Fodor Tamás 80 éves
2022.09.04.

Fodor Tamás nyolcvanadik születésnapjára a szakmától és a közönségtől Független Kossuth-díjat kapott. A széleskörű, demokratikus, politikai osztogatásoktól, lekenyerezésektől teljességgel mentes, viszont őszinte és forró szeretettel övezett elismerés átadására a Szkénében került sor, egy izzó hangulatú estén. RADNÓTI SÁNDOR LAUDÁCIÓJA.


Fodor Tamás, a Kossuth-díj szobor és az odaítélők aláírásainak könyve

A Stúdió K Színház egyik terme Tordai Zádorról van elnevezve, és ott látható Németh Ilona remek bábja is a filozófusról mint bohócról. Tordai a közösségnek és talán személyesen Fodor Tamásnak is mentora és guruja volt. De milyen mentor és milyen guru? Hát pontosan olyan, amilyen Tamásnak és színházának megfelelt: antimentor és antiguru. Bátor és eredeti ember volt, aki szigorúan nem igényelt magának semmiféle tekintélyt, aki közölte megfigyeléseit, de tanácsokat nem adott. Nem akart felülkerekedni a vitában, bár a „lelkem-szívem” fordulata gyakran oda lyukadt ki, hogy ez vagy az nem olyan egyszerű.

Tamás és köztem Zádor volt a kapocs, kétfelől voltunk barátai. S mivel Zádor sokat volt Pilisborosjenőn (szobája is volt ott), gyakran meghívott valamilyen kulináris vállalkozására, mikor ő főzött mindenkinek.


Fodor Tamás és Szikszai Rémusz

Ez a híres-nevezetes, kezdetben botrányt, följelentéseket keltő kommuna-féleség máris bevezet a fodorológiába. „Közösséges emberi dolgok” volt Tordai egy könyvének talán kissé erőltetett címe, de mindenesetre az agyonkoptatott közösségiség, közösségi ember szó élettel telik meg, ha Tamásra gondolunk. Sokszor tűnődtem már azon, hogy karrierjét mennyire alárendelte független színházának, s ha egyéni útra tér, mennyivel korábban ismerték volna fel a kőszínházak és a szélesebb közönség azt, amit ma már mindenki tud, hogy milyen nagy színész.

Ám Tamás kollégái között akart maradni, méghozzá három nemzedéken keresztül. A színház a magánéletben folytatódott és viszont; rendezni akart, kísérletezni és együttgondolkodni egy közösséggel, színházat kitalálni, és tökéletesen érzéketlen maradt a karrier szó hívására.


A díjat odaítélő bizottság - egy része

Annál is inkább, mert a kollektív teremtés világnézetének középpontjába került. Ebben az eredetileg színházi szakszóból – melyet Fodor három évvel ezelőtti Széchenyi Akadémiai székfoglalójának címébe is bevett – vezette le alapértékeit. A szabadságot, a függetlenséget, a szolidaritást, a kritikai szellemet. A nem a többség – vezetője által gyakorolt – zsarnoki uralmaként, hanem a kisebbség tiszteletben tartásaként felfogott demokráciát. A hierarchia-ellenességet, az autonómiát, a szerveződés önállóságát. A megszokott, második természetünkké váló normák megkérdőjelezését, lerombolását vagy önálló megerősítését. És még egyszer: a demokráciát mint közvetlen demokráciát, amely csak kisközösségekben működik, alapeszméje nem a többségi döntés, hanem a megalkotott, létrehozott, kiküzdött egyetértés, és egyik intézményes formája az önigazgatás.


Fodor Tamás és Bánfalvi Eszter

Mindez egyrészt megélt realitásként, másrészt utópikus mértékként jelenik meg világában. Az utóbbi jelszava, a „legyünk realisták, követeljük a lehetetlent!”, azonnal elárulja, hogy Fodor Tamás megvesztegethetetlen hatvannyolcas volt és maradt.

Ezért volt ellenfele a Kádár-korszaknak és az elmúlt tizenkét évnek. Itt megkülönböztetést kell tennünk. A kritikai magatartás szinte mindig ellenzékiséget jelent. De valami ellenzékének lenni nem ugyanazt jelenti, mint valami ellenfelének lenni. Ellenezni és ellenállni más-más dolog – az egyik a rendes ember lehetséges magatartása a demokráciában, a másik a rendes és bátor ember szükségszerű magatartása az autokráciában.


Fodor Tamás belép, hogy átvegye a független Kossuth-díjat

Tegyük hozzá, hogy a fönt felsoroltakra Tamás meg is akarta tanítani közösségét, és azt a közösséget is, melyet előbb az Orfeó, majd a Stúdió K nézőközösségének képzelt és tapasztalt. De miképpen lehet a tanító egyenlő, hiszen a tanító tanítása idején tekintélyt, a tudás által létrehozott, de mégis csak autoritást képvisel? Hát úgy, hogy maga is tudatlan, s ezt nem is leplezi. Csak irányelvei vannak, s minden mást együtt tanul meg közösségeivel Pilisborosjenőn, a Mátyás téren, az Erkel utcában és a Ráday utcában.

Negyvennégy évvel ezelőtt lelkes közönsége voltam Woyzeck-rendezésének, jártam a színészekkel teremről teremre, hol közelebb kerültem egyikhez-másikhoz, hol távolabb, de sohasem olyan távol, hogy a játéktér megkülönböztethető lett volna a nézőtértól. Ez kölcsönzött intimitást a tragédiának, megszabta a játékmódot, amelyben szinte semmi sem lehetett imitált, s megszabta a befogadásmódot is, amely nem kapcsolhatott ki, mert a színházi esemény brutálisan és kíméletlenül jelen volt. Sok Woyzecket láttam azóta, de emlékeim szerint ennél szebbet sohasem.


Radnóti Sándor

Nem vagyok színházi szakember, de hát ezt azok is tudták, akik megtiszteltek azzal, hogy fölkértek Tamás dicséretére. Nem tudom tehát sem színészi, sem rendezői, sem színházcsinálói tetteit röviden, monográfiát tömörítve összefoglalni. De arról mégis számot kell adnom, hogy milyen színésznek látom. Emlékezetemben két előadás kapcsolódik össze, a Taub János rendezte 1988-as Caligula helytartója, Székely János remekműve, ahol Petroniust, a helytartót játszotta, s ellenlábasát, Barakiást, a jeruzsálemi templom papját Kézdy György, és ugyanennek a műnek a 2014-es előadása, Szikszai Rémusz rendezésében, ahol Nagypál Gábor játszotta az ő korábbi szerepét, ő pedig Barakiás volt. Negyvenhat éves először, hetvenkettő másodszor.

Az első előadás Kézdy jutalomjátéka volt. Az ő remek, szenvedélyes, direkt játékát segítette Fodor másféle stílusú, visszafogottabb, distanciáltabb, a helytartó problémájának elemző reprezentálására törekvő előadásmódja. Ő azt a drámát játszotta el, hogy a gőgös római helytartó császára utasítására annak szobrát – méghozzá Jupiterként ábrázolt szobrát – be akarja vitetni, ha kell, erőnek erejével a jeruzsálemi nagytemplomba, a zsidóság harmadik templomába. Fokozatosan megérti azonban ennek lehetetlenségét – ha a császár faragott képmása bejön, az Isten kimegy, a templom többé nem templom –, rokonszenv ébred benne ellenfele iránt, nem akarja elvégezni, amit az imperátor elrendelt, de ezzel önmagát kergeti halálos veszedelembe. S ennek párja volt Kézdy szenvedélyesebb fejlődése, aki egy kezdetben megtárgyalható, kihochmetzelhető, vesztegetéssel elintézhető ügyet lát maga előtt (s talán igaza is lenne, ha a császár nem volna eszelős), majd észleli, hogy akár élete árán nemet kell mondania.

A második előadáson az aktualitás izzította a levegőt. Nem volt már szükség Kézdy direktségére, mert mindenki érezte, hogy a saját történetünket látjuk. Nagypál Gábor kitűnő játékkal az a tisztviselő volt, aki kezdettől rokonszenvez az ellenféllel, és ismeri küldetésének abszurditását. S Fodor Tamás Barakiása is kezdettől felmérte a dilemma súlyát, ez vezetett ahhoz az elemzést a színpadon megjelenítő intellektuális játékmódhoz, amely nem áll távol Brecht elidegenítő effektusától, noha nem is azonos vele. Major Tamás jutott eszembe, aki nem volt sem jó, sem rendes ember, de zseniális színész volt, s komikus-démonikus alakmását, Spiró Bogusławskiját maga is eljátszotta, mint ahogy később Szikszai Rémusznál – más eszközökkel, másfajta ironikus distanciával, hogy úgy mondjam: kópésabban, de éppolyan nagyszerűen – Fodor is. Barakiás alakjában mutatkozott meg talán először az, amit azóta Fodor sokszor töltött be és jelenített meg. A nagy, öreg színész prototípusa.


Köszönet a fotókért Gordon Eszternek

Mindenben jó, amit csinál. Nincs kétségem arról, hogy nagyszerű jegyszedő is volt. Közéleti emberként kiváló ellenzéki parlamenti képviselő a rendszerváltás utáni első ciklusban, amikor félbolondok és elsőosztályú intellektuelek színes kavalkádja volt az Országgyűlés. Képviselőtársa, Tamás Gáspár Miklós mondta nekem, hogy Fodor a legjobb, legkomolyabban dolgozó képviselő. Hogy egészen pontos legyek, két legjobbat említett, de a másik nevét nem mondom ki, mert utóbb méltatlanná vált. Legyen elég a monogramja, O. V., ami németül „ó, jaj”-t jelent, vesd össze a jiddis-magyar ajvé-val, vagy igei alakjával, a ránk, békétlen honfitársakra sűrűn használt mélyértelmű és elegáns ajvékolással.

Ebben a kis laudációban többször említettem a rendes és bátor jelzőt. Van egy kis házisütetű antropológiám, amely a rendes, a bátor és a jó fogalmával, illetve ellentétével, a nem rendessel, a gyávával és a rosszal operál. Ezek önmagukban is – ha jól számolom – nyolc változatot adnak ki, s persze végtelen fokozatok vannak minden egyes fogalmon belül. De azért kevés a példa arra, hogy valaki jó ember is, rendes ember is, bátor ember is. Továbbá nagy művész. Isten éltesse!

Címkék: Fodor Tamás