Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ARGONAUTA HÁLÓJÁBAN

Francesco Clemente / Albertina, Bécs
2022. szept. 10.
A Francesco Clemente műveiből rendezett tárlat meglepő anyagot tár elénk idén ősszel az Albertinában. A nyolcvanas évek transzavantgárd festőihez sorolt művész munkássága sokak számára szokatlan megoldásokat, nem várt mélységet tartogat. MARTINCSÁK KATA KRITIKÁJA.

Francesco Clemente, aki az olasz transzavantgárd művészet kiemelkedő alakja, új tárlattal jelentkezik, ezúttal a bécsi Albertinában. Az irányzat, amely a 80-as évektől indult, és egy új, expresszívebb stílusokat egyesítő korszaknak ígérkezett Amerikában és Európában párhuzamosan, az olasz-amerikai alkotó életében is meghatározó szerepet töltött be. Az 1970-es évek kimerülni látszó avantgárd művészetével szembeforduló újfestészet, és az ezzel párhuzamosan felszabaduló individuális mitológiák magukba foglalták a személyiség, az individuum újraértelmezését, újrahasználatát, megkérdőjelezését. 

clemente1
Részletek a kiállításból

A stílus materializálódott, és az új esztétikát hol az eddig ismert stílusok keveredése, hol egy introvertált, érzékiségre törekvő új művészet, de leginkább egy újszerű mélység jelentette. Ennek hatására a konceptualizmus mellett teret nyerhetett a szubjektív historizmus, megszületett az egyéniség kultusza. Az A. B. Oliva által elsőként transzavantgárdnak nevezett irányzathoz több magyar alkotó is kapcsolódott, köztük El Kazovszkij, Keserü Ilona vagy Nádler István.

Az irányzat legjellemzőbb eszközei az olasz-amerikai festő festészetében is tetten érhetőek: a figura deformációja, a művészettörténeti stílusok keveredése, a korábban elfogadott művészeti stílusoktól eltérő, helyenként nevetséges, hátborzongató vagy egyenesen borzasztónak tetsző figuralitás. A konceptarttal és a minimalizmussal ellentétben az újszenzibilitás ismételten a figuralitás felé fordult. A miszticizmus és az orientalizmus, a harmadik világ kultúrája innen már nem eshetett messze, hiszen ezekből is új ornamentikát merített, amely tetten érhető Clemente művészetében is. 

clemente2

Az ő esetében hozzátett ehhez az 1973-as indiai utazás, vagy az 1972-es, Afganisztánba tett látogatás, amelyek mind nyomot hagytak képein. A népi művészet és a mitológia mind fontos részét képezik a korszakban készült munkáinak, jó példa erre a nyugat-afrikai rituálékat megjelenítő pasztellsorozata. A Pastelle from the Terreiróval (2007) ellentétben a törzsi jellegű önarcképek sorozatában feketét, fehéret és vöröset használ, saját testét teszi meg a metamorfózis tárgyává: a szemei mindig jóval nagyobbak a kelleténél, teste kitekeredve, anatómiailag pontatlanul ábrázolva jelenik meg a barna papíron. A drasztikus grimaszok, a túlzó színhasználat mintha csak egy színházi előadás látványtervéhez kapcsolódna. 

A saját test elhagyása, a testből való kilépés persze gyászfolyamatot is közvetít, az öntudat és az újjászületés határait megidézve. Az önarcképek több helyen visszatérnek, hiszen ezeken keresztül teljesedik ki Clemente mitológiája. A nemnélküli, határokat átszabó festményében a Self-Portrait as an Androgynae (2005) címűben kollázsszerűen építi fel újra önmagát. A kollázsszerűség, kollázsként értelmezés egyébként is nagyon jellemző, a meghasítás, elmozdulás, szétszakítás nemcsak grafikáiban tér vissza, de festményeiben is. Ars poeticájának részét képezi saját pszichéjének feltérképezése is, amelyet többnyire egy belső tekintettel (inner eye) vizsgál. Sokkal kevésbé radikálisak és újító jellegűek azok az amalfi akvarellek, amelyek felesége szülővárosát idézik meg. Tarot-sorozatában mintha csak a bad-paintinget keltené életre, magánéletének szereplőit, feleségét és barátait, köztük Jasper Johnst helyezi a tarot szereplőinek helyébe.

clemente3

Amit a tárlat megtekintésekor még fontosabb észben tartanunk, hogy Clemente ahhoz a festőgenerációhoz tartozott, amelynek szembe kellett néznie a művészettörténet (vélt) végével, egyszersmind újra kellett fogalmaznia azt saját vizuális eszköztárával. A kiállítás első termében látható, a festő számomra legmeglepőbb, negyvennyolc litográfiából álló sorozata, Alberto Savinio utazónaplójának, a The Deperture of the Argonaut című kötetének illusztrációi, magukba foglalnak valamit az ősi, letűnt világok sajátosságaiból. A sorozat főműve azonos címet visel a kötettel (The Deperture of the Argonaut), és Gauguin 1897-es festményére emlékeztet: Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? Clemente Gauguinhoz hasonlóan egyben láttatja a világ idejét, képén egyszerre jelenik meg a múlt, jelen és jövő. A párhuzamos különidejűség és a metafizikus síkok találkozása olyan víziót kölcsönöz a litográfiának, amely túlmutat a képzeletbeli utazó (a könyv főhőse) személyes idején. 

Nem az előtér, középtér és háttér hierarchikus térelrendezését követi, a terek itt egymásból nyílnak és mikrokozmoszokként léteznek a képen belül. Itt az ősi kultúrák időkoncepciója jelenik meg, kicsit hasonlóan Aby Warburg Mnemosyné-tablóihoz, melyeket 2008-ban a Centrális Galériában láthattunk. Ám míg Warburg művénél az elrendezés kettős utalásként jelent meg a hopi indiánok kígyórítusaira és a holdciklusokra, ez a rendezési elv Clemente kiállításánál elmarad, és pusztán a szöveggel összefüggésben jelennek meg a grafikák. Igencsak sajnálatos, hogy az eredeti kiadás bár a kiállítás részét képezi, de vitrin zárja, belelapozni nem lehet. A The Departure of the Argonaut-hoz elkészített litográfiák élőnek, ősinek hatnak, kimagaslanak a festő munkái közül, kellőképpen erősek, hogy az elrendezés ellenére is új tereket nyissanak meg, tágítsák a szemlélő horizontját.

clemente4
A képek forrása: Albertina Museum

A New York-i MoMA-ban is bemutatott grafikai sorozat a személyesből kiindulva kollektív időemlékezetet jelenít meg. Azok az individuális narratívák, amelyeket közösségi terekhez, kollektív megélésekhez kapcsol, nem pusztán állapotokat rögzítenek, hanem komplex összefüggésrendszerre utalnak. Így végső soron annak a kérdéseit vizsgálja, hogyan találkozhat a szelf az ősivel, az individuális a közösségivel. Savinio Odüsszeiája így nem marad meg az irodalmi képzelet tereiben, még akkor sem, ha Clemente transzavantgárd művészete sokak számára meghökkentő, míg másoknak egyenesen befogadhatatlan marad.

A kiállítás megtekinthető 2022. október 30-ig.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek