrugaszkodott zenei betétek teszik különlegessé.

Les Enfants des Autres

Míg vannak, akik saját gyermekük boldogságát tartják szem előtt, akadnak olyanok is, akiknek (még) nem adatott meg az gyermekáldás öröme, és párjuk gyerekét szeretik sajátjukként. A francia Other People’s Children (Les Enfants des autres) című filmben a rendező, Rebecca Zlotowski azt a folyamatot mutatja be, amikor a negyvenes éveiben járó Rachel (Virginie Efira) egyre jobban kötődni kezd újdonsült szerelme kislányához, Leilához, és a második anyukája lesz. Rachel csinos, okos, független, elégedett az életével, azonban Ali (Roschdy Zem) és Leila felbukkanásával rájön arra, hogy családra vágyik. A rendezőnő a forgatókönyv írásánál saját tapasztalataiból merített — be akarta mutatni, hogy min megy keresztül a filmekben általában csak másodhegedűsként megjelenő, gyakran negatív színben feltüntetett mostohaszülő. 

Florian Zeller The Son című filmjében hasonló felállásban jelenik meg a szülő-gyerek dinamika, annyi eltéréssel, hogy itt egy tinédzserfiú van a középpontban, aki nehezen viseli szülei válását, és azt, hogy bálványozott apja egy másik nő oldalán kezdett új életet. Az apával Oscar-díjat nyert rendező ezúttal konvencionális narratívába ágyazza a családi bonyodalmakat, melyek akkor jelentkeznek, mikor a főszereplő, Nicholas egyre mélyebb depresszióba süllyed. A szülőket gyötri a bűntudat, miközben tehetetlenül figyelik, ahogy a mindig mosolygós kisfiún felülkerekedik a búskomorság és a céltalanság. 

The Son. A képek forrása: Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

A The Son a szülő-gyerek kapcsolat bemutatásával a sokáig tabunak számító mentális problémákra hívja fel a figyelmet, különböző nézőpontokat kínálva arra, hogy megértsük a depresszióval küzdő fiatalok szenvedését és az őket körülvevő családtagok viselkedésmintáinak okát.  A helyszín a mindig nyüzsgő New York, ahol a munkába temetkező szülők észre sem veszik, hogy Nicholas egyre jobban eltávolodik tőlük. A kis létszámú szereplőgárdát A-listás színészek alkotják: Hugh Jackman az apa, Laura Dern az anya, Vanessa Kirby a mostohaanya, Anthony Hopkins a nagyapa, Zen McGrath pedig a címbéli fiú. 

A brit Joanna Hogg legújabb önéletrajzi ihletésű rendezésében, a The Eternal Daughterben visszatérő színésze és közeli barátja, Tilda Swinton játssza el a rendező alteregóját és annak idős édesanyját. A múlt szellemei kísértik azt az angol vidéki kastélyszállót, ahova megérkezik anya és lánya, hogy pár napot, hetet egymás társaságában töltsenek el és felidézzék a szép emlékeket. Az éteri, kísérteties hangulatú filmben a rendező elbizonytalanítja a valóság és a képzelet, a múlt és a jelen közötti határokat, ezáltal finom portrét fest gyászról és a generációkon átívelő fájdalmakról, megbánásokról. A személyes hangvételű és őszinte drámában egyszerre jelenik meg a szülők felé irányuló odaadás és az általuk gerjesztett megfelelési kényszer.