Catwalk Concert Productions & Soharóza: Keleti blokk / Trafó
2022.09.20.

Diktatúra és nosztalgia furcsán ismerős elegye legyint meg minket a Soharóza új előadásán, a Keleti blokkon, meg persze, ahogy a produkció többször utal rá, időnként ez a közérzet határozza meg színházon kívüli hétköznapjainkat is. Viszolyogtató és megmosolyogtató közelmúltunk átitatja a közeli jövőnket. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

A Soharóza tagjai ezt természetesen dalban mondják el. Van itt minden, mint egy rendszerváltás előtti Ki mit tud?-on, az altatódaltól kezdve a mozgalmi dalokon át egészen az operáig. És mivel a produkció egy V4-es projekt keretében jött létre, a dalok nem magyarul szólalnak meg, de nem is csehül, lengyelül vagy szlovákul, hanem egy furcsa halandzsanyelven, amelyben a magyar és a szláv szavak mellett időnként megjelenik egy-egy angol szó az amerikanizálódás jegyében. Néha viccesen dobják le egymást a nyelvek a szövegekben, máskor szépen eggyé simulnak.

A Keleti blokk a közeljövőnkben játszódik és a közelmúltunkról szól. Pontosabban arról a mára közhellyé vált kijelentésről, hogy Magyarországon valójában nem történt meg a rendszerváltás, és ennek a levét isszuk most éppen. Ugyanakkor erősen elgondolkodtatott, hogy ez vajon igaz-e a másik három visegrádi országra is, amelyekkel a történet szerint hazánk egy régi-új kommunista uniót alapít Kozmicke Kormorán néven.

A Balázs Juli által tervezett tér baloldalán fehér kifutó, jobboldalon egy ugyancsak fehér tévéstúdió. A hátsó fal megannyi fehér lap, tévéképernyők, máskor meg az 1984-re emlékeztető szemek jelenek meg rajtuk – mi nézzük őket, ők is néznek minket. Az est műsorvezetője Pető Kata, akit Kudlik Júliának öltöztettek az előadás jelmeztervezői. Szerepe elsősorban az, hogy segítsen nekünk eligazodni az egyes jelenetek között, amelyek a Kádár-korszak tévéműsorait idézik: esti mese, tévéfitnesz, híradó, életképek a balatoni nyaralókról, tudósítás egy űrhajó kilövéséről.

A Soharóza catwalk-produkcióinál megszokhattuk, hogy bennük – a magyar színházi hagyományban unikális módon – a jelmeztervezés legalább annyira fontos szerephez jut, mint a dramaturgia és az előadók személye. Nagy Fruzsina ezúttal egy V4-es csapattal dolgozott együtt, Zuzana Hudekovával Szlovákiából, Dorota Kuźniarskával Lengyelországból és Simona Rybakovával Csehországból – ám a jelmezek stílusa és humora arra enged következtetni, hogy közös munkájukat erősen meghatározta Nagy Fruzsina ízlése. Ez a legteljesebb mértékben rendben is van így – az ember csak próbálja kiválogatni a jelmezarzenálból a számára legemlékezetesebbeket: én személy szerint nagyon kedveltem például a parizeres szendvicsfejű, virágokkal átszúrt nemzetközi nőnap figuráját, a vattacukorkalapot és kék iskolaköpenyt viselő, májusfa szalagokkal mazsorettező munka ünnepét, a balatoni fürdőzőket, akik a térdükön viselt vízszoknya alapján a déli parton nyaralnak, az Oscar Schlemmer ihletésű űrkoktélruhát, a panelház mintázatú maxi ruhát pedig örömmel hordanám is, ha a szekrényemben lógna.

A Soharóza közösségi kórus. Azok a dallamok, zajok, kompozíciók, amelyeket egy-egy előadásukban hallhatunk, közös improvizációk eredményei. Kísérletező kedvük pedig láthatóan kifogyhatatlan, ahogy korábbi előadásaikba, például a Tabu kollekcióba és Az Ügybe, úgy most, a Keleti blokkba is rengeteg vicces, egyedi zenei megoldás került. Ám az új produkcióban történt valami olyasmi, ami a közösségi munkából éppen következik, viszont eddig ismeretlen volt számunkra: megénekeltették a nézőket is. A Dúdoló Kormorán Dalversenyen ugyanis a nyertes dal lett az év propagandaszáma, értelme nincs, de mindenkinek meg kell tanulnia majd az országban. Ezt kell majd énekelni mindenhol, állami és családi ünnepeken, de a tábortüzes gitározásoknál is. Ennek folyományaként pedig természetesen nekünk is meg kellett tanulnunk. Pető Kata Kudlik Júliája fontoskodó énektanárként tanítja be sorról sorra a szláv nyelvek és a magyar nyelv keveréke által ihletett hablatydalt. És hogy énekeljük-e? Hát, persze, vidáman! Hiszen úgy szocializálódtunk, hogy mindent megcsináljunk, amit mondanak nekünk. Aztán egy két jelenet közti technikai átállásnál később újra elgyakoroljuk, az előadás végén pedig egy több szólamban énekelt közös kórusban találjuk meg újra a helyét – ebbe is beszállhatunk, ha szeretnénk.

Itt minden jobb, mint máshol – hívja fel rá a figyelmünket a műsorvezető, amely nemcsak a Kádár-kor retorikájával, hanem Szabó Lászlónak, a NER jelenleg egyik leghangosabb kultúrpolitikai szószólójának májusban elhíresült kijelentésével is összecseng, miszerint „a világ legjobb dolga magyarnak lenni”. Nagyjából ebben a szellemben mossa össze az előadás a rendszerváltás előtti idők és napjaink szólamait, és a dramaturgia talán legnagyobb gyengesége éppen az, hogy nem igazán reflektál ennek nyilvánvaló ellentmondásaira. Mert persze, sok szempontból működik az összehasonlítás, de legalább annyi szempontból nem, és hogy időnként mennyire nem, arra a Kommunista kiáltvány szövegének beemelése a legjobb példa. A 21. század populista politikájában ugyanis a kutya sem beszél kommunizmusról vagy a proletariátus felemeléséről, épp ellenkezőleg: a hatalom tagadja a meglévő és egyre kiélezettebb osztálykülönbségeket, és napról napra szélesebbre nyitja a társadalmi ollót.


Fotók: Kovács Márton. Forrás: Trafó

A fogalmi keveredés furcsa mód, azt hiszem, amiatt van, hogy az előadás egy V4-es projekt keretein belül valósult meg. Mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, miről szeretnének beszélni: a visegrádi országokkal közösen megélt történelmünkről vagy inkább a jelenlegi közérzetünkről. A történelmünk láthatóan igen hasonló, rengeteg benne az olyan pont, ahol félszavakból is megértjük egymást. De vajon mi újság a jelenünkkel? És nem azt akarom mondani, hogy a lengyelek nincsenek megverve Mateusz Morawieckivel, de Csehországban például nem az látszik, hogy a helyi populisták egykönnyen át tudnák venni a hatalmat és diktatórikus körülményeket tudnának teremteni. És habár láttunk mi már kormányon Donald Trumpot, amely eset önmagában éppen elég tanulsággal szolgált ahhoz, hogy gyanakodjunk a jövőt illetően, azért azt szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a V4-es országok jelenkori politikai helyzete eléggé másképpen alakult ahhoz, hogy még egy sci-fiben se higgyük el, közösen újra kommunista diktatúrát hozhatnának létre.

Dacára mindennek a Keleti blokk egy a Soharóza szellemes (avagy stílszerűen: kísértetes) előadásai közül, amelyet az összművészeti alkotócsapat eredetisége, kreativitása és humora miatt nagyon is érdemes megnézni, és újra rácsodálkozni arra, hogy milyen érvényes és izgalmas színházat lehet létrehozni letérve a megszokott, előre kitaposott ösvényekről.

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.

Szerző: Puskás Panni