Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AHOGY JÖTT, ÚGY MEGY

Ott torony volt: Víg Mihály-portré
2022. aug. 28.
Hamar el fogom felejteni ezt a portréfilmnek címkézett több mint másfél órát, tudom. Pedig nekem rengeteg újat mondott, mert bár több mint harminc éve hallgatom Víg Mihály dalait – mit hallgatom, ezek a dalok az én magyar kultúrám alapjai –, még soha nem jutott eszembe utánanézni, milyen élete lehet, vagy miből fakad az ő művészete. PROICS LILLA ÍRÁSA.

Mindig volt egy soha át nem gondolt értésem Víg Mihály elemi autonómiájáról, és arról, hogy valami nyilvánvaló zabolázhatatlanságból jönnek ezek a dalok. Egy tizenkét évvel ezelőtti interjúban azt mondta: „… a fejemben megszólalnak. Maguktól. Tulajdonképpen kész állapotban hallom őket. Már nem sok dolgom van velük. Általában biciklizés közben ’szerzem’ a zenét. Körülbelül öt-hat éves koromban vettem észre, hogy párhuzamosan tudok szólamokat hallgatni magamban. Már akkor komolyzeneszerző voltam. Tán komolyabb is, mint most.” 

vigmihaly1
Jelenetek a filmből

Képtelenség ellenállni ennek az evidens, sallangoktól mentes alkotói öntudatnak, annak, ahogy énekel, ahogy képes bárhol emberi módon megjelenni, odaállni a mikrofon elé, vagy leülni egy törött székre (ahogy évekkel ezelőtt kijött és játszott a ligetvédőknek – annak a háromnak, aki nagyon is tudta, kicsoda –, amikor más zenészek nem jöttek ki, mert kényes szituációnak találták), és belekezdeni. Ez a fajta keresetlensége a filmet is áthatja – nem tudom, egyáltalán el lehetett-e volna ezt rontani. Alighanem mindent el lehet. Na, hát ez nincs elrontva, és akkor már ezért érdemes volt megcsinálni.

Víg Mihály ül a kamerával szemben, és meséli az életét. Hogy ez portré-e, abban már nem vagyok biztos, de nem érdekes a műfaji besorolás. A mesélést hol képek, fotók, filmes felvételrészletek, hol pedig dalok illusztrálják. Néha nem illusztrálják, hanem önálló életre kelnek, és megmutatnak valami originálisat, valami Víg Mihályon túli dolgot. Itt most nem szemrehányásként mondom egyébként, hogy rengeteg az illusztráció, mert ebben a formában az megúszhatatlan, és nézőként nem bánom, hogy van egy ilyen képi változatossága az egésznek, az egyformasága mellett. 

vigmihaly2
A képek forrása: MAFAB

Persze a vége felé egyszer csak jönnek sorra a fotók, de úgy, mintha az a maradék lenne, aminek isten tudja, miért, de nem lett meg a helye. Egy ideig az ingeket is számolgatom, hogy akkor hány leülésből is születhetett meg az alapanyag. A végén aztán arra gondolok, a családi képek legalább felét elhagynám, mert egy óra után már úgy érzem magam, mint amikor egy idős nagynéni vad tekintettel előveszi a harmadik hatalmas fotóalbumot is.

Ezzel szemben a zenéket érzésre valahogy keveslem, még tudtam volna hallgatni, de ennél több dalt képtelenség lett volna ennyi időben elhelyezni. Lám, zenészről van szó. Olyan zenészről, akinek tudom a dallambizonyosságát, az önálló zeneiségként is működő akadályoztatott dikcióját, mert a dünnyögött dalai egyszerűen beépültek minden porcikámba, és úgy vannak ott, mint a mitokondriumok. Most, hogy kicsit bele lehetett ezzel a filmes formátummal ereszkedni, kiderült az is, hogy Víg Mihály nem egy természeti jelenség, hanem egy ember, akinek az életéről biztos lehet gondolni ezt vagy azt. Annyi biztosan látszik ebből a filmből, hogy ambicionálta, hogy meséljen magáról, ami kézenfekvő módon dicséri az alkotókat is, mindenekelőtt a rendező Kécza Andrást, akihez a zenész ki tudja, hány órán át beszélt.

A munka legingatagabb része a Tarr-filmek ábrázolása volt, tán a rendező érintettsége miatt – aki több filmben is dolgozott asszisztensként. Leginkább azt veteti a legszorosabban végig a zenész-zeneszerzővel filmről filmre, hogyan dolgozott. Víg Mihály elmond néhány szakmai fogást, módszert, majd hosszasan nézünk néhány Tarr Béla-filmrészletet – többek közt azt, ahol szereplőként is játszik a zenész. Aránytalanul hosszúak ezek a bejátszások a koncertfelvételekhez képest, és mivel éppen egy film formátumú anyagot nézünk, aminek teljesen más a nyelve, engem még sokkol is a részletek csináltsága – ami nyilvánvalóan csak optikai csalódás a körülmények okán, de nem értem, hogyan gondolhatom ezt, úgyhogy kínomban azt csináltam, mint gyerekkoromban a színházban, hogy nem nézek oda, hogy az a valami velem ne történjen meg.

Ezzel szemben pedig helyenként egészen figyelemreméltó az a szabályszerűség, hogy a „beszélő fej” személyes története kéretlenül is kirajzolja az adott kort és közeget. Ám ennek a munkának nem ez volt a feltett szándéka, még ha ez engem azért lényegesen jobban lekötött, mint a családtagok, akikről, meglehet, túl privát közlések hangoznak el – megértem persze, hiszen akit a magánéletéről kérdeznek, az kénytelen beszélni a családjáról is. 

Meg is lepett, hogy avatott szakíró kolléga hiányol bizonyos életrajzi elemeket és szereplőket. Mint ahogy alighanem a film egyik fő szervező elve azt volt, hogy Víg Mihály arról beszél kérdésekre válaszolva, amiről beszélni gondol, sajátos ötlet olyasmit hiányolni, amiről nem beszél. Afféle személyes számvetést látunk, amiben rendező és szereplő valahogy egyezségre jutott, talán emiatt is készült el a film: mindkettőjükben volt valami szándék. Alighanem Víg Mihály is engedett az önrendelkezéséből, Kécza András pedig a rendezőségéből. 

Az egyébként mindig izgalmas kérdés, hogyan ábrázolja magát és a múltját a művész. Rengeteg autobiografikus mű felett tudunk lamentálni arról, mi mennyire valóságos, és mit miért hallgat el az adott művész. Rengeteg példát tudok mondani, amikor engem bosszant halálosan az elhallgatással való manipuláció, vagy legalább annyira, hogy szóvá tegyem, tehát nagyon meg tudom érteni a kifogást is, csak én itt pont másnak láttam az egész helyzetet. Kécza Andrásnak fontos volt, mit mond Víg Mihály, aki pedig ezért (is) jólesően mesélt. Úgy, ahogy az érdekességek, érdektelenségek után sem változott bennem a jelenség, az alkotó, aki még mindig képes szabadon, magán is nevetgélve, manírok nélkül, emberként szerepelni.

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek