Magyar Nemzeti Galéria

A Múzeumok Mindenkinek által szervezett – de csak szervezett: a csapnivaló, használhatatlan és nemcsak rossz dátumokat, de az ellenőrzést nehezítendő, még rossz telefonszámokat is közlő honlapot és a minimális reklámot látva menedzselésről például szó sincs – Múzeumok Őszi Fesztiválja hamarosan véget ér. Legalábbis a fesztivál maga – ha optimisták vagyunk, hihetjük, hogy az egyre javuló múzeumpedagógiai tendenciák hamarosan feleslegessé teszik egy hathetes fesztivál megszervezését, mert az év ötvenkét hete is hasonlóan fog telni az ország múzeumaiban.

Madonna-szobor Tüskevárról (?) 1470 k. A restaurálás előtt (Forrás: www.mng.hu)

Persze – szerencsére! – akad olyan program is, amely még ebben az esetben is indokolttá tenné a fesztiváljelleget: ilyen volt a Magyar Nemzeti Galéria A raktárak és a műhelyek titokzatos világa című délutáni eseménye. Ironikus, vagy talán szomorú, hogy amelyik programot végre a nagyközönségnek megfelelő időpontban tartanak (tehát nem a munkaidő kellős közepén), azon épp 60 év az átlagéletkor, melyet a kevéske, de azért említést érdemlő fiatal látogatók száma húz lefelé. Annál örömtelibb viszont, hogy az érdeklődés a szervezők legoptimistább elképzelését is felülmúlja: a csoport alig fér el a kis műhelyekben és katakombákban, mégsem küldenek haza senkit.

Ez a program ugyanis egyszeri volt, és talán megismételhetetlen is: az érdeklődők a Galéria raktáraiba tehettek rövidke látogatást: oda, ahová nemhogy a hétköznapi múzeumlátogatóknak, de még kutatóknak sem adnak máskor engedélyt a belépésre. Így is hatalmas bizalom kellhetett a program megszervezéséhez: kész csoda, hogy senki nem tört össze semmit a táskájával, s csak a humanitárius jóindulat mondatja velünk, hogy biztosan senki nem vágott zsebre észrevétlenül egy kisebb műtárgyat, sem a nem létező kameráktól, sem a tíz emberre jutó egy felügyelőtől nem tartva.

Madonna-szobor Tüskevárról (?) 1470 k. A tisztítás során (Forrás: www.mng.hu)

A látogatók a raktárban tartott, nagyjából 4500  műtárgy egy részére vethettek néhány pillantást – amennyi a negyedórányi lent tartózkodásba belefért –: a márvány, bronz, fa és egyéb matériájú szobrok és halotti maszkok töredékére. Nem is kell túlságosan vonzódni a szobrokhoz, akkor is maradandó élményt nyújtott az eddig legfeljebb kalandfilmekben láthatott módi: a föld alá hatolva, szűkös folyosókon, tűzbiztos vasajtón áthaladva ezernyi összezsúfolt és felcímkézett, a kiállítóterek pompáját most mellőző műtárgy tárul a szemünk elé.

Kevésbé volt egyszeri az ezt követő állomás, a restauráló műhely meglátogatása – hiszen bő egy éve láthatott a nagyérdemű egy restaurálásról szóló tárlatot. Persze, annak is megvan a vonzereje, ha híres művészek negyven négyzetméteres festményének darabjait láthatjuk egy fiókban egymásra halmozva, vagy ha egy szabadkai templom hét méter magas, hajdan díszes oltárát látjuk kiterítve a munkaasztalon – még öt évig, a bizakodó becslés szerint. Ehhez a munkához kitartás kell.

Ötsugaras lézerfény

Nem kevesebb, de kevésbé nemes kitartás kellett az Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytárának Pixelparádé című előadássorozatához. Csak lassan vált nyilvánvalóvá, hogy a múzeum egész mással szolgál, mint amit ígért: a program leírása számítógépes grafikáról, számítógépes játék és nyomdai alkalmazások közös elemeiről és hasonló, igen jól hangzó témákról beszélt, ám egész mást kaptunk. Négy, harmincvalahány (vagy még több) éve a pályán lévő fizika- és technika-szakértő és neves konstruktőr klasszikus értelemben vett prezentációját hallgathattuk meg abszolút passzivitásra ítéltetve – mindezt három (!!) órán keresztül.

Lézerbillentyűzet

Vajon kikből áll az a vélt célközönség, amely 180 percen keresztül szünet nélküli előadás(oka)t kíván hallgatni, amikor múzeumi fesztiválra vált jegyet? S az előadások ráadásul az utolsó szóig érthetetlenek mindazok számára, akik az érettségi óta nem foglalkoztak fizikával – s talán azok számára is, akik nem a téma régi, avatott szakértői, hiszen minden előadás a három évtizedes elektrotechnika szakzsargonját használta. Egyik előadó sem próbált meg nyitni a „tudatlan” (értsd: mindössze átlagosan művelt) nézők felé, sőt, egyikük többször bocsánatot kért, amiért pár szóban elmagyarázta azt az evidenciát, mi is a fotonok szerepe a lézerben. Nem csoda, hogy a röpke hetven percen át a többek közt általa kifejlesztett lézerploterről beszélő előadó prezentációjának közepe felé már csak negyedannyian voltak a teremben, mint kezdetben. Még a jegyárat is visszakövetelhették volna.

Kapcsolódó cikkünk:
Kovács Bálint: Úgyis jönnek? / Múzeumpedagógiai Évnyitó – Ipaművészeti Múzeum
Rádai Andrea: Hegy, Mohamed 1. rész / Gázmúzeum, Országos Műszaki Múzeum
Rádai Andrea: Hegy, Mohamed 2. rész / Hadtörténeti Múzeum, Mezőgazdasági Múzeum